[elektro-etc] Belőlük kérek CSAK, ha már muszáj

Xorn toth.endre at gmail.com
Sat Sep 5 14:01:09 CEST 2015


Egy kis adalék a 2-höz (nem saját kútfő, hanem egy általam megbízható
forrásnak tartott, jelenleg is aktív katonától származó, amúgy
publikus infók):

2010-ben megszüntették a Határőrséget ("beolvasztották" a
Rendőrségbe). A határvadász századoknak annak idején gyalogási
lövészdandárokkal vetekedő, vagy éppenséggel azt felül is múló
fegyverzetük volt, amihez értettek is. Most meg a Rendvédelmi
Főiskolásokat vezénylik ki gumibottal...? :-(

Ez, párhuzamosan azzal, hogy jelenleg nincs sorállomány X éve, azaz
nincs kiképzés, plusz a hadsereg létszáma is lecsökkent a korábbi 150
ezer 1/6-ára, 25 ezer főre, azt jelenti, hogy egyszerűen nincs olyan
emberanyag, akiket szükség esetén be lehetne vetni, de sajnos olyan
sem, akit be lehetne hívni (!!!). Nagyjából 45-60 közötti, az
egyenruhások nyugdíjfeltételeinek megváltoztatásával nyugdíjba menni
nem hagyott, vagy onnan a nyugdíj melletti munka megadóztatásával
visszakényszerített állomány az, aki tudja, mi fán terem a
határvédelem. Ők meg ugyan tudják, csak már nem bírják.

Kb. fél év lenne, hogy a behívott sorállomány megtanulja valamennyire,
mi fán terem a katonaság, és legalább a saját lábába ne lőjön bele a
fegyverével. Utána további másfél, hogy hadrafogható, a réginek
legalább a halvány árnyékát mutató határvadászokká lehessen képezni az
állományt - mert hogy ugye folyamatosan cserélődnek, nem ugyanazzal az
emberanyaggal kell folyamatosan dolgozni: leszerelnek, új bevonulók
jönnek stb., és így sokkal lassabban halad a mutatvány. De hát azt
mondják, innen szép nyerni...

