[elektro-etc] Vasarnapi

Acs Gabor levlista at e8e.eu
Mon Apr 18 00:34:47 CEST 2016


Pont ez az, hogy ilyen-olyan érdekek miatt velünk báboznak. Most 
mehetsz. Most meg nem. Most igen. Mert én úgy akarom. Ennyike.
És azt a benyalós gerinctelen fajtáját jól példázza a CBA.


Gábor

2016.04.18. 0:31 keltezéssel, Pataki István írta:
> Valójában azzal volt a probléma, hogy valamiféle zavaros indoklással 
> senkit se megkérdezve egyszerűen megtiltották a vasárnapi 
> nyitvatartást az elárusítóhelyek egy körének. Amikor a rendelet 
> eltörléséről volt szó, úgy próbálták beállítani, hogy a zárvatartás 
> alternatívája a kötelező nyitvatartás, ami persze nem igaz. A 
> kormánynak az lenne a dolga, hogy ha van igény a vasárnapi 
> nyitvatartásra, méghozzá a nagy multik nyitvatartására, olyan 
> rendeleteket hozzanak, ami megéri a multinak is, a vásárlónak is, és - 
> főleg - a vasárnapi dolgozónak is. Ezek közül a vásárló meg a dolgozó 
> érdekeit magasról leszarták, mert úgy gondolta valaki, hogy a 
> multiknak jól oda kell baszni, és attól felvirágzik az ország. Sima 
> mellédumálás a dolgozók/családok érdekeinek védelme, hiszen amint a 
> kereskedelemben közben csökkentek a pótlékok, az amúgy a szolgáltatás 
> jellegéből adódóan vasárnap is dolgozni kényszerülők jelentős 
> csoportjától éppen most készülnek megvonni azt.
>
> pi
>
>
> ----- Original Message ----- From: "Benedek I." <renyta at t-online.hu>
> To: <elektro-etc at tesla.hu>
> Sent: Monday, April 18, 2016 12:01 AM
> Subject: Re: [elektro-etc] Vasarnapi
>
>
>>
>>
>> Acs Gabor wrote:
>>> ezekből a termékekből 1-2 darab van egy üzletben, ha pár nap
>>> múlva megyek, már sanszos, hogy nincs.
>>
>> Tehát az akciós vásárlás volt a cél, ami időkorlátos? Oké.
>>>
>>> De ez így hibátlan volt, útba esett, semmi kitérőt, vagy
>>> időveszteséget nem kellett ezért tennem.
>>
>> De ezért dolgozott sok ezer ember egész vasárnap (igaz, néhányuknak 
>> megéri), hogy létrejöhessen az akciós porszívó megvétele, nulla plusz 
>> út és időráfordítással?
>> Ha valakinek pl. vasárnap eldurran egy tömítése, dől a víz és elugrik 
>> a boltba, hogy mielőbb megjavítsa, azt elfogadom indoknak!
>> Akciós porszívó, mert épp vasárnap jártam arra és még az 500 Fa 
>> (Fabatka) kupont se adták. Pfff!
>>
>> bi
>>
>>>
>>> Gábor
>>>
>>> 2016.04.17. 22:47 keltezéssel, Benedek I. írta:
>>>> Ha ma azért ugrottál be mert épp arra jártál, akkor nem ért volna rá
>>>> egyik hétköznap megvenni, amikor megint arra lesz dolgod?
>>>>
>>>>
>>>> bi
>>>>
>>>> Acs Gabor wrote:
>>>>> Mentünk ma családi ebédre az agglomerációba, útközben bedobtam egy
>>>>> porszívót az Aldiban a csomagtartóba, volt 5 perc. Mennyivel lett
>>>>> volna jobb holnap, hétköznapi forgalomban ezért külön elmenni? Nem
>>>>> látom be.
>>>>>
>>>>> Gábor
>>>>>
>>>>> 2016.04.17. 18:56 keltezéssel, Arnold Füzesi írta:
>>>>>> http://index.hu/video/2016/04/17/vasarnap_nyitva_plaza_budapest_ures_kihalt/ 
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Mondom en h eltunnek a nepek a normafarol...
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>>
>>>>>> Arnold
>>>>>> Sent from my iPhone
>>
>>
>
>



More information about the Elektro-etc mailing list