[elektro-etc] Paleo taplalkozas

Acs Gabor agabor at electrodesign.hu
Sat Oct 30 12:19:45 CEST 2010


jhidvegi írta:
>
> Az utóbbi lényeges, de azért nem ártana több érdemi, nem pedig zsigeri 
> infót is összeszedni. Ezért is dobtam fel, hátha összejön több infó, 
> érvek az állítások ellen vagy mellett.
>
Talán pont ez a baj a Szendivel, hogy egyszerre érzed azt, hogy 
tudományosan megalapozott, kivizsgált, okos dolgokat hallasz, és azt, 
hogy zsigerből támad sokmindent csak azért, hogy ezáltal valami 
egyéniség lehessen.


> Sajnos ez a ne zabálja magát az ember degeszre, csak bizonyos súly és 
> kor alatt működik, felette már édeskevés.
>
Hallottam én Tőled már sok hasonlót az évek során, aztán lám mégiscsak 
el tudtad kezdeni pl. a testmozgást, és mostanra szívesen is csinálod. A 
bűvös 126-tal is az van szerintem, hogy nem 1-2 hónap alatt gyűjtötted 
össze, úgyhogy ha nem is annyi évtizedet, de legalább pár évet tessék 
türelemmel lenni.


>
> Ez is érdekesnek tűnik, ahogy az időben változik. Először volt, hogy 
> zsírt ne, csak olajat, növényi eredetűt. Aztán hogy ezek ártalmasak, 
> vissza a zsírhoz. A füstölt hűdeártalmas, de el tudom képzelni, hogy 
> eltelik kis idő, és az lesz a trendi, hogy depedig a füstölt az 
> egészséges. Szóval aszondom, hogy f...sztudja. :-)
>

Én meg azt mondom, együnk zsírt, vajat, süssünk olajban ha úgy van 
kedvünk, de a hidrogénezett és egyéb modifikált szemetet kerüljük el 
nagyívben. Pl. próbálom ránevelni a zasszonyt, hogy amit lehet, ne 
zsíradékban süssön, hanem csak simán sütőben, illetve ha lehet, ne is 
süssön, hanem pároljon, főzzön. Ettől még nem lesz a rántott husi vagy 
egy jó lángos, vagy fánk közellenség.


>
> így van, szóval nem kell belőle vallást teremteni. Sőt, én aszondom, 
> hogy magából az evésből se kell, legyen mellékes a napok menetrendjében.
>
Azért az evés egy olyan élvezet, amit vétek lenne kihagyni. Tudom, Neked 
nem az, de a többségnek igen.
Ma reggelire vajas kenyeret ettem reszelt répával, és egy nagyon finom 
sajttal. Nem nagy dolog, de mégis baromi jólesett!


>> Ja, tegnap este kipróbáltam, hogy vacsorára zöldséglevest és
>> tökfőzeléket ettem
>
> Mázlista vagy, hogy az utóbbi lement környezeti károsodás nélkül. :-)
>

A sütőtököt sütve sem bírod?


Gábor



More information about the Elektro-etc mailing list