[elektro-etc] Nesztek
Kormos Imre
imre.kormos at gmail.com
Wed Apr 13 13:33:34 CEST 2016
Én nem csak a mostani ítéletről beszéltem. Azt próbáltam körbemakogni, hogy azt sem látjuk, hogy ha a pályázó nem hazudik és érvényes lett volna a pályázata, akkor sem biztos, hogy a döntés nem volt részrehajló. Ebben az esetben járhatna kártérítés, de ez csak feltételezés marad mindörökre. Így ne is rugózzunk rajta tovább..
KI
> Az ítélet alapja, hogy pályázó nem volt jogosult pályázni >> nem nyerhetett
> volna.
> Azért mert: nem volt korábban mezőgazdasági árbevétele.
>
> Mégis azt nyilatkozta, hogy volt, ezért >> indulhatott és nyerhetett
> egyáltalán.
>
> Mindennek semmi köze ahhoz, hogy kishantos bérleti joga véget ért.
> Ahhoz sincs köze, hogy kishantos pályázata nem nyert.
>
> Ergo nem nagyon látom kishantos kártérítési igényének az alapját.
> Csak azért mert megszűnt a bérlete, NEM jár kártérítés Hisz a szerződése
> alapján ezt előre tudta, számolnia kellett vele.
>
> Abban persze reménykedhetett, hogy pályázik és nyer.
> De önmagában ez sem kártérítési alap!
>
> Most bebizonyította, hogy a másik pályázó nem lehetett volna nyertes.
> És?!
> Ebből nem következik az, hogy kishantos nyert volna mindenképpen.
> Szóval, mi is a kártérítési igény jogcíme kishantos részéről?
> Tudva, hogy az ő jogai jogszerűen értek véget egyébként....
>
>
>
>
>
> 2016. április 13. 10:38 Kormos Imre írta, <imre.kormos at gmail.com>:
>
> > > > Kishantos 117 + 500 millio ahogy olvasom.
> > >
> > >
> > >
> > > Ami egyébként a hazudós pályázó sara lesz... a jog szemében.
> > > Mivel ő nyilatkozott (polgári és büntetőjogi felelőssége tudatában)
> > hamisan,
> > > arról, hogy: jogosult pályázni.
> > >
> > > Az állami szerv ezen nyilatkozata alapján fogadta be a pályázatát.
> > > Azaz az állam nem felelős a történtekért.
> >
> > Ezt akkor tudnánk többé-kevésbé eldönteni, ha egymás mellett
> > láthatnánk a
> > 2 pályázatot és megismerhetnénk az elbírálás objektív pontozási
> rendszerét.
> > Ettől a felügyeleti - elbíráló szerv mereven elhatárolódott, majd
> > gyorsan-gyorsan meg is semmisítették ennek a lehetőségét is, hiába
> > döntene másképp a bíróság.
> >
> > KI
> >
> >
More information about the Elektro-etc
mailing list