[elektro-etc] Szemöldök? > liberó
Pataki István
pataki.istvan at freemail.hu
Mon Dec 8 22:26:54 CET 2014
Most az utolsó bekezdéseddel értenék egyet, ha a vett mintából nem
vonnál le végletes következtetést. Akikről itt beszélsz, azok nem
liberálisok, hanem bűnözők, de te ezt a két jelzőt következetesen
keverve alkalmazod, sőt újabb szinonímaként beléptetted a "civil" jelzőt
is, természetesen teljeskörű kiterjesztéssel, pejoratív értelemben.
A megelőző állításaidra reflexió:
A gyerekek életében (kevés kivételtől eltekintve) van egy korszak,
amikor "lopnak", és ezt a felnőttek sokan összekeverik a felnőtt kori
lopással. Itt aztán sokan tudatlanságból, bunkóságból hosszú, vagy örök
életre elszúrják a gyerek személyiségének fejlődését, és soha nem fogják
belátni, hogy maguk, vagy egy másik hasonló kaliberű felnőtt
tudatlanságából, hibás reakciójából alakult a gyerek sorsa úgy, ahogy.
Hasonló a drogos gyerekek szülei egy részének eszeveszett kapálódzása a
saját lelkiismerete ellen, hogy megtesz-e mindent azért, hogy a gyereke
ne azt az utat válassza? Helyette sivalkodik, és rendőrért meg
börtönőrért kiált, mert elszúrta, és ez a könnyebb út, mint tanulni,
hozzáértőkre hallgatni.
Üdv
pi
----- Original Message -----
From: "charles hoss" <charles.hoss at gmail.com>
To: "elektro-etc" <elektro-etc at tesla.hu>
Sent: Monday, December 08, 2014 4:24 PM
Subject: Re: [elektro-etc] Szemöldök? > liberó
2014. december 8. 14:10 Pataki István írta, <pataki.istvan at freemail.hu>:
> Ilyen kártékony idióták minden oldalon vannak, de Te úgy írsz róluk,
> mintha csak ilyenek lennének, és mindenki ilyen, aki nem ért Veled
> egyet.
mindenkinek jogaban all nem egyeterteni velem es nem biztos hogy amit en
csinalnek az jo lenne . de azt amit a liberalisok muveltek ebben az
orszagban a szabalysertesi ertekhatar es a megelhetesi bunozes mint
kifejezes bevezetese utan az lathato hogy nem mukodik .
tekintsunk el attol hogy furcsa modon az en ismerettsegi koromben nem
kelt
osztatlan panikot a drogszures - es nem akarnak tekerni egyet hogy
lenyugodjanak - maradjunk a "dekriminalizalas" mint nepszeru jelszo
elemzesenel - nezzuk meg a tortenelmet :
most sokan azt mondjak hogy egy botlas miatt kerul a priuszosok koze a
gyerek - nos nem . egy lebukas utan kerul oda.
ez egy valamekkora valoszinuseg , amirol dontenie kell - annak tudataban
hogy lesz ellenorzes es meg jozanon donthet
ha nem akar hasznalni , akkor nem teszi .
ami nem kulonbozik nagyon attol mintha a sajat ismeretlen genetikajaval
bevenne valamit aminek a hatoanyag osszetetele , tartalma teljes homaly
.
az kb ugyanilyen esellyel vegez vele a buli vegere .
akkor most miert rossz hogy az elso fenyegeteseve a masodik kimenetel
valoszinuseget csokkentem ?
ha a gyerek fejeben ott van hogy eltolt harom honapot egy javito-nevelo
intezetben ahol kevesbe verheti at az oroket , nevelojet es orvosat mint
ahogy a szuleit atverte az elmult evekben amikor alkalmi hasznalova valt
az
talan visszatarto ero . nincs net , nincs drog utanpotlas . szar hely a
borton .
