[elektro-etc] RIP K&H zéró

Acs Gabor levlista at e8e.eu
Fri Feb 5 10:54:26 CET 2016


Tehát nevelni akarod az embereket.

Régebben sokat leveleztünk közlekedési témákról, és úgy emlékszem, 
akkoriban eléggé utáltad az olyan önkéntes rendőröket, akik azért 
tesznek dolgokat, vagy rázzák az öklüket, vagy fékeznek be, nem 
eresztenek a sávba stb. hogy neveljenek.
Úgy tűnik, ez a fajta nevelési módszer nem hatékony, sőt meglehetősen 
utálja mindenki, mert rossz hangulatot szül, illetve olyan szinten 
degradáló, hogy azzal csak sérteni tudsz, nevelni nem.

Ha adott esetben így is van, ahogy mondod, hogy valakinek nincs igaza, 
amikor mást hibáztat, azt elmondhatod disztingváltan, a másik 
sértegetése-megalázása nélkül is. az ő oldaláról az eredmény ugyanaz 
lesz, vagy belátja, hogy nem volt igaza, vagy nem, vagy tanul belőle, 
vagy nem. De pont téged nem fognak utálni, és egy egészséges lelkű 
embernek ez sokat jelent.
Ha pedig számodra ez sokat jelent, hogy a hatásodra jobbá váljanak az 
emberek, így tudod a leghatékonyabban elvégezni, nem a megtaposásukkal.

Sőt, azt is mondom, ha elvárod másoktól, hogy valamilyen szinten 
hajlékonyak, nevelhetőek legyenek, vagy igazodjanak az általad felvetett 
jobb hozzáálláshoz, akkor úgy lenne igazságos, ha saját magad is lennél 
olyan hajlékony és nevelhető, hogy a hónapok óta ellened irányuló 
offenzívából meglátod, hogy pont azt teszik egy csomóan veled, amit ezek 
szerint te próbálsz tenni másokkal. Őket is bosszantja, ha állandóan ők 
a hibásak-sötétek-nemmérnökök-odstobák-lisbsik stb. tehát hibásak, és te 
magad soha sem.
Ennek, hogy te magad is igazodj mások elvárásaihoz, vagyis hogy úgymond 
nevelhető legyél, egyetlen akadálya lehet, ha nem kiegyenlített a 
viszony: ha úgy gondolod, felette állsz itt mindenkinek, egyfajta 
szuperlényként ereszkedsz le közéjük, és rendre megmondod, ki miért 
hülye, de annyira hülye, hogy hogy még arra sem képes, hogy a 
szuperlénynek szót fogadjon, és meghunyászkodva kérjen elnézést. De 
nyilván nem gondolod így, ezért nem is kellene ennek a hadiállapotnak 
fennmaradni, mindannyian tanulhatunk egymástól, mert mindannyian a jóra 
törekszünk, és nem az erőszakra.

  Jól mondom?


Utóirat: most, hogy végigolvastad ezt a levelem, légyszíves írd meg 
rögtön, gondolkodás, mérlegelés nélkül, hogy mi volt az első, ami 
eszedbe jutott. Az, hogy egy ilyen hülye ne akarja már nekem megmondani, 
vagy az, hogy hát, végülis lehet benne valami, vagy más? Nyugodtan írd 
meg, nem fogok megsértődni.

Gábor

2016.02.05. 10:17 keltezéssel, lista mail írta:
> Tudod mindig felbosszant amikor helyből mindjárt a másik a hibás, mint ez
> esetben bank.
> Csak mert rosszul érint valakit a bank lépése.
>
> Miközben
> totál alapvető jogi ismeretek birtokában és max 1 másodpercnyi
> gondolkodással
> simán belátható, hogy a bank teljesen szabályosan és tisztességesen jár el.
>
> Ilyenkor szeretek sarkosan fogalmazni.
> Hátha okulnak az illetők és legközelebb ...gondolkoznak is írás előtt.
> A sarkosság pedig esélyt ad az info rögzülésére is.
>
> Abban reménykedek, hogy az ilyen mindig a másik a hibás illetők idővel
> leszoknak erről a szemléletről.
> Bár a lista története során csak igen ritkán látni erre utaló jeleket.
> Inkább, szűrnek-utálnak-beszólnak :-)
>
>
>
> 2016. február 5. 9:17 Jozsef Valkai írta, <vjozsef at valkai.net>:
>
>> Ha a kioktato stilust mellozned, meg normalis, elfogadhato lenne a
>> hozzaszolasod, igy viszont minden hozzaszolasodba van politikai/erzelmi
>> szurkalodast.
>>
>> A megfelelot tessek alahuzni.
>>
>> --
>> --
>> Valkai Jozsef
>> +36 70 36 28 147
>> vjozsef at valkai.net
>> lat: +47.30.43.94
>> lon: +19.9.9.39
>>
>>
>> 2016. február 5. 9:06 lista mail írta, <jappofan at gmail.com>:
>>
>>> Kevered a dolgokat...
>>> Ez esetben nem feltétel módosításról van szó.
>>> Amikor ugye hátrányok nélkül felmondhatsz, ha rosszabbak lesznek a
>>> feltételek.
>>>
>>> Hanem >> felmondásról !
>>>
>>> Márpedig egy számla szerződést is  FEL LEHET MONDANI.
>>> A törvények megfelelő  határidővel persze.
>>> Ahogy minden szerződést... már pár tízezer éve, amióta a jog létezik.
>>>
>>> Szóval nem vet fel semmiféle kérdést a megszüntetése.
>>> És nincs semmilyen kötelezettsége sem a banknak.
>>>
>>> Nem árt ismerni a jogrendet, álmodozás helyett.
>>>
>>>
>>> 2016. február 5. 8:59 umnyo írta, <umnyo at freemail.hu>:
>>>
>>>> Nekunk egyelore semmi ilyen nem jott.
>>>>
>>>> A kiszamolon mar harom eve is fent volt ez a hir, igy nem tekintem
>>>> mervadonak. Az nem hivatalos forras.
>>>>
>>>> Monsjuk ha jol tudom csak ugy lehet kivezetni egy meglevo
>> szamlacsomagot,
>>>> ha az ugyfeleket nem kenyszeritik  rosszabb megoldasi lehetosegekre.
>> Igy
>>>> azert ez sokmindent felvet. Persze kerdes mit is ertelmezunk rosszabb
>>> alatt.
>>>> Attila
>>>>     <elektro-etc at tesla.hu>, ezt írta:
>>>>
>>>>    Kűttek levelet plusz kiszámoló blog. Utóbbi rendszeres látogatása
>>> minden
>>>> pénzügyileg tudatos embernek ajánlatos.
>>>>
>>>> Ed
>>>>
>>>> Sent from a tamagotchi
>>>>
>>>> On February 4, 2016 11:56:37 PM CET, umnyo <umnyo at freemail.hu> wrote:
>>>>> Ilyen van nekünk is. Honnan van az infód? Mi nem kaptunk se
>> értesítést,
>>>>> meg nem is tudunk róla.....
>>>>>
>>>>> Attila
>>>>>
>>>>> "Kaczmarek Edvárd" <edk-elektro at babakezek.hu> írta:
>>>>>> Mexüntetik. Tudtok hasonlóan jót? (Havi megfelelő érkező pénz esetén
>>>>> nulla havidíj, minden átutalás ingyenes.)
>>>>>> Ed
>>>>>>
>>>>>> Sent from a tamagotchi
>>>>>>
>>>>



More information about the Elektro-etc mailing list