[elektro-etc] androidosoknak
Acs Gabor
levlista at e8e.eu
Thu Apr 28 16:11:24 CEST 2016
Akkor elmagyarázom.
Az emberek 95%-ának arra kell az online létezés, hogy már a villamoson
tudjon tinderezni (meg FB és társai), és ez valljuk be, nem az emberiség
fejlődésének csúcsa.
Van még a közlekedés, real-time közlekedési információk alapján
útvonaltervezés, meg ilyenek, talán ez az egyetlen értelmes jelentősége
van az online telefonnak, de enélkül azért meg lehet lenni.
Minden másra ott a PC.
Egy mérnök-félének jól jön egy hordozható számítógép, a tudományos
számológéptől az eszközök setupolásáig számtalan hasznos funkciója van.
Ehhez nem kell, hogy fent lógjon a nyílt hálón.
Márpedig az érvelésed valahogy úgy kezdődött, hogy azért jó ha bevisznek
a nagy gyártók a maguk kreálta kiszolgáltatottság dzsindzsájába
-ahelyett hogy a magad ura lennél a saját gépeden-, mert a vírusok.
Az én válaszom pedig az erre, hogy telefonálásra feltalálták a telefont,
mérnöki célokra nem kell online lenni, az összes többi pedig lényegében
marketing, felkeltették a tömegek mesterséges szükségletét erre az
okostelefonnyomkodós -én úgy mondom buziságra-, aminek az az eredménye,
hogy a strandon a párok is fekszenek egymás mellett a pléden, és
nyomkodnak, az étteremben a barátok ülnek egymás mellett és nyomkodnak,
a haverok hazafelé a héven nyomkodnak, 20 megapixellel szelfiznek és
fülükben a fülhallgatóval gyalogolnak be a kukásautó alá. Ez nem egy
hasznos vívmány, hanem rossz.
Gábor
2016.04.28. 14:36 keltezéssel, Arnold Füzesi írta:
> Igazából akkora provokativ baromságot írtál, amihez nem lehet normálisan hozzászólni. Olvasd vissza kérlek mit írtál, gyerunk, olvasd vissza! (Latom sikerult kitorolni is innen lentrol az eredeti felvetest.)
>
> Egyrészt.
>
> Másrészt pedig elcsavartad a szálat miután szembesítettelek, hogy miért jó egy "trükkös" rendszer. Ez volt a kérdésed, azt írtad, hogy úgy szeretned használni mint a számítógépet, és magyarazatot varsz, miert jó mashogy. Ebből sehogy nem jön ki, hogy a butatelefonra gondoltál. Akkor azt írtad volna, és nem trükkös telefonokról írtál volna.... :) Ami mindenkinek a felhőt meg az online lógást meg a többit jelenti.
>
> Plussz masrol beszéltünk lásd Subject lásd beidézett hanganyag.
>
> Erre elindult egy általános eszetlen puffogás, hogy minek egy olyan dolog az ember zsebébe amin ott van az internet.
>
> Namindegy, csak a szokasos megint... Hozzászólsz valamihez, belevered a csúfot, kapsz egy választ rá amivel nem tudsz mit kezdeni, mert nem lehet belekötni.....mivel tényeket közöl.
>
> Elkezdesz erre terelni "szemedben már ott kezdődik a buziság, hogy miért kell a telefonnak a neten lógni", és megsértődsz. Igazából bármin meg tudsz sértődni... Vajon lehetett volna veled értelmesen arról beszélni, hogy 2016-ban egy műszaki listán valaki buziságnak titulálja az interneten lógó telefont?! Eleve egy ilyen mondatra mit vársz?! Elég kategorikus kijelentés volt... szakmaiatlan, stb.
>
> Arnold
> Sent from my iPhone
>
>> On 28 Apr 2016, at 14:12, Acs Gabor <levlista at e8e.eu> wrote:
>>
>> Na itt az az érvrendszer, ami nem politikáról szól, mégis olyan szinten szar, hogy az embernek semmi kedve rá válaszolni, mert minek.
>>
>> Jól mutatja, hogy tökmindegy, politikáról van-e szó vagy sem, ha ilyen tagjai is vannak egy csoportnak.
>>
>> Most tényleg, ez a folyamatos körmönfont lehülyézés mennyivel jobb, mint ha egymás anyját szidnánk? Állati kiábrándító. Most direkt egy ideig nem szóltam semmi politikaihoz.
>>
>> Gábor
>>
>> 2016.04.28. 13:53 keltezéssel, Arnold Füzesi írta:
>>> Igazabol minek buta telefon is, fustjel is pont megteszi. :)
>>>
>>> Hatbammeg... Hogy irjam meg, hogy ne bantsalak meg?!
>>> Konyhaban ott a nagykes, uristen, azzal meg embert lehet olni!!!! :)))
>
More information about the Elektro-etc
mailing list