[elektro-etc] [elektro] wifi modul

[gyapo]

> Arrol van szo, hogy megbecsules nelkul elni nem emberi elet.

Ezzel se igazán értek egyet. Mi a megbecsülés? Mások ítélete a 
munkádról, szakértelmedről, emberi jellemvonásaidról stb. Megint ott 
vagyunk, hogy mások értékrendje számít, vagy az enyém. Ha az enyém 
szerint rendben vagyok, akkor miért kellenet törődnöm másokéval?

> Es kitol kap a tanar megbecsulest? Anyagi megbecsules nuku.
> Tarsadalmi rang nuku. A diak megbecsulese nuku. Mi maradt? A
> tanartarsai megbecsulese? Azok nem latjak oran, nincsenek ott, nem
> tudnak visszajelzest adni.

Azért sok tanár egész jól érzi a megbecsülést, elsősorban a 
tanítványoktól, szülőktől, kollegáktól, de akár kaphat föntebbről is 
elismerést, kitüntetést. OK, pénz nincs, de attól még megbecsülés 
lehet.

> Hiaba ertekeli o sajat maga tobbre a munkajat. Azaz nem hiaba. Pont hogy
> aki tobbre ertekeli ennel a sajat munkaja erteket, az el fog menni, es
> megkeresi ahol meg is fizetik az ennel tobbet.

Rengeteg példa van, nem csak tanár, hogy lehetősége lett volna 
elmenni, de nem tette. Van egy réteg, akinek a pénz annyira fontos, 
hogy ezért akár teljes váltást is vállal az életében mondjuk külföldre 
költözéssel, mert ott több a pénz. De van egy másik réteg, akiknek más 
dolgok fontosabbak. Összefoglalva a boldogság.

> Az marad, aki azt gondolja hogy ennyi penzert ennyi es ilyen melo jo
> is lesz. Es ezzel pont azt a szellemiseget adja tovabb, amit itt
> szoktunk ostorozni.

Nem, nem azért marad. Attól, hogy itt marad és dolgozik aprópénzért 
még simán lehet az a véleménye, hogy messze alulfizetik a munkáját.

> Igen, és elmegy ügyfélszolgálatosnak. Van annyi önbecsülése, meg annyi
> esze, hogy nem fogja éhezve tölteni az egy életét ezen a földgolyón.

Szerintem nem önbecsülés, hanem alkalmazkodás a helyzethez. Mivel 
azon nem tud változtatni, vagy kevesebb pénzért dolgozik de jobban 
élvezi, vagy több pénzért, de alig várja a munkaidő végét. Vannak, 
akik szerint az egyik jobb, és vannak akik szerint a másik.

> Attól tud a ember boldog lenni, ha úgy alakítja az életkörülményeit, 
> ahogyan szeretné.

Ez se igaz. Milliárdok tudnak boldogok lenni Ázsiában, miközben nem 
tudják úgy alakítani az életkörülményeiket, ahogy szeretnék.
Sőt, nagyon kevés ember van a Földön, aki úgy tudja alakítani. 
Bármennyi pénze van egy embernek, ki tud találni olyat, amit szeretne, 
de nem engedheti meg magának. A kapitalista berendezkedés ösztönzi a 
fogyasztásra, az emberek, a csorda szintén, nincs fölső határ. Aki 
pénzzel mér dolgokat, az soha nem lesz elégedett, főleg nem, ha mások, 
a környezete elvárásainak próbál megfelelni.

> Ha folyton abba kell beletörődni, hogy idén sem 
> megyünk kirándulni, megint nem megyünk fagyizni, idén sem festem ki a 
> lakást, idén sem..., akkor azért elég nagy csoda meg nemnormális szintű
> optimizmus kell hozzá, hogy valaki kitörően boldognak mutassa magát.

Ha Monte Carlóban laknál mondjuk évi 10 millió $ bevétellel, akkor 
egész más problémáid lennének. Már nem olyan jól néz ki a yachtod, 
mint a szomszédé, meg amúgyis kisebb. Már 3 éve ugyanazt a 
Rolls-Royce-t nyúzod, kezdenek kinézni a csóróságod miatt stb. Minden 
relatív. Nekem a szüleim mesélték, hogy mennyire tudtak örülni, és 
mennyire boldogok voltak, ha kaptak karácsonyra egy csutkababát, vagy 
hasonlót. Szerintem nem sokat változott az ember 70 év alatt.

> Az a baj, hogy van egy "közép sáv", ahol "normálisnak" számítasz.
> Ha nagyon speciális értékrended van, akkor kilógsz egy elég nagy 
> társadalomi rétegből, és kissé magadra maradsz, mondhatni antiszociális
> leszel.

Ha nem vagy a csordában, akkor antiszociális vagy, a csorda csak azt 
fogadja el, ha nem lógsz ki. Kérdés, hogy ez-e az egyén célja. Ettől 
lesz-e boldog, hogy átvesz mindent a csordától, nem gondolkodik, mert 
akkor rájön dolgokra, és elkezd elkülönülni? Vagy az a cél, hogy boldog 
legyen, és ennek elengedhetetlen feltétele, hogy a saját értékrendje 
szerint éljen?

> Ha merev elveid vannak, mindent teljesen másképp csinálsz, ez elég 
> nehezen fog menni, nem nagyon lesz közös téma.

Bármelyik pillanatban tudok bratyizni a piaci árusokkal, a párom csak 
les, mert amúgy utálom ezt. Ők teljesen más emberek mint én, egész más 
témák érdeklik, egész más a beszélgetési stílusuk, nyelvezetük stb. De 
képes vagyok rá, és van közös téma, ami persze nem az én témám, mert 
azt nem értené az árus. Néha hangulattól vezérelve megengedi magának 
az ember, hogy szerepet játsszon, és bratyizzon egy árussal, de így 
élni? Hogy minden órában minden percben ezt a szerepet játszani? 
Szabad a rövid kis életünket ilyesmire elpazarolni csak azért, hogy
benne legyünk a csordában, és ne kapjuk meg az antiszociális jelzőt?

Üdv.: gyapo