[elektro-etc] Tanárok

hobilobi at gmail.com hobilobi at gmail.com
Thu Feb 11 23:58:16 CET 2016


Én ezt a szót nem használtam (ebben a levéleben legalábbis nem).
Az egyébként igaz, hogy a "hülye" nem igazán jó szó rá.
Viszont az, hogy egyes területeken tud normális lenni, más területen meg
teljes tudathasadása van, arra utal, hogy nem teljesen hibátlan az ami a 
fejében van.

Aki egyes területeken teljesen elveszti a józan ítélőképességét, attól 
még azt is fenntartással fogadom
amiben teljesen igaza van, ha magam nem tudom a helyes választ. Persze 
ekkor nem állok le vitázni vele.
Ennyire magából kifordult emberrel még nem találkoztam, aki gyereket 
akar beszélni még a férfi hasába is.
Ott már komoly bajok vannak a szellemi képességekkel.
Nem akarok senkit megbántani, de az autisták is kimasgaslót tudnak 
produkálni egyes szűk területeken, de ettől
még azért betegnek tartjuk őket, hisz más területeken (és ebből több 
van) pedig messze az átlag alatt vannak.
Evvel persze nem azt mondom, hogy ő autista, hiszen ahhoz sok más 
kritériumnak is meg kellene felelnie.
Ennyire nem ismerem (szerencsére).
Azt gyanítom, hogy főleg jellembeli hiányosságokkal bír, és ez akkor is 
igaz, ha csak trollkodik,
de végül is, az is egyfajta fejben lévő hiba.

