[elektro-etc] Kémény

Acs Gabor levlista at e8e.eu
Tue Feb 2 18:02:24 CET 2016


Más helyeken is vannak érdekeltségeim, és pár KK-t már kicsináltam, 
vagyis leváltattam :)
Épp a napokban történik pont egy ilyen esemény, már pár közgyűlést is 
tartottam ilyen ügyekből kifolyólag én magam. Így ha akarnék, el is 
indulhatnék a KK pályán, gondolkoztam is rajta, de pillanatnyilag nincs 
rá időm.

Ez a ház, ahol lakom, ez a kemény dió, ezekkel e begyöpösödött 
nyuggerekkel nagyon nem lehet szót érteni. Eleve ezek szavazták meg ezt 
az idiótát pár évvel ezelőtt. Anno ez a csávó összejátszott a régi 
KK-vel (szerintem azzal még találkoztál is egyszer, annak a bizonyos 
házfelújításnak a mostani KK volt a kivitelezője), és amikor a régi KK 
meghalt, ez a jelenlegi benyalta magát a mammereknél.

A mammereket meg semmi nem érdekli a közgyűlésen, nem is értik a 
szavakat, csak minél gyorsabban mindenre rászavazhassák az igent, hogy 
mehessenek haza. Sokszor tökre ingerültek, ha valaki felszólal, és 
bekiabálnak, hogy fogja már be a száját, meg ne pofázzon annyit. Na az 
én politikai képességem ehhez még nem eléggé érett :)