tehat nezzuk mi tortenik ha dekriminalizaljuk a dolgot : a , kevesebb
bunozo lesz , javul a statisztika . ezek egyike sem erdemi eredmeny .
azok
akik kis mennyisegu birtoklok es alkalmi hasznalok innentol kezdve egy
kiszamithatatlan zonaban mozognak majd , mert nem egyertelmu a
hatarvonal .
szedegetik az mdma-t, speedet , kulonfele designer drogokat es miutan
szedik , mar tudjak hogy ez nem veszelyes . mintha egy mar felreszeg
emberre biznad hogy eldontse mennyit ihat meg hogy nyugodtan haza tudjon
vezetni .
a dekriminalizalas tortenelme : ezt mar csinaltuk . van egy hatarozott
dezsavum - ebbol a dezsabol mar ontottek mar . szoval ugyanez volt akkor
amikor a szabalysertesi ertekhatart bevezettek es elertek hogy ne legyen
buncselekmeny az ha a gyerek "csak egy csokit lopott a boltban" (ezt
liberos jogvedo mondta ervkent) . ezzel elertunk egy generaciohoz akinek
mar nem tabu a lopas , csak a lebukas es az ertekhatar foglalkoztatja .
ha
lopni akar egy csokit , akkor megteszi , hiszen nem komoly ugy , nem
buntetik , max kifizeti , de sem a suliban , sem otthon nem tudjak meg.
elsajatitja a modszert mert utal lebukni es a kocsog biztonsagi emberrel
kinlodni - a bevalt modszernel pedig mar hasznot is hajt , mert a
mediamarkt-bol egy zsebnyi cucc mar ertekes is tud lenni .
lebontottunk egy tabut es letrehoztunk egy csapatot aki az illegalitas
hataran maszkal , nem azon topreng hogy lebukik es elkurja az eletet
hanem
ott hogy fel ora alatt tobbet tud lopni mint amit az apja egy honap
alatt
megkeres .
tehat akkor a joslatom : dekriminalizaljuk , liberalizaljuk a drogokat
az
orszagban , de szigoru hatarok kozott , csak 18 ev felett , csak
minimalis
hasznalat eseten stb
az eredmeny ami varhato : ugrasszeruen megno a gyermekkoru felhasznalok
szama , ugrasszeruen megno a fuggok szama , az alkalmi hasznalok szama
(termeszetesen ezen adatok nem fogjak elvenni a kedvet a jogvedoknek ,
mert
azt mondjak majd hogy csak oszintebben bevalljak az emberek) megugrik az
ezzel okozott balesetek szama - amit egyebkent lathatunk jelenleg
azokban
az allamokban az usaban ahol nemreg legalizaltak .
ehhez kepest az allando szures egyszeru , vilagos kontrollt jelent .
uzenete van : "ha az elmult ket hetben hasznaltal megbuksz , tehat
iskolaido elott ket hettel mar le kell allni az anyaggal . ha kibirod es
le
tudsz allni akkor maris tanultal valami hasznosat . ha nem , akkor ugyis
radfer egy elvono. jobb ha tudod hogy ez egy karos dolog es okkal
ellenorzi
az allam."
nem bonyolult , mukodik .
melyik resszel nem ertesz egyet ?
a bunozo szempontjabol a haszon/lebukas aranyt a nyeremeny nagysaga es a
lebukas valoszinusege*buntetes hatarozza meg ha egy ezrelek a lebukas
eselye , de fejbelonek miatta , akkor is allsz a dologhoz valahogy es
akkor
is ha egy a milliohoz az esely , es akkor kapsz egy tizezres csekket .
ha a masik oldalon az van hogy meno csavonak nezel ki a fesztivalon ,
akkor
eldontheted hogy igy bevallalod-e .
egyebkent szerintem elfelejted vagy nem tudod hogy en ezekkel a liberos
jogvedokkel sokat beszelgettem hala az oktatasnak es a civil munkanak .