István

2016.02.11. 8:04 keltezéssel, Xorn írta:
> Abban az egyben tévedsz, hogy hülyének tartod. Számtalanszor
> bizonyította, hogy nem megvetendő szellemi képességekkel és széleskörű
> ismeretekkel rendelkezik. Azután persze hogy ki mire fordítja, amije
> van, az már más kérdés.
>
> Best regards,
> Andy
>
> hobilobi at gmail.com <hobilobi at gmail.com> írta (2016. február 11. 0:23):
>> 2016.02.10. 9:00 keltezéssel, lista mail írta:
>>> Van/volt rá pénz ... elkúrta valaki, mert csak dolgozgatott.
>>>
>>> Tényleg hiszitek, hogy egy iskola gázszámlájával nem számol a KLIK ?!
>>> Mert "nincs rá pénz"... központilag.
>>>
>>> Ne legyetek már ilyen naivak, sőt bugyuták.
>>>
>>> A KLIK tartozásai az álatala kezelt pénz töredéke.
>>> Kerekítési hiba gyakorlatilag.
>>>
>>> Igazából ezek működési hibák pár% nagyságrendben.
>>> Valaki elkúr valamit a sok-sok ezer ügy során és kész.
>> Nem hazudozni kellene, hanem tájékozódni mielött nekiállsz faszságokat
>> firkálgatni !
>> Ha netán nem ismernéd a valóságot, akkor tanulmányozd az alábbit, meg sok
>> hasonlót:
>> http://index.hu/belfold/2016/02/03/klik_tartozas_uszasoktatas_pilisvorosvar_tankerulet/
>>
>> Tavaly szeptember óta nincs kifizetve a számla.
>> a KLIK válasza:
>> A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ gazdasági helyzetének függvényében
>> rendezi dologi kiadásait,
>> köztük az úszásoktatással kapcsolatos számlákat is. A Pilisvörösvári
>> Tankerületnek a két úszóiskola felé fennálló
>> tartozása likviditási helyzetünk lehetőségei szerint kifizetésre kerül.
>> A tartozása ebben az egy esetben kb. 5millió, és nem ez az egy eset van.
>> Tehát nem hisszük, hanem tudjuk, hogy nincs elég pénze, csak a te csökött
>> agyad nem képes felfogni a tényeket.
>>
>> Szóval hazudozol össze vissza. Legalább legyél már tájékozott, ha
>> nyilvánosan akarod osztani a nemlétező eszedet.
>> A KLIK maga ismerte el, hogy nincs elég pénze időben kifizetni a számlákat.
>> Nem az van amit böfögtél, hogy valaki nem jól végezte a munkáját, és néhány
>> % hiba mindenhol előfordul.
>> Ez megeshet az első esetben, de amint reklamál valaki, rögtön javíthatnák,
>> ha tudnák. Akkor nem lenne több hónapos tartozásuk.
>> A gázosok is hónapokkal ezelött többször is szóltak. A KLIKK meg azt
>> reklamálja, hogy nem szóltak nekik csütörtökön,
>> hogy pénteken elzárják a csapot. Ehhez azért nagyon vastag bőr lehet a
>> pofájukon.
>> Meg egy-két ember hibája miatt állítják le egyes iskolákban az internetet, a
>> telefont, stb. ?
>> Ezt se előzetes figyelmeztetés nélkül, 2 nap elmaradás után teszik.
>> Te olyan sötét bunkó vagy, hogy arra a nyelvünkben nincs is megfelelő
>> kifejezés. Ekkorával eddig nem volt
>> dolgunk, de most majd alkotunk erre is egy jól kifejező szót.
>> Az egész bandát (nem csak a KLIK-et, hanem a felettük lévőket is) el kellene
>> már zavarni,
>> és a sok szart amit összehordtak, velük eltakaríttatni, korbáccsal a hátuk
>> mögött.
>> Aztán az sem igaz (ebben is hazudtál), hogy ezek a tartozások aprópénzek az
>> általuk kezelthez képest.
>> Sosem cáfolták,  hogy csak a KLIK-nek változóan, de kb. 10 milliárdos a
>> tartozása.
>> A költségvetési szervek összes tartozása pedig 100 milliárd közeli.
>> Ez már sehol sem aprópénz. Vagy nálad ez is az??
>> Ezek szerint te egy unatkozó milliárdos vagy, aki már nem tudja mit kezdjen
>> magával, mert dolgoznod nyilván nem kell, ezért
>> nekiálltál faszságokat írogatni, pedig avval a szerszámmal mást is
>> csinálhatnál unalmadban.
>> Ha esetleg nincs ötledet, akkor javaslom verjél csalánt vele !!
>> Vigyázz, mert az ilyen semmittevés rohamosan leépíti az amúgy is nagyon
>> alacsony szellemi színvonaladat.
>> Akkor pedig már önveszélyes is leszel, nem csak közveszélyes.
>> Egyértelmű, hogy nem csak a szellemi képességeiddel van baj, hanem a
>> jellemeddel is, ha ilyen nyilvánvalóan hazudozol.
>> Az észbeli hiányosságodról talán nem csak te tehetsz, de ha ilyen kevés
>> jutott, akkor inkább kussolhatnál, mint hogy játszod
>> itt a mindenhez értő, és mindent jól látó észkombájnt.
>> A hazudozás viszont már egyértelműen a te bűnöd, súlyos jellem hiba. Ezek
>> után kár bármit is írnod, már mindnyájan tudjuk,
>> hogy az sem igaz amit kérdezel.
>> Amit művelsz az lassan kimeríti a közösség elleni izgatást, amiért valami
>> zárt intézetben lenne a helyed.
>> Ha kevesebb ilyen idióta lenne szabadlábon, sokkal élhetőbb lehetne ez az
>> ország.
>> A hatalmas szerencséd, hogy a társadalom nagyobb részében van annyi (általad
>> mindig pocskondiázott) liberalizmus,
>> hogy az ilyeneket nem dugják rögtön zárt osztályra, pedig valójában ott
>> lenne  a helyed, a hozzád hasonlóakkal együtt.
>> A föld alá bújnék, szégyenemben, ha ilyen pofátlan módon hazudoznék. Persze
>> tudom, hogy nálad ez sem fordulhat elő, mert
>> olyan vastag bőröd van, a hozzád hasonlókkal együtt, hogy minden lepereg
>> róla, talán csak a kosz tud ráragadni.
>> Felnyitottad a szemünket, és legközelebb jobban fogunk védekezni a hozzád
>> hasonló kártevőkkel szemben.
>> Egy szerencséd van, hogy nem vagyunk annyira embertelenek, hogy túl
>> drasztikus lépéseket tegyünk az ilyen férgek ellen.
>> De ez csak addig lesz így amig a számotok a kritikus szint alatt marad.
>> Szóval vigyázzál, nehogy
>> átlépjétek ezt a szintet.
>>
>>
>>
>>
>>> Miért nem azon lovagoltok, hogy a kifizetések 98,5%-a simán lezajlik :-)
>>> Vagy, hogy a jól vezetett  iskolákban nincs kréta hiány...
>>>
>>> Azt gondolom, hogy  a KLIK előtt is ugyanezek voltak a gondok!!!
>> Rosszul gondolod, de ezen nem csodálkozunk, mert a szellemi képességedet már
>> ismerjük.
>> Ha lettek volna ilyen gondok, akkor az ugyanúgy kiderült volna, mint ahogy
>> most is kiderült.
>>
>>
>>
>>> Kevés a pénz
>>> sok a munka
>>> szar a tananyag
>>> stb. stb
>>>
>>> Észre kéne venni, hogy bármilyen szisztéma van is...
>>> Pár % probléma mindig van és  LESZ IS!!!
>>> Köztük pár kirívó eset is, mert mindig voltak/vannak/lesznek
>>> nagy elkúrók is  a sok ezer intézmény vezető között.
>>>
>>> Mindig lesz/van/volt
>>> sikeresen vezető 1/3 köztük kiugró is
>>> középmezőny
>>> gyengén vezető 1/3 köztük extrém gagyik is
>>>
>>> Gyerekes dolog egy rendszer hibátlan működését elvárni.
>>> Ezt mérnök ésszel nem nagy dolog belátni, szerintem.
>>>
>>> Azt is tudjuk, hogy a hibatűrés növelése exponenciálisan növekvő
>>> "költségekkel" jár!
>>> Ezért a nem kritikus rendszerek esetén nem is szokás 1-2% selejt alá vinni
>>> a cuccot...
>>> Ugyanakkor még az ultra hibatűrő cuccok is bekrepálnak időnként!
>>>
>>> Gondolkozni, gondolkozni, gondolkozni ...és a helyén kezelni a
>>> jelenségeket.
>>>
>>> A tízezernyi iskolából hánynál is zárták el a gázt?
>>> Ez mekkora hiba arány is?!
>>> (és a saját hiba arányotokhoz képest ...?)
>>>
>>> Persze nem kellett volna idáig jutni.
>>> De ennek nem a pénz hiány az oka.
>>> Hanem valaki elkúrta az ügymenetet... a KLIK berkeiben.
>>> Valaki csak dolgozgatott :-(
>>>
>>>
>>>
> .
>



More information about the Elektro-etc mailing list