Gábor

2016.02.02. 17:25 keltezéssel, lista mail írta:
> Le kell váltani... ideje van, úgy tűnik.
>
> ----
>
> Ahhoz, hogy valaki KK legyen nem kell semmilyen képzettség, mivel >>
> választott tisztség viselő.
> Ergo akár te is lehetsz.... ennyi lakásnál már számottevő pénz jár érte,
> tipikusan :-)
>
> KK-ként MINDEN akció a hatáskörödbe kerül.
>
> KK-t cserélni nem nagy kihívás, némi "politikai" előkészítő munkával menni
> szokott.
>
> ----
>
> Ha mellé a társasház kezelést is vállalod, mint feladatot, ÜZLETSZERŰEN
> nyújtott
> szolgáltatásként  (tehát nem KK-ként, hanem vállalkozóként), akkor már
> vannak képesítési előírások is.
>
> De KK-ként szabad a gazda, hogy
> - magad szerzel képzettséget és ellátod
> - vagy megbízol valakit, ainek van ilyen
>
> Azaz nem szükségszerű,  hogy a KK és társasházkezelő az AZONOS személy
> legyen.
> Saját meglátásom szerint a gyakorlatban inkább hátrány is, ha azonos
> személy a kettő.
> Túl sok "hatalom" hatáskör kerül egy kézbe.
> A pénzről való döntés és az elköltés módjáról való döntés is... ami gond
> tud lenni.
> E szempontból jobb, ha két funkció két személy.
>
> -----
>
> Anyámék pl. a 3. KK-t cserélik 2 év alatt
> Az első ilyen lett mint tiétek az évek során.
>
> A második bevált, de elment gyesre és lemondott.
>
> A 3. túl sok házat (tucatnyit) vállalt, hanyagolja a dolgokat, lemondatják
> éppen.
>
> Szóval KK-k/kezelők jönnek-mennek, ha a ház úgy akarja.
>
>
>
>
>
>
>
>
>
>
> 2016. február 2. 16:45 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:
>
>> Ebben nincs is kétségem. De gondoltam, megpróbálom. Ha a hivatal azt
>> mondta volna, semmi közöm hozzá, azt simán tudomásul veszem.
>>
>> A közgyűlésen nincs nagyon mit tenni, a nyuggersereg menthetetlenül hülye.
>> Ott a közgyűlésen már nem lehet tájékozódni, mert ők sietnek haza, kezdődik
>> a sorozat, vagy mittudomén miért. Sorra szavazzák meg az 5-10 milliós
>> projekteket mindenféle tájékozódás nélkül, csak mert a főnök azt mondta. A
>> főnök meg főállását tekintve építési vállalkozó...
>>
>> Most annyit lehet tudni, hogy valami határozat jött kémény ügyben,
>> bizonyos kémények állagával van valami. Az pedig nem mindegy, hogy most 3
>> kéményt kellene kivakolni, vagy 30-at újraépíteni.
>> Szerzett egy árajánlatot kéménybélelésről, az 70 millió. Ezt állította
>> szembe a 10 milliós villanybojler-felszereléssel.
>> Ezt a 70 milliós ajánlatot még tavaly ott röptében a közgyűlésen
>> megnéztem, a pénz jelentős részét kb. 100 darab Bosch kondenzációs
>> vízmelegítő, ahhoz Fi relé felszerelése a lakásokba, csappantyúk
>> felszerelése stb. tette ki, ami szerintem a tulajdonosok saját dolga lenne.
>> Még az sem biztos, hogy a kémények bélelése társasházi feladat.
>> A villanybojlerek szintén a bojler maga, villanyszerelés stb. amiből erős
>> a gyanúm, hogy valaki nagyon jól fog járni. A többség leszavazta tavaly ezt
>> a verziót, mégis ott virít az idei költségvetésben.
>>
>> Gábor
>>
>> 2016.02.02. 16:11 keltezéssel, lista mail írta:
>>
>>> Nade mi a gátja annak, hogy a KK megmutassa az alap jegyzőkönyvet/iratot?
>>> Legkésőbb a gyűlésen úgyis meg kell tennie...
>>>
>>> ---
>>>
>>> Lássuk be a lovon fordítva ülés esete, hogy egy a HÁZNÁL meglévő infót a
>>> hivatalon kell keresni.
>>> Ebből adódik a nyűg is... nem a hivatal tehet róla.
>>>
>>> Még az is kétséges, hogy jogszerűen eljárhatsz-e a hivatalnál.
>>> Hisz az ügyfél a: TÁRSASHÁZ és nem ÁG
>>>
>>> A társasház nevében pedig a KK jár(hat) el jelenleg, nem te.
>>> Van meghatalmazásod a társasháztól?
>>>
>>>
>>> A hivatal szemszögéből te nem vagy jogosult semmire az ügyben, szerintem
>>> Mivel ez egy TÁRSASHÁZ<>HIVATAL ügy.
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>> 2016. február 2. 15:59 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:
>>>
>>> Pont az volt a tervem, arra akartam felkészülni, és ezért hívtam a
>>>> Katasztrófavédelmet, akiktől a határozat jött. Az pattintott a
>>>> főkétüszhöz,
>>>> arra meg most így nincs egy hónapom, hogy velük bohóckodjak.
>>>>
>>>> Gábor
>>>>
>>>> 2016.02.02. 15:55 keltezéssel, lista mail írta:
>>>>
>>>> Az a lakógyűlésre tartozik... az dönt.
>>>>> Ott kell fellépni.
>>>>>
>>>>>
>>>>> 2016. február 2. 14:07 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:
>>>>>
>>>>> Akkor mi van, ha nyilvánvalóan sunnyog a KK?
>>>>>
>>>>>> Gábor
>>>>>>
>>>>>> 2016.02.02. 13:59 keltezéssel, lista mail írta:
>>>>>>
>>>>>> A dedikált emberek a "szakik" ők babusgatják az ügyfelet... a
>>>>>> marhaságait
>>>>>>
>>>>>>> kezelik és szűrik a dolgokat.
>>>>>>>
>>>>>>> A konkrét esetedben a kérdésedre (mi a gond) az első válaszadó hely a:
>>>>>>> közös képviselő.
>>>>>>> Sőt ügyintézni is ő tud CSAK.
>>>>>>>
>>>>>>> Mivel rá testáltátok a jogkört.
>>>>>>> Rendes ügyintéző ezt közli is: kérdezze meg közös a képviselőt.
>>>>>>> A ház ügyeit ő intézi nálunk...
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> 2016. február 2. 11:07 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:
>>>>>>>
>>>>>>> Egy ekkora szervezetnek nem fussa 1-2 dedikált emberre, akik ott
>>>>>>> ülnek,
>>>>>>> és
>>>>>>>
>>>>>>> segítik a pácienseket?
>>>>>>>>
>>>>>>>> Gábor
>>>>>>>>
>>>>>>>> 2016.02.02. 11:04 keltezéssel, Topybear írta:
>>>>>>>>
>>>>>>>> On 2016.02.02. 10:52, Imre Kormos wrote:
>>>>>>>>
>>>>>>>> Nem annyira jó ám, ha az embert percenként rángatják ki a dolgából,
>>>>>>>>> amit csinál éppen.
>>>>>>>>>>> No de itt az egyik eset kizárja a másikat. Ha sok az ügyfél,
>>>>>>>>>>> kevés a
>>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>>> heti 5
>>>>>>>>>> óra.
>>>>>>>>>> Ha az ügyfél kevés, akkor meg nem rángatnak ki percenként.
>>>>>>>>>> Ki
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> Nem kell percenként, érkezhetnek kevesen is, csak "jó" ütemben kell
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>>> jönniük és agyonvágják egy ember munkaidejét.
>>>>>>>>>>
>>>>>>>>> Voltak erre kutatások és valami olyasmi jött ki, hogy egyetlen
>>>>>>>>> kérdéssel
>>>>>>>>> negyed órára tudsz kiütni valakit az éppen végzett (szellemi)
>>>>>>>>> munkájából.
>>>>>>>>> Ezért is szeretik a részleges feladatként végzett ügyfélszolgálatot
>>>>>>>>> meghatározott időszakokra koncentrálni a cégek. Meg ha az ügyintézők
>>>>>>>>> időnként ki is járnak (szemlézni, jegyzőkönyvezni, akármi...), akkor
>>>>>>>>> végképp csak az időszakos ügyfélfogadás működik.
>>>>>>>>>
>>>>>>>>> Topy
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>
>>>>>>>>>



More information about the Elektro-etc mailing list