[elektro-etc] Kis magyar abszurd

[Varga Zoltán]

Kis magyar abszurd

-mese felnőtteknek- 

	Hol volt, hol nem volt, de mindmáig megvan kies fővárosunkban egy szép nagy vállalat, 
amit pártunk és államunk bagóért elkótyavetyélt egy Tell Vilmos országabeli cégnek, aki aztán nem sokáig tartotta meg, hanem eladta egy csigaevőnek. No de én most nem erről akarok mesélni!
	Van tehát ennek a szép nagy vállalatnak több részlege szétszórva az országban. 
Történetünk a Dunától Keletre eső egyik régióközpontban esett meg, ami egy kis faluban van. (Ennek a ténynek ugyan -az általános magyar viszonyokhoz képest kivételesen- nem lesz jelentősége.)
	Szóval, az úgy esett, hogy a  régióközpont alá rendelt kisebb csoport, -amely történetesen X. városban van, 100 km-re a régióközponttól, és 200-ra kies fővárosunktól, egy eléggé nagy városban, - számára szükségessé vált tevékenységük folytatásához beszerezni néhány szerszámot, kb. egy havi magyar átlagfizetés értékben.
	Mit ad Isten, X. városában, (amiről már említettem, hogy nem kis város) éppen van egy olyan importőr és nagyker cég, ahol a szükséges szerszámok beszerezhetőek, igen jó áron, és megfelelő minőségben. 
	Nosza hát, az X.-i csoport vezetője felterjesztette ilyen igényét a régióközpont illetékes vezetője felé. De mivel a régióközpont vezetője nem dönthetett  ennek a kb. havi fizetésnyi összegnek az elköltéséről, - mert a nagytudású főnökök kies fővárosunkban nem bíznak a régióközpontok vezetőiben, félve attól, hogy ők is lopni fognak a vállalttól, és akkor a nagytudású főnökségnek (kies fővárosunkban) kevesebb ellopni valójuk marad, - ezért nekik kellett engedélyezniük, személyesen az illetékes ágazatvezetőnek, - Isten és a vezérigazgató után elsőnek -   kellett engedélyeznie a beszerzést (Egy havi átlagfizetés!!!) 
	Eddig még rendben is volna, mert ez a jó magyar szokás (a beosztott hülye, majd mi, kies fővárosunkban döntünk helyette mindenben). Ezután mi lett volna a logikus? Az, hogy megbízzák az X.-i csoport főnökét, hogy céges bankkártyájáról vegyen fel pénzt, (Egy havi átlagfizetés!!!) és menjen el a nagykerbe, vegye meg, ami szükséges. Igen ám, de ha ez így lett volna, akkor miről írnék most? 
	Nem, nem, és nem! A nagytudású főnökség  (kies fővárosunkban) megbízott a náluk fölös számban és státuszban tartózkodó, íróasztalába foggal-körömmel kapaszkodó léhűtők közül kettőt, (valamilyen hangzatos Beszerzési csoport névvel felruházva őket), hogy ugyan szereznék már be ezeket a szerszámokat szegény buta vidéki X.-i csoport számára. 
	Hozzá kell tegyem, hogy az  X.-i csoport vezetője már az igénye felterjesztésekor pontosan, tételesen, cikkszám szerint megadta az X.-i nagyker internetes katalógusából a szükséges beszerzendők listáját. Így aztán ez a két léhűtő (kies fővárosunkban) felvette a kapcsolatot az X.-i csoport vezetőjével további egyeztetésre. 
	Hogy aztán ez a pontos lista miért igényelt 3 heti telefonálgatást, mailezést, és internetes linkek küldözgetését a két léhűtő részéről, ez máig is rejtély előttem.  De azt hiszem, ezzel nem vagyok egyedül. 
	Teltek-múltak a napok, míg egyszer csak megcsörrent az X.-i csoport vezetőjének szolgálati mobiltelefonja. -Megvettünk nektek mindent, mert mi itt kies fővárosunkban milyen ügyes fiúk vagyunk, nem úgy, mint ti hülyék, vidéken, itt van nálunk minden  (kies fővárosunkban), ha jön valaki a régióközpontból, akkor leküldjük nektek. 
	Na, megint eltelt néhány nap, és szóltak a régióközpontból, hogy lejött a cucc kies fővárosunkból, lehet érte jönni. 
	Erre aztán az egyik X.-i ember beült a csoport egyetlen szolgálati gépkocsijába, szépen elment a régióközpontba, (100 km) összepakolta a megérkezett szerszámokat, és elhozta X.-be.
	Itt véget is érhetne a történet happy enddel, de akkor miért írtam volna az egészet, ha a poén lemarad?  

A két léhűtő (kies fővárosunkban) természetesen hol vette meg a cuccot? Na hol? Hát postai szállítással rendelve az X.-i nagykerből. Így aztán ez a szerény szerszámkészlet utazott egy jókorát X.-ből kies fővárosunkba, majd onnan a kis faluban levő régióközpontba, onnan vissza az X.-i csoporthoz. Hab a tortán, hogy természetesen a két léhűtő mégsem vett meg mindent, és az X.-i csoport vezetőjét felhatalmazták, hogy ami még hiányzik, azt helyben, az X.-i nagykerben vegye meg. (Csak halkan kérdezem, hogy akkor már nem lett volna egyszerűbb mindent egy füst alatt beszerezni, ahogy az elején írtam? )
	Azt már azt hiszem, mondanom sem kell, hogy a két anyagbeszerző, aki életében nem látott még ilyen szerszámokat, nem hogy dolgozott volna velük (dolgoztak ezek egyáltalán életükben valaha is???) természetesen egyik tételt rosszul szerezte be, mivel a nagyker katalógusában téves cikkszámon szerepel. Ha ezt történetesen olyan valaki szerzi be személyesen, aki dolgozik vele, az, mihelyt a boltban elérakják, azonnal tud helyesbíteni, és a megfelelőt megvenni. De nem ám így egy nagytudású anyagbeszerző 200 km-ről. 
	Hát ennyi volt, mese volt. Sajnos a legjobb meséket az élet produkálja.