ezektol hallottam pl hogy az extrem sportolo az draga , nem jar neki tb,
de
a drogos , alkoholista az minden tamogatast megerdemel , mert nem
elitelheto a hasznalat miatt hiszen ez a hetkoznapokkal megbirkozas
eszkoze
a szamara .
lattam belulrol egyes "civil" szervezetek mukodeset , ahol az allami es
eu-s , norveg penzek tuntek el milliard szamra , legalisan ,
torvenyesen -
ugy hogy lattam hogy milyen magasrol szarnak a problemaval kuzdokre es
csak
az szamit hogy a sajat koltsegvetes minnel nagyobb lehessen . jo tud
lenni
egy buli a vargesztesi villaparkban full wellness-el .
erdekes amikor egy noname kis ceg egyszeruen kilora megveszi valodi
onkentesek szervezeteit , vagy szerzodest kot veluk es elszamolja az
elmult
sok evben vegzett onkentes munkat mintha az a sajat befektetese lenne .
nem azert utalom oket mert nem ismerem vagy felek toluk - resze voltam a
rendszernek es akarhova nyultam csalodnom kellett - akarmit neztem meg ,
rovid kapargatas utan ugyanazt a semat , modszert lattam . ez pedig
kartekony - minden hataron tul .
bye
dexter
Első három bekezdésedre +1-et adok, egyetértek, és ez gyakran előfordul.
> Csak az utolsó az, amivel nagyon nem tudok egyetérteni.
> pi
>
>
> ----- Original Message ----- From: "charles hoss"
> <charles.hoss at gmail.com>
> To: "elektro-etc" <elektro-etc at tesla.hu>
> Sent: Monday, December 08, 2014 12:42 PM
> Subject: Re: [elektro-etc] Szemöldök? > liberó
>
>
> azok a kartekony idiotak akikkel ebben a temaban talalkoztam, ezt igy
> ,
> egyben mostak ossze. nem arrol van szo hogy a fu egyenlo a heroinnal
> hanem
> hogy a standard filozofia szerint ami illegalis az nem szamit hogy az
> , a
> hatarok azert vannak hogy atlepjuk. oke, a szabalyozas majd kovet ha
> elegen
> csinaljuk, a szabalyozas a rossz, nem a fuggok, nem az okozott karok.
>
> pont ugyanigy nezne ki ha azt mondanam hogy en szazzal akarok jarni
> holnaptol a varosban az autoval. ne erdekeljen senkit a gyorshajtas,
> mert a
> sebessegkorlatozasok elavultak. vezessuk be a karcsokkentest, tucsere
> program stb
> tehat mindenki alkalmazkodjon az en hulyesegemhez, ha eltaposok
> valakit az
> azert ven mert nincs bukoter , nem azert mert szaguldozok. ha valaki
> megis
> azt mondana akkor az vaskalapos konzervativ es rendorallamot akar. ki
> mondja meg hogy az 50 jobb mint a szaz? minden relativ, van ahol a
> szaz is
> lassu. az hogy volt egy mukodo szabalyrendszer ami lehetove tette a
> vilag
> mukodeset az elavult. nem erdekes hogy ki mit hasznal, mennyivel megy,
> a fo
> ellenseg a korlatozas , nem a problema az amit meg kell oldani hanem a
> problema torvenyi szabalyzasat kell elpusztitani.
>
> amikor az idiota magyar jogvedo a drogszures ellen lep fel, akkor
> lenyegeben a lebukasi eselyt csokkenti a droghasznalok szamara , tehat
> buntetes×frekvencia=hatrany es elony aranyt javitja az illegalis
> anyaghasznalok szamara. elhinnem hogy ezzel jot akar ha nem
> szavazatokert
> csinalna es nem azt latnam hogy aldasos tevekenyseguknek hala ugy
> csuszik
> le a lejton az egesz tarsadalom hogy szinte felfoghatatlan.
