[elektro-etc] Szemöldök?

[Acs Gabor]

Az szörnyű volt, amikor arról a lányról beszélt, akit a szülei falhoz 
csapkodtak. A nevelőszülők hordják rehabilitációra, és már úgy-ahogy 
kezdenek funkcionálni a végtagjai.

Nem csoda, hogy ez a közvetítőnő is kiszállt belőle.

Azt hiszem, kicsit félrement, amit a gyerek szeretetéről írtam. Úgy 
gondolom, van egy alap szeretet, egy eredendő, ami jár, valóban kijár. A 
megszületett kisbabának. de ez nem az, amivé később alakul, ami lehet 
egy fantasztikus, a legmélyebb barátságokhoz hasonló szeretet, és lehet 
egy nagy nulla, sőt utálat is. Nyilván van benne a szülőnek is szerepe, 
de sokan hajlamosak ezt úgy beállítani, hogy a gyerek az csak egy 
gyerek, és minden a szülőn múlik. Én meg azt mondom, hogy a gyerek egy 
másik ember, akinek saját döntései vannak, ha az piszkosul viselkedik a 
szülőjével, nem JÁR neki a szeretet. Mert sokan azt mondják, hogy de, 
jár minden gyereknek (sőt, a testvéreknek egyformán), és szerintem sok 
szülő ettől meghasonlik, belerokkan, hogy neki szeretnie KELL azt a kis 
mocsok kölyköt.
Emlékszem, volt a TV-ben olyan nőről szó, aki megölte a két fiát, aztán 
saját magát is, nem bírta tovább. A szomszédok elmondták, hogy két 
valóságos pokolfajzat volt, nem lehetett velük semmit kezdeni.

Én a magam részéről simán ki fogom tagadni azt a fiamat, aki addig viszi 
a dolgot.


Gábor

2014.12.07. 11:26 keltezéssel, jhidvegi írta:
> gyapo wrote:
>
>> A gyerek szeretete az valami ösztönös lehet, nem nagyon szokták
>> tudatosan irányítani, döntés alá vonni.
>
> Hát bizony, a gyerek az tök más tészta.
> Kis tanmese, nemrég hallottam hosszú riportot a rádióban örökbefogadás 
> témában.
> Magyar gyerekek örökbefogadásáról van szó, akik már megjárták a 
> poklot, itthon is nevelőszülőknél voltak, és miután elérték a 8. 
> életévüket, van módjuk olasz családoknak örökbefogadni ilyen 
> gyerekeket. (Biztos másfelé is létezik ilyen, de ezúttal olaszokról 
> volt szó.)
>
> A gyerek nem tud olaszul, a leendő örökbefogadó szülők meg magyarul nem.
> Ezek már nem gyenge kis csecsemők. Borzasztó nehezen illeszkednek be. 
> Nem ritka, hogy mindent összetörnek a lakásban, kidobálnak tárgyakat 
> (porcelántól a tv-ig) az ablakon, szekrényeket borogatnak fel.., 
> szóval nem megy nekik a dolog - kb egy hónapig. Van olyan örökbefogadó 
> pár, akik ezt nem tudják elviselni, nem tudják megoldani, de van, akik 
> igen. Ha átjutnak ezen a hónap nagyságrendű rémséges időszakon, akkor 
> egészen fantasztikus család tud létrejönni. A nő, aki a riportalany 
> volt, és aki a két fél (az örökbefogadók és a gyerek) között van, 
> követít, követi őket, az elején gyakran jelen is van, meg más módon, 
> távolról is próbál közvetíteni, sok konkrét sikeres és sikertelen 
> esetet mesélt el kb 1 óra alatt.
>
> Na most, ha itt nem lenne valami megelőlegezett bizalom, megértés, 
> elfogadás... a leendő gyerekkel szemben, a fene enné meg az egészet. 
> Szinte szívbemarkoló, ahogy az új szülők így beszélnek az 
> örökbefogadandó gyerekről elsőre rögtön, hogy "az én kisfiam" vagy "az 
> én kislányom". A riportalany is elérzékenyült egy-egy eset 
> felevelenítése során, pedig régebben történtek az ő praxisában.
>
> Hát csak ennyit akartam mondani.
>
> hjozsi
>