[elektro-etc] törvények hatálybalépése

Pataki István pataki.istvan at freemail.hu
Tue Aug 5 10:32:25 CEST 2014


Vagyis számíthatunk rá, a gránitba faragott csinálmány soron következő 
módosításai végül 1920-ig visszamenőleg tolják ki a függetlenség 
elvesztésének határát? Ki kényszerítette akkor a magyarokat, hogy azokat 
a szégyenletes törvényeket megalkossák?

Akkor is nemzetközi tiltakozást váltott ki a Nemzetgyűlés által alkotott 
törvény, aztán mégis fölvették Magyarországot a Népszövetségbe, végül 
"külföldi nyomásra" 1928-ban úgy változtatták meg, hogy átneveztek 
néhány fogalmat, de eredményében nem történt változás.

Ma ugyanezt játsszák, ismét megágyaznak fasiszta-nyilas ideológiák 
gyakorlati ("törvényes") alkalmazásának. Nem rontanak ajtóstul a házba, 
szép lassan adagolva építik le a fékeket és ellensúlyokat, hogy 
hozzászokjanak az emberek. És bátorítást adnak azoknak, akik utólag is 
egyetértenek az akkor történtekkel, például azzal, hogy elhárítják a 
felelősséget a vezetésről és közemberről egyaránt. Valójában pedig ezt a 
felelősséget húzza magára, aki tagadja a régit, hiszen láthatná a 
példát, mibe torkollott az a fajta politizálás.

pi


----- Original Message ----- 
From: "Kovács József" <kj at faldeko.hu>
To: <elektro-etc at tesla.hu>
Sent: Monday, August 04, 2014 9:22 PM
Subject: Re: [elektro-etc] törvények hatálybalépése


> ... és nem is volt sürgős, hisz nem magyar (kormányzati) igény volt!
> Hanem német "baráti" kérés.
>
> Tehát ráért.
>
> KJ
>
>
> 2014.08.04. 20:15 keltezéssel, charles hoss írta:
>> az egy diktatura volt . nem ugy ment hogy oktober 8-9 kozott 
>> betiltunk
>> minden jatekautomatat ...
>>
>> bye
>> dexter
>>
>>
>>
>> 2014. augusztus 4. 20:07 Cser Tamas írta, <maguspr53 at gmail.com>:
>>
>>> Pataki István <pataki.istvan at freemail.hu> írta, 2014. 08. 04.:
>>>> B+, nem gondoltam rá, hogy a gugli egy az egyben ezt (és csak ezt) 
>>>> hozza
>>>> ki eredményként:). De legalább pontosan idéztem.
>>> azért a Magyar Narancsot is előhozta (bár eléggé torz tartalommal)
>>> mert így kerestem:
>>> "dohány-kisárudai"  "két év alatt" "meg kell vonni"
>>>
>>> viszont még abban az időben ott még kaptak 2 év laufot,
>>> és nem máról-holnapra vették el a dohányboltokat, mint ma
>>>
>>>
>>>
>>>> Üdv
>>>> pi
>>>>
>>>>
>>>> ----- Original Message -----
>>>> From: "Cser Tamas" <maguspr53 at gmail.com>
>>>> To: <elektro-etc at tesla.hu>
>>>> Sent: Monday, August 04, 2014 5:00 PM
>>>> Subject: Re: [elektro-etc]törvények hatálybalépése
>>>>
>>>>
>>>> Pataki István <pataki.istvan at freemail.hu> írta, 2014. 08. 04.:
>>>>> Tudja valaki, mennyi idejük maradt a dohányárusoknak a 
>>>>> trafiktörvény
>>>>> megjelenésétől az árusítás megszűntéig?
>>>>>
>>>>> Adalék:
>>>>>
>>>>> "[A] törvény hatálybalépése előtt [...] kiadott [...] 
>>>>> dohány-kisárudai
>>>>> engedélyt [...] a törvény hatálybalépésétől számított két év alatt
>>>>> [...]
>>>>> meg kell vonni"
>>>>>
>>>>> Tudja valaki, melyik törvényből idéztem?
>>>> 1939. évi IV. törvénycikk
>>>> a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról
>>>> annak 12. paragrafusa
>>>>
>>>>> Üdv
>>>>> pi
>>>>>
>>>>>
>>>>>
>>>>
>>>>
>>>
>
> 



More information about the Elektro-etc mailing list