[elektro-etc] vizes VB megnyitó

Hufi huffanto at gmail.com
Sat Jul 15 10:04:38 CEST 2017


Nem mutet kozben, 16 nappal utana, es a felnyitott mellkas nem azt jelenti, nezz utana!

Ime a valosag:

"akkor majd talán beleég a fejekbe, a társadalom legalján élőkébe legalább a rettenetes kép, ahogy egy hosszában felvágott gyerekkel száguld a mentő, látni, ahogy dobog a kis szíve, aztán már nem dobog tovább, mert nincsen CT."

"S hogy mi a valóság? A valóság az, hogy az a szerencsétlen kisgyerek így is, úgy is meghalt volna. Mert olyan fejlődési rendellenességgel született, mely alkalmatlanná tette szegényt az életre. A szívklinika főigazgatója, Ofner Péter elmondott mindent. Hogy az elmúlt időszakban tíz (!) életmentő szívműtétet kellett végrehajtani a gyereken, utolsó műtétje során, melyet a kardiológiai intézetben végeztek, keringése gyakorlatilag összeomlott, műszívre kellett tenni és lélegeztetni, de sajnos a kislány állapota nem javult, súlyos vérzését sem tudták megfelelően csillapítani."

"Majd a beavatkozást követő 16. napon súlyos idegrendszeri problémák is jelentkeztek, ezért rendeltek el koponya-CT-vizsgálatot. És sem a szállítás alatt, sem azt követően nem történt szövődmény. "

"Így halt meg egy kislány.
S ebből lett az, ami. A hullarablók dáridója. Becstelen gazemberek örömtánca. Ugyanis ezeknek a kislány halála egyáltalán nem fáj, inkább örülnek neki, mert lehetőséget látnak benne, hogy üssék-vágják a kormányt. A kormányt, amely megháromszorozta a CT-k számát az országban a 2010 előtti állapotokhoz képest.
A kormányt, amely felújította majdnem az összes vidéki kórházat, s amely most fog felépíteni Budapesten egy új, XXI. századi intézményt. S mit is tettek az elődei? Ők is sokat, nagyon sokat: bezárták az OPNI-t, bezárták a Szabadság-hegyi gyerekkórházat, azzal a mondattal kísérve, hogy „ma már nem jó levegővel gyógyítjuk az asztmát”. És további kórházak bezárásán meg a vizitdíjon kívül nem csináltak semmit sem. És igen: legalább világbajnokság és Seuso-kincsek sem voltak!
A mai hullarablók pedig akkoriban vagy ujjongtak, vagy sunyítottak. Ma pedig CT-ket és Seuso-kincseket számolgatnak, és aljas, becstelen módon hazudoznak. A Jobbiktól az MSZP-ig és vissza, no és persze a mosléksajtó. Mi meg eltűrjük. Csak tudnám, miért…"


Agyatlanokrol ennyit. Kimaxoltad a teljesen egyugyu max tragarkodni kepes  liberalis "ertelmisegi" fogalmat. Nem te vagy az elso....nyugtasson a gondolat. Jo sokan vagytok. De nem elegen :)
Merhat' konnyu olcso nepszeruseg, es prompt visszacsatolas. Amit szuleidtol, kornyezetedtol nem kaptal meg, azt a tarsadalom legaljat kepviselo hazudozok, szarkeverok, hazaarulok kozossegeben megkapod. Ez nem politikai kerdes amirol itt vitazol egy ideje, hanem mentalis defekt kerdese, ami  politikaban jo taptalajra talalt. Kezeltesd magad! Komolyan....vagy sportolj, jot tesz a duhkezelesi problemaidnak. 


> On 2017. Jul 14., at 23:39, "hobilobi at gmail.com" <hobilobi at gmail.com> wrote:
> 
> A műtőben minden steril, és akkor felnyitva kiviszik az embert, hogy a zebrán áttolják, az akár csak 100 méterre lévő másik kórházba,
> miközben az autók ott verik fel a mocskot az útról, az csak olyan agyatlanoknak természetes, mint amilyen te is vagy, a huffantó haveroddal egyetemben.



More information about the Elektro-etc mailing list