> ha valakit a szures zavar , nem a fuggo gyerekek jovo nelkul akkor az
> levagni kell, nem vagdalkozni ellene.
>
> bye
> dexter
> On 8 Dec 2014 01:58, "Pataki István" <pataki.istvan at freemail.hu>
> wrote:
>
> Azt nem tudom, hogy szándékos hamisítás vagy egyszerű ismerethiány
>> (utóbbit nem feltételezném, de az első semmivel sem jobb) mosatja
>> írásodban
>> egybe a füvet, a heroint, keveri ide a pedofíliát, de ez így
>> összességében
>> csak egy dühödt vagdalkozás, összevissza gyűlölködés, annak ismételt
>> bizonygatása, hogy a "liberalizmus" szó önmagában a lila ködöt
>> bocsátja a
>> gondolkodásodra. Ezt tudtuk eddig is. Igaz, a Vezér szerint is a köd
>> leszállta hozza a megvilágosodást, de hát Őt sem szereted, akkor most
>> mi
>> van?
>> pi
>>
>>
>> ----- Original Message ----- From: "charles hoss"
>> <charles.hoss at gmail.com
>> >
>> To: "elektro-etc" <elektro-etc at tesla.hu>
>> Sent: Monday, December 08, 2014 1:32 AM
>> Subject: Re: [elektro-etc] Szemöldök? > liberó
>>
>>
>> 2014. december 7. 18:43 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:
>>
>> Nekem meg pont ez kezd lenni a bajom a liberalizmussal, a
>> kifordított
>>
>>> gondolkodás. Olyan, mintha egy paródia lenne, közben meg komolyan
>>> gondolják.
>>> Bár ez sajnos igaz lényegében minden ideológiára, amit itt nálunk
>>> honosítanak.
>>> Ezek az idióták ha bevezetik a vasárnapi nemvásárlást, nagyon nem
>>> lesz
>>> vicces.
>>>
>>> Ma pl. azon hőbörögnek a Fodorék, hogy a Fidesz hogy' képzeli, hogy
>>> 12-18
>>> között drogtesztet akar bevezetni. Amikor ez az első talán igazán
>>> hasznos
>>> ötletük, hogy a vérbe lehet liberálisként kiállni a fiatalok
>>> drogozáshoz
>>> való joga mellett, vagy nem észrevenni, mekkora a baj?
>>>
>>>
>>> ha mindenki mond valamit , akkor nekik az ellenkezojet kell mert ez
>>> a
>> maskent gondolkodas. az pedig liberalis ertek .
>> masreszt emlekszel mit mondtam a felelempartokrol ?
>> a liberalisok vedik a drogos , pedofil stb retegeket , akik felnek
>> attol
>> hogy valaki mondjuk a munkahelyen lenyom egy drogtesztet . ezert
>> szavaznak
>> ezekre az idiota kerekkotokre .
>> ha valaki nem fel , akkor majd csinalnak kampanyt a cigangyuloletbol
>> ,
>> antiszemitizmusbol , tesznek rola hogy a tobbsegi tarsadalomnak
>> kinyiljon
>> a
>> bicska a zsebeben valakitol - aki ezutan rohan hogy a liberalisok
>> megvedjek
>> .
>> eleg az szdsz regi taborat nezni .
>> ez soha nem ad nekik igazi letszamot , de paran bent lehetnek vele a
>> parlamentben es ez nekik eleg is .
>>
>> a baj az ha nem figyeli oket a kamera . az hogy meghal par tini ,
>> tonkremegy az elete ... nem a drogtol megy tonkre , hiszen az nem art
>> ,
>> csak a vaskalapos konzervativok ragaszkodnak a heroin betiltasahoz -
>> a
>> bajt
>> az okozza hogy a gyerek aki a szunetben csak egyszer egyszer sziv ,
>> szurja
>> magat , neha onkivuletben a tarsait vagy ha penz kell anyagra akkor
>> barkit
>> aki utban van - naszoval ezt a csodalatos , ertekes lenyt - aki
>> egyedi es
>> megismetelhetetlen mint egy hopihe - kriminalizalja a gonosz
>> rendorallami
>> drogteszt . nem a droggal van baj , a terjesztessel a fertozesekkel
>> stb- a
>> gond az hogy az elozetes utan rosszember lesz belole .
