[elektro-etc] NesztekF
Acs Gabor
levlista at e8e.eu
Wed Apr 13 11:34:53 CEST 2016
Az egész országot emberek alkotják, úgy értem, minden
kormányzati-közigazgatási pozícióban, nagyobb vállalatoknál stb.
mindenütt emberekből áll a rendszer. Szerintem itt alkotott nagyot
Orbán, hogy a várban minden egyes követ a saját embereire cserélt,
illetve szívességekkel elkötelezte őket. Ez volt a valódi értelme a
trafikügytől kezdve a földosztásig minden gázos ügynek, hogy az ő felé
elkötelezett emberekkel legyen tele minden hely, ami számít.
Ennek véleményem szerint olyan súlya van, hogy bármi is történjen, az ő
jövőjük, és az ország megosztottsága legalább több évtizedre, de jó
eséllyel egész életünkre már be van betonozva.
Asszem, talán ez lehet az ő legnagyobb bűne. A megosztással operál már
vagy 15 éve, volt az a polgári körös-kokárdás időszak, de igazából ez az
egész nemzeties, idegen-komcsi-nemmi gyűlölős propaganda akkor
kezdődhetett el, amikor rájött, hogy máshogy nem tudja megszerezni és
megtartani a hatalmat. Hogy ennek a népnek fradidózsa kell, a
történelmünk ezt rakta be a génjeinkbe.
Viszont azzal, hogy erre rájátszott, én úgy gondolom, örök érvényű
nemzetellenes cselekedetet hajtott végre (pont nemzeti álarc mögé bújva).
Még emlékszem arra, amikor pont ezen a levlistán beszéltem anno a
ballibek idejében, hogy a Fidesz mindennapos gusztustalan
gáncsoskodásai, hogy a szekeret mindenképp a másik irányba húzzák,
függetlenül a dolog céljától, hogy ez mennyire káros. KJ már akkor azt
mondta, hogy ez így természetes, ez az ellenzék dolga.
Hát, ez az. Már akkor sem a nép, a nemzet jóléte volt a cél, hanem a
sajátjuké, amit akkor sem tudtam elfogadni, és most sem.
Gábor
2016.04.13. 11:00 keltezéssel, Ökrös Miklós írta:
> Optimista vagyok, de nem naív.
> Én azt látom, hogy az erőforrásaik igen jelentős részét arra
> fordítják, hogy törvényesítsék a disznóságaikat. Ateista létemre ezért
> vagyok kénytelen a pokolbeli bűnhődésükben bízni, mert más szerintem
> nem lesz.
> Forradalom, vérontás nélkül meg fogják úszni és még ha el is zavarjuk
> őket a közéletből, akkor is marad egy eldugott bankszámla valahol,
> amiből az egész család és pár generációja úri módon el fog élni.
> Sokszor eszembe jut róluk a Valahol Európában klasszikus idézete...
>
> Üdv:
> Miklós
>
> ----- Original Message ----- From: "Xorn"
> Sent: Wednesday, April 13, 2016 10:54 AM
> Subject: Re: [elektro-etc] Nesztek
>
>
> Az túl sokára van. Inkább Sopronkőhidán vagy valmai hasonlóan kellemes
> helyen kellene nekik egy bugyrot elkülöníteni...
>
> Best regards,
> Andy
>
> Ökrös Miklós írta (2016. április 13. 10:49):
>> Hja, éppen úgy, mint a trafikoknál.
>> Ott csak a nyertes pályázatokat őrizték meg, a vesztesek mentek vissza a
>> pályázónak, így a sikeres adatigénylési per után sem mennek sokra a
>> kapott
>> adatokkal, mert nincs mivel hitelesen összehasonlítani.
>> Az ilyen módszerek kiagyalóinak szerintem külön bugyor van a pokolban.
>>
>> Üdv:
>> Miklós
>>
>> ----- Original Message ----- From: "Kormos Imre"
>> Sent: Wednesday, April 13, 2016 10:38 AM
>> Subject: Re: [elektro-etc] Nesztek
>>
>>
>>
>>> > Kishantos 117 + 500 millio ahogy olvasom.
>>>
>>>
>>>
>>> Ami egyébként a hazudós pályázó sara lesz... a jog szemében.
>>> Mivel ő nyilatkozott (polgári és büntetőjogi felelőssége tudatában)
>>> hamisan,
>>> arról, hogy: jogosult pályázni.
>>>
>>> Az állami szerv ezen nyilatkozata alapján fogadta be a pályázatát.
>>> Azaz az állam nem felelős a történtekért.
>>
>>
>> Ezt akkor tudnánk többé-kevésbé eldönteni, ha egymás mellett
>> láthatnánk a 2
>> pályázatot és megismerhetnénk az elbírálás objektív pontozási
>> rendszerét.
>> Ettől a felügyeleti - elbíráló szerv mereven elhatárolódott, majd
>> gyorsan-gyorsan meg is semmisítették ennek a lehetőségét is, hiába
>> döntene
>> másképp a bíróság.
>>
>> KI
>>
>>
>
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list