[elektro-etc] RIP K&H zéró

[lista mail]

2016. február 5. 10:54 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:

> Nyugodtan írd meg, nem fogok megsértődni.




Az jutott eszembe elsőre, hogy ja...
Csakhát amíg nem kezdtek itt falkában rám rontani páran csak mert
fideszesnek gondolnak, addig nyugiban voltam/voltunk.
Azóta megy az adok-kapok...  ha kell, ha nem.

Azt meg sajnos rosszul tűröm, ha nyilvánvaló butaságokon lovagol valaki.
Negatív hullámokat generálva ezzel...
Főleg, ha amúgy pont az eszükre büszke egyének teszik ezt.

Igyekszem polcorrect lenni.
Ezért senkiről nem tételezem fel, hogy sértődős!
Hisz azzal negatívan megkülönböztetném, ugyebár :-(

Durvább általában nem szoktam lenni senkivel, amint amilyen előtte ő volt
velem.
Ez alól a kivétel, ha benézem, hogy kinek is válaszolok éppen...
(az idézet kibontás okán vagy rosszul azonosítom hirtelenjében)

pl. umnyo kollega ma pont így járt.
Kicsit keményebb voltam vele, mint szoktam lenni, mert egy másik kollegára
gondoltam közben.
És ahhoz szabtam a választ, aztán már késő volt, elment.

A másik kivétel, amikor valakit leakarok állítani, mert tartósan
személyeskedik.
Akkor alpári leszek vele... hátha megérti, hogy elérte a végső tűrés határt.

Itt vagy pl. te.... veled miért nem süllyedünk ilyen szintig?
Pedig olykor igencsak más a véleményünk, ugyebár.
Mégsem támadtál soha rám személyeskedve és asszem én sem rád.
Vagy, ha becsúszott is ilyesmi, akkor azt nem vettük alapból
rosszindulatúnak.

Úgy gondolom, hogy párszor már direkt átléptem egyesek kitartó támadásain.
De addig provokáltak tovább, amíg már nem tűrtem el, aztán mégis engem
okolnak itt mindenért páran.

Azt mondják a vélemény nyilvánítás szabad... kivéve persze engem:-)
Én meg azt gondolom, hogy én sem vagyok kivétel.
A lázadásért meg kiközösítés jár :-)
Remek.

Az is tény, hogy anno jó régen nem én kezdtem a direktben
anyázást/hülyézést/debilezést.
Ami aztán elterjedt és lassan rászoktam magam is.

--------------

Úgy gondolom nem csak rajtam múlik a változás.

Nem vagyok haragtartó típus.
Senkit nem írok le csakmert összecsaptunk/csapunk néha.

A gondolkodás elvárása a kedvenc szúrka-piszkám, de ez sem rosszindulatú,
hanem figyelem felhívó piszka.
Mert azt gondolom "diplomás körökben" ez jogos igény... és sok negatív
hangulatot megelőz(ne).

Persze van, hogy benézi az emberfijja, én is olykor.

Alapban soha nem a negatív-pesszimista oldalról indulok neki a dolgoknak.
Így aztán a negatív-pesszimista többség szemét szúrni szoktam, nem csak itt.

Viszont zavar, hogy mennyi "boldogtalan-sikertelen" emberrel találkozom,
akik
nem élnek az orruk előtt ordító lehetőséggel  sem, csak mert reménytelenül
negatívak.

Általában kibírom anélkül, hogy szóba hoznám a lehetőséget, de nem mindig.
...és rácsodálkozom, hogy mekkora indulttal támadnak az ilyen emberek rám.
Mert nem azt veszik le belőle, hogy: "hinnye tényleg ez egy lehetőség,
köszi, hogy szóltál megfontolom"
Hanem, hogy:"a jókurvaannyát ez hülyének tart engem" és már támad is.

Az ok pedig pusztán az, hogy ha nem így reagálna, összeomlana
a "szarisszar, nem tehetek semmit" alapú, önsajnáló kis világa.

Mivel én viszont léptem és úgymond "sikeresebb" vagyokhát útál érte.
Ha még próbálok esélyt  is adni akkor meg pláne nagyon utál...

Miközben tudom, hogy a "siker" 90-%-a az önmagunkban való hit.
Az, hogy ne akarjuk megmagyarázni, hogy miért nem lehet/megy.

Nos ezekből szoktak a nagy sértődések-anyázások támadni.
Nem csak listán, hanem akár a rokoni-ismertősi-ügyféli körben is...

Igyekszem ezeket elkerülni, de
gyakran annyira kézenfekvő, alapdolgokon akadnak ki az emberek,
hogy fel sem merül bennem, hogy az nekik bántó-sértő lesz és mégis.

Ha nem szólok, akkor meg utólag azért szoktam fekete seggű lenni.
Tudtad és mégsem szóltál...

Szóval nehéz a negatív emberekkel, na.
Pedig olyan könnyű pozitívvá válni, hisz fejben dől el :-)
A pozitív ember pedig boldog és "sikeres" szemben a negatívval, aki mindig
csak szenved.
Akkor is, ha éppen valami jó dolog történik vele, mert az meg nem elég jó...
Különben oda lenne a jól bevált negatív világképe :-)

...és ez a borzasztóan elterjedt negatív világkép ennek a kis magyar
valóságnak a legnagyobb átka, sajnos.