[elektro-etc] A jövő nemzedéke - volt: Bárkibő lehet...

Acs Gabor levlista at e8e.eu
Sat Apr 9 16:26:07 CEST 2016


Nem semmik! A gyerek is, a tanár is.

Most akkor leírom az én aktualitásomat, per pillanat fogalmam sincs, mit 
csináljak.

Már tavaly, az első osztályban a második félévben állandóan beteg volt a 
fiam. Mindig elkapott valamit az osztálytársaktól.
Akkor írtam a levelező csoportunkba, hogy megkérem szépen a szülőket, ne 
vigyék be betegen a gyereküket, mert a másik is, és annak a szülei is 
betegek lesznek. És ha lehet, amikor elmúlik egy gyerek láza, utána pár 
napig maradhasson még otthon lábadozni.
Kaptam is a felháborodott válaszokat, hogy a szülőknek dolgozni kell 
menni, nem érnek ők erre rá, mit képzelek.

Van egy szabály, hogy 250 igazolt hiányzás esetén is évismétlés, kivéve 
igazgatói engedéllyel.
Elsőben végül az igazgató és az osztályfőnök úgy döntöttek, hogy elég 
tudással rendelkezik, átengedik.

Aztán jött a második osztály első féléve. Nyáron egyetlen percet sem 
volt beteg, leszámítva azt a kipusztíthatatlan nagyon durva lábgombát, 
amit az iskola uszodájában kapott el -mert ugye oda is beküldik a szülők 
a gombás gyereküket.

Ebben az első félévben végig ez ment, egy hét iskola, 2-3 hét 
betegállomány. A Karácsonyt, és a Szilvesztert is lázasan ágyban 
töltötte. Januárra össze is gyűlt a 250 óra hiányzás, így kérvényeztem a 
magántanulói státuszt.
Február-márciusban itthon volt vagy 7-8 hetet, szépen lassan összeszedte 
magát, visszahízott 6-7 kilót, amit a betegségek alatt elvesztett, egy 
gyereknél azért ez nagyon sok, lassan meggyógyult, nem lett új betegsége.

Lassacskán elkezdtem visszaszoktatni az iskolába, mert ugye a közösség, 
meg a tanár az mégiscsak szakember.

A hét elején bekísértem egyik reggel, lépek ki az iskola kapuján, amikor 
egy förtelmes ugatós köhögést hallok a hátam mögött. Hú, mondom 
magamban, de szerencse, hogy ez a felsősök folyosója, és micsoda szülők 
vannak, így beengedik a gyereket... Erre rám köszön az illető, hát a 
gyerek osztályfőnöke volt az. Kezében egy rongyzsebkendő, törölgeti az 
orrát, és mondja nagy nevetve: hát most akkor majd tőle fogja elkapni a 
fiam, mert neki muszáj volt bejönnie, mert a mittudoménmire kell 
felkészítenie a valakit...

Ma pedig falfehér a gyerek, alig tud járni úgy szédül, fáj a torka, a feje.
Voltam vele immunológiai kivizsgáláson, nem találtak eltérést. Úgy 
vélem, nem ott van a probléma, hogy burokban nevelem, és kell az 
immunrendszernek a tréning, mert ez már túlzás. Egyszerűen mindenki 
jön-megy, utazgat, a higiéniával nem törődnek, terjesztik és tenyésztik 
folyamatosan az újabb törzseket. De mi a megoldás? Csak a magántanár és 
az elszigetelődés?

Már az óvodában ez volt, hogy a taknyos gyereket bevitték, az én fiam 
meg hozta haza, olyan szövődményt szedtem össze, hogy a mai napig nem 
tudják az orvosok megfejteni.

Rendszeresen tömegközlekedünk, bevásárolunk, stb. és nem kapunk el 
semmit, mert azokban a helyzetekben kis odafigyeléssel el lehet kerülni 
a fertőzési lehetőségeket. De a tanár az két centiről beszél a gyerek 
arcába, és ha az megkéri, hogy ne csinálja, akkor jön a felháborodás, 
hogy milyen tiszteletlen.


Gábor

2016.04.09. 15:53 keltezéssel, Balázs Bámer írta:
> Szervusz Gábor!
>
>> Még véletlenül sem ez az elmaradott középkori oktatási rendszer az, ami
>> ártalmas, ugye?
> Amit a Párt csinál, abban hiba nem lehet, nem is volt soha. Hála
> Istennek, nem is lesz. :-(
>
>> Az én kölyköm nem egyszer este 11-kor még leckét ír. ahelyett, hogy
>> gyerekként élvezné az életet, felfedezné a világot.
> Minek fölfedezni. Megtanítják neki, hogy milyen a világ, azért jár oda. :-(
>
> Az a szomorú, hogy a ma látható oktatási rendszer a XIX. században
> alakult ki, és fő célja az ipar kiszolgálása volt. Kisebbik célja a
> társadalmi elvárások kiszolgálása, ezért oktatták pl. az ógörögöt,
> mert az a műveltség részét képezte. Az ember senkit nem érdekelt, meg
> nem érdekel most sem a hivatalos oktatáspolitikában. Más kérdés,
> mennyire váltotta, váltja be az ipar igényeit.
>
> Az ókori görögök oktatása viszont az ember igényeire alapult, ezért
> volt központi szerepe a művészeteknek kisiskolás korban - ahogy
> szerepel ma is az alternatív oktatási rendszerekben. Ezek a későbbi
> képességek fejlesztéséhez rettenetes jó alapot adnak.
>
>> Valahol ez is az előbbi falkaszellem megnyilvánulása. így szoktuk meg a
>> tanítást, így van ez jól, ne nagyon pattogjon senki, mert az megárt.
> Idevágó történet, még a nyelv is stimmel (elején link az előzményekre):
> http://maimoni.cafeblog.hu/2015/06/29/balint-es-az-elorehozott-erettsegi-avagy-ki-nevet-a-vegen/
>
> Ha még aktuális, meg érdekli a fiadat, szerintem mutasd meg neki.
>
> szia: Balázs
>
>



More information about the Elektro-etc mailing list