>> ha tuladagolja magat es megdoglik sajat hanyasaban az nem gond . ha a
>> mento
>> elarulja a rendorsegnek hgoy a gyerek drog miatt lett rosszul az a
>> gond .
>> nem ertem hogy nem latod ezt .
>> szemmel lathato hogy naci rendorallamot akarsz .
>>
>> bye
>> dexter
>>
>>
>> Gábor
>>
>>>
>>> 2014.12.07. 18:25 keltezéssel, Imre Kormos írta:
>>>
>>> Én ezzel pont fordítva vagyok. Nálam a nemtiszteletet kell
>>> kiharcolni.
>>>
>>>> Nekem ezt jelenti a liberalizmus.
>>>> Ki
>>>> 2014. dec. 6. 17:12 ezt írta ("Acs Gabor" <levlista at e8e.eu>):
>>>>
>>>> Miért tiszteled a nőket?
>>>>
>>>>
>>>>> Nekem már sokakkal volt ebből vitám. Szerintem alanyi jogon
>>>>> senkinek
>>>>> nem
>>>>> jár semmi, nem jár a csajodnak a bizalom, a gyerekednek a
>>>>> szeretet, az
>>>>> akárkinek a tisztelet. Csak akkor, ha érdemes rá. Tehát ki kell
>>>>> érdemelni,
>>>>> méltónak kell rá válni.
>>>>>
>>>>> Gábor
>>>>>
>>>>> 2014.12.05. 22:26 keltezéssel, Benedek I. írta:
>>>>>
>>>>> Ez oké, rendben! De, hogy egy gombócfejű csaj miért feszíti hátra
>>>>> a
>>>>>
>>>>> haját
>>>>>> kontyba, vagy vágatja le centisre, azt már nem értem. Tükör nincs
>>>>>> a
>>>>>> közelében, amibe belepillantva hátraugrana az ijedségtől?:)
>>>>>> Szóval én
>>>>>> tisztelem a nőket, de néha elfog a röhögő görcs, vagy az
>>>>>> értetlenség,
>>>>>> ha
>>>>>> meglátom némelyiket!
>>>>>>
>>>>>> bi
>>>>>>
>>>>>> Pataki István wrote:
>>>>>>
>>>>>> Mert rengeteg vesződség van vele.
>>>>>>
>>>>>> pi
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> ----- Original Message -----
>>>>>>> From: "gyapo" <gyapo at freemail.hu>
>>>>>>> To: <elektro-etc at tesla.hu>
>>>>>>> Sent: Friday, December 05, 2014 4:20 PM
>>>>>>> Subject: Re: [elektro-etc] Szemöldök?
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> Szima, you wrote:
>>>>>>>
>>>>>>> 2x felett a csajok megőrülnek, és az egyébként nagyon szép
>>>>>>> hajukat
>>>>>>>
>>>>>>> is úgy el tudják b*, hogy ihaj..
>>>>>>>
>>>>>>>>
>>>>>>>> Bizont ám. Nem értem én se, hogy a szép hosszú hajból miért
>>>>>>>> vágatnak
>>>>>>>>
>>>>>>>> rövidet.
>>>>>>>
>>>>>>> Üdv.: gyapo
>>>>>>>
>>>>>>>
>>>>>>> ---
>>>>>>>
>>>>>> A levél vírus, és rosszindulatú kód mentes, mert az avast!
>>>>>> Antivirus
>>>>>> védelme ellenőrizte azt.
>>>>>> http://www.avast.com
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>
>>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list