[elektro-etc] Napi Bayer

[Hufi]

http://m.mandiner.hu/cikk/20160826_bayer_zsolt_interju_igazuk_van_befejezem_lovagkereszt_tragarsag_indulat



"Folyton változtak a szerepek, egyedül Ulpius Éváé volt állandó, ő volt az első igazi szerelmem. Öt évig jártunk, végig gimi alatt. De mindenki őbelé volt szerelmes. A most csak Ervinnek nevezett barátunk tehát már akkor Dávid-csillagot hordott a nyakában. 1977-ben, amikor még nem volt divat. Tudtam olvasmányélményeimből, hogy mit jelent, egyszer rá is kérdeztem. Mondta, igen, ő zsidó. Ennyiben maradtunk. Amikor aztán egyfolytában feljárogattunk már egymáshoz, egy idő után feltűnt, hogy én sosem megyek hozzájuk.. Egyszer aztán rákérdeztem. Egyik lábáról a másikra állt, de csak kibökte: „Figyelj, te sváb vagy, anyám pedig azt mondja, hogy svábok nem tehetik be hozzánk a lábukat.”

Megsértődött?

Csak nem értettem. Azt persze igen, hogy az anyja érthető módon nem szereti a nácikat, akik kiirtották családja egy részét. Esetleg a németeket sem szereti. De mégis mi a búbánat közöm van ehhez nekem, aki 1963-ban méltóztattam megszületni?! Aztán hamarosan megoldódott a dolog, Ervin anyukájával máig remek kapcsolatom van, akkor megyek hozzá, amikor csak akarok, Éva néni szinte a pótanyám."

Éva néni vagy Ervin sosem szólt, mondjuk az indok-zsidós cikke után, hogy Zsolt, ezt nem kellene?

Nem. Sőt. 2002-ben, amikor éppen elvesztettük a választásokat, törzshelyünkön, a Café Pierrot-ban ültünk többen, a négyesfogatból hárman ott voltunk. A beszélgetés egy pontján valakinek kiszaladt a száján, hogy „most mondanék valamit, de Ervin, miattad nem mondom”. Erre ő elővette az aranyláncát: nem volt rajta a Dávid-csillag. Azt mondta, nehogy azt higgyük, hogy azért, mert fél. De ebben a helyzetben neki ehhez nincs köze. Minden, ami ezen túl van, az a senki földje. A feltételezések és rám aggatások, amelyek a valóságban nem léteznek. Én sosem „a zsidóval”, mindig emberekkel találkoztam. Emlékszik még a Kurír című lapra?

Igen.

Töri-magyar szakos főiskolás voltam, amikor már havi fizetésért ott dolgoztam. Meg voltam hatva a megtiszteltetéstől. Egy Szűcs Gábor nevű ember volt ott a főszerkesztő. Egyik reggel összefutottunk a folyosón és odaszólt nekem: „Figyelj, kis Bayer, te zsidó vagy?” Mondtam, hogy hát az éppen nem. „Kis Bayer, az nem lehet, te olyan tehetséges vagy!” Csak néztem, hogy ez mi. A kettőnek muszáj együtt járnia? Biztos, hogy nem akart rosszat, nem is volt tétje számára a dolognak, jópofaságnak szánta – bennem mégis egy életre megmaradt a párbeszéd. Soha nem érdekelt, hogy akit szépen, filozofikusan, vagy éppen anyázva lecseszek, honnan származik. Sosem azért megyek neki, mert mondjuk az illető zsidó. Azt viszont tapasztaltam, hogy ha az illető éppen zsidó, rögtön belemenekül ebbe. Hogy azért támadják, mert antiszemitizmus van. Ez az agyrém a rendszerváltással jött. Akkor kezdett halálosan komollyá válni mindez: téma lett ez is, olyan téma, amelyben állást kell foglalni. Kornis Mihály ezt személyesen nekem mondta, bele a telefonba. Ha nem foglalok állást mellettük, az egyenlő azzal, hogy ellenük foglalok állást. Azaz náci vagyok. Csak álltam ott a telefonnal a kezemben, hogy innen tényleg nincs hova lépni.

Aztán mégis lett. Oda, hogy aztán túltolja a cangát és pesti firkász indok-zsidók igazolják az antiszemitizmust. Ha a ballibek igazságtalanok voltak, akkor én is, akkor oda ütök, ahol nekik fáj. Jól értjük, ugye?

Ha van lélektani háttere ennek, akkor kétségkívül ez az.

És mindenki mutogat: te gyűlöltél előbb. Én csak visszagyűlölök.

Pontosan. Mindenkinek megvan a becsípődött mondata."



Es a liberalis:



"Mi történt?

Középső fiam három hete állt elő azzal, hogy kiugranának Franciaországba a három legjobb barátjával. Ültünk itt „anyával” és töprengtünk, hogy mit csináljunk. Van egy normális kölök, akinek nem nagyon mondtam még nemet semmire, mert nem kellett, és most mégis nemet fogok neki mondani, mert nem merem kiengedni. Túl szőke ahhoz. Lehet, hogy alaptalan a félelem és nem történik meg, de ha mégis, ha egy arab leszúrja ott nekem just for fun, azt a terhet én nem tudnám viselni.

Nem is ment a kölök?

Nem. Cserébe megkapták a balatoni nyaralónk kulcsát egy hétre azzal, hogy szétverhetik a házat, lehányhatják a falat, csináljanak, amit akarnak. Ami szerencse és egyben megdöbbentő: az összes többi szülő is erre a következtetésre jutott a párizsi úttal kapcsolatban."