[elektro-etc] Autó akksi

Xorn toth.endre at gmail.com
Sat Jun 25 10:55:32 CEST 2016


Egy 80Ah-s példány, 4,5 éves.

Szervizben állt az autó, 20 m-eket gurulgattak vele a parkoló és a
szerelőállás meg a mosó között 1 hónapon át. Dízel, azaz izzítás,
indítózás minden alkalommal, töltés alig.

Indulok vele haza, pöccre indul, kapcsolok lámpát, klímát (ettől indul
a két hűtőventilátor, ami jó sok amper), szellőztetős is pörög
maximumon. 5 percig bírta, kiviláglott a töltésjelző + az ABS
visszajelző, ami a Mondeóknál az alacsony akkufesz egyezményes
jelzése. Nem csak a töltés ment el, de az akksi is meghalt - motor leó
és indításra már csak a bendix kattogott egy kicsit, és annyi volt.

A generátorból közben kiszabadult a működtető füst, hagytuk hűlni, de
másik, működő akksival sem volt nagyon baráti a helyzet. Nem sikerült
érdemi töltést kicsikarni belőle, így lekötve, csak akksival eljöttem
hazáig. Kertész utcában kicserélték, mutatták, hogy összeégtek a
tekercsek.

Egy szivargyújtóba dugható kis kínai vacak fesz- és hőmérő szerint
7,2V-ra esett az akkufesz az indítózáskor. Ebben az állapotában a
terhelővillás mérés nyilván nem mutatott értékelhető eredményt.

Utána kb. 2 x 10 óra töltés alatt valamikor (lidlis töltő 3A körül)
azt mondta, hogy készen van, feltöltött. A terhelővilla skáláján a
600A és 800A közé esik az indítóárama. Még a 800A-es skála zöldjébe is
belelógott egy kicsit, a 600A-esnek meg nyilván jócskán, majdnem a
feléig elment.

Ilyen előzmények után mit várhatok az akksitól? Merjem használni
(hátha kinyírja az új generátort is), vagy inkább nézzek egy másikat
helyette?

Best regards,
Andy



More information about the Elektro-etc mailing list