Best regards,
Andy

Acs Gabor <levlista at e8e.eu> írta (2015. szeptember 5. 13:34):
> 'aktuális álláspontom'??
> Talán érdemes lenne elolvasnod elejétől fogva, amiket írtam.
>
> Sokan csak a fogást keresik itt a másikon, mások meg faszt méregetni járnak
> ide. De el nem olvasnák magát a mondanivalót.
>
> 1, Az volt kezdettől fogva az álláspontom, hogy a plakátkampány, a nemzeti
> konzultáció egy rohadt nagy kamu volt, szégyen, hogy mi magyarok ilyenek
> vagyunk, hogy a vezetőink ezt csinálják rendes munka helyett, és hogy azért
> csinálják, mert ilyen a nép, ezzel lehet megetetni. Te magad is akkoriban
> gumicsontnak minősítetted, és azon röhögtél, hogy a hülye libberek hogy
> rámozdultak. Emlékszel még?
>
> 2, Első pillanattól kezdve arról beszélek, hogy miért nem volt egy schengeni
> országnak rendes határa, ezt hogy engedhettük meg magunknak? ezek után itt
> pofázni maga a szégyen. A csatlakozással vállaltuk, hogy itt lesz az unió
> határa, és le se szartuk utána, most meg mutogatunk mindenki másra, meg
> lehülyézünk. Már 6 éve is elkezdhették volna a rendes határt kiépíteni a sok
> presztizsberuházás és értelmetlen pénzszórás helyett.
>
> 3, Ha lenne határunk, és határőrségünk, most nem lenne tele ismeretlen
> emberekkel a Keleti. Ha OV akkora zseni volt, hogy előre látott mindent, a
> plakátkampány helyett miért nem regisztrációs és befogadóállomások
> építésével foglalkozott?
>
> 4, Nem jöhet be senki ide csak úgy. Igazolnia kell magát, alávetnie magát az
> EU és a mi törvényeinknek. Erről őt tájékoztatni kell, megfelelő kapukat
> fenntartani a határon, ahol a menekülteknek elmondják, mi a teendőjük. Aki
> nem veti alá ennek magát, hanem itt bomlaszt, kerítést rombol, azt külön
> ismét figyelmeztetni kell, majd begyűjteni és lecsukni, vagy megjelölni és
> örökre kitoloncolni. Igen, a legvégső esetben lőni, ha más nem marad.
>
> 5, Baj van azzal, hogy bárki mondhatja magáról, hogy ő szír menekült. Ki
> kell dolgozni egy rendszert, amivel ezt vizsgálni lehet, pl. tud-e
> egyáltalán szírül, hogy ismeri-e a szír törvényeket, vagy tudja-e, hogy a
> szíriai fővároson milyen folyó ömlik keresztül stb. de sajnos az is lehet,
> hogy a terrorizmus veszélye, és az ismert csalási törekvések miatt le kell
> állítani teljesen a befogadást. Legjobb lenne egy ENSZ határozat arról, hogy
> az emberiségnek érdeke, hogy Szíriában együttes erővel rendet csináljon. De
> az már lehet, hogy atombomba lenne, szóval erre nem tudom a jó megoldást. De
> az biztos, hogy nem jó, ha pár év múlva lesz itt 50 millió arab a mi
> országunkban.
>
> És így ismételgethetném reggelig, amiket eddig összeírtam, csak mi a
> lószarnak, ha úgyse olvassa el senki, illetve ha egyeseknek csak arra van
> szűrőjük, hogy melyik mondatomba kössenek bele. Vagy olvasás nélkül
> beáltalánosítanak a libbantak közé, mert azokat olyan jól lehet szívatni.
>
>
>
>
> Gábor
>
> 2015.09.05. 13:13 keltezéssel, lista mail írta:
>>
>> Akkor ideje összefoglalni az aktuális álláspontod, ezek szerint...
>> AH jól látom a cstátokat, két témában.
>>
>> - menekült kérdés
>> - focihuligán kérdés
>>
>>
>>
>> 2015. szeptember 5. 13:11 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:
>>
>>> Mivel hetek óta azon az állásponton vagyok, mint amit Gyapo képvisel, én
>>> magam írok itt ki tudja mennyit az esetleges terrorista veszélyről, a
>>> törvények betartatásáról, stb. nem is lenne miért kritizálnom.
>>>
>>> Viszont az, hogy engem besorolsz valahova, olyan területre, amit nem én
>>> képviselek (a korlátlan és kritikátlan beengedést), ezért ismét felhívom
>>> a
>>> figyelmedet, hogy nem igaz amiket írsz, vagy azért mert nem is fogod fel,
>>> hogy miről van szó, vagy szándékosan terelsz össze-vissza.
>>>
>>>
>>>
>>>
>>> Gábor
>>>
>>> 2015.09.05. 13:01 keltezéssel, Arnold Füzesi írta:
>>>
>>>> A kettos mercedet probaltam tesztelni, mennyire kovetkezetes.
>>>>
>>>> Nem az.
>>>>
>>>> Arnold
>>>> Sent from my iPhone
>>>>
>>>> On 05 Sep 2015, at 12:47, Acs Gabor <levlista at e8e.eu> wrote:
>>>>>
>>>>> Bunkóság a fasizmus után szmájlit kitenni?
>>>>>
>>>>> Miért lenne fasizmus, amit Gyapo írt? Arnold, vagy egyáltalán nem érted
>>>>> a fogalmakat, vagy szándékosan kevered a szart.
>>>>>
>>>>> Gábor
>>>>>
>>>>> 2015.09.05. 12:32 keltezéssel, Arnold Füzesi írta:
>>>>>
>>>>>> Ez is fasizmus? :)
>>>>>>
>>>>>> Arnold
>>>>>> Sent from my iPhone
>>>>>>
>>>>>> On 05 Sep 2015, at 08:11, gyapo <gyapo at freemail.hu> wrote:
>>>>>>>
>>>>>>> Ezt nem is értem, hogy az ő országaikban bárki jöhet-mehet letojva a
>>>>>>> szabályokat és a törvényeket? Papírok nélkül, embercsempészek
>>>>>>> irányításával beosonva a határon? Szerintük ez rendben van?
>>>>>>> Mert ha igen, akkor nem engednék be egyetlen egyet se, ha viszont
>>>>>>> nem,
>>>>>>>
>



More information about the Elektro-etc mailing list