[elektro-etc] Szijjártó javaslatai
Xorn
toth.endre at gmail.com
Thu Sep 17 16:52:12 CEST 2015
Amikor már itt vannak Magyarországon, már nem kergeti őket senki.
Nagyon régen nem. Ráadásul saját jól felfogott érdekük lenne, hogy ne
viselkedjenek így, legalább próbáljanak a helyi szabályok (és nem csak
az írott, hanem a kultúrából adódó íratlan szabályok!) betartására
törekedni - mert ugye amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten...
Ezt pedig a legegyszerűbb embernek is el lehet magyarázni, nemhogy az
egyetemista fickónak.
A másik meg, amit az egyetemista srác mondott, és amit már sokan,
sokszor mondtak, de lehurrogás által lettek lehurrogva, hogy előre
megy az "ember", és amikor ő megtalálja a tutti helyet, megy utána a
család. Merkel anyánk matekja szerint ez kb. azt jelenti, hogy a
20-30%-nyi családos menekülten felül a 70-80% egyedülálló férfi
menekültből max. 100-150 ezer körül fogadhatnak be, mert amint
megkapják a letelepedési engedélyt, azonnal 3-4-5-...-szorozódik a
szám, és már ki is van a 800 ezer vagy 1 millió. Azaz az eddigi magyar
statisztikák alapján kb. mostantól nem is igen érdemes senkinek útnak
indulnia, mert már most megvannak ennyien.
Best regards,
Andy
Kormos Imre <imre.kormos at gmail.com> írta (2015. szeptember 17. 16:12):
> <http://index.hu/video/2015/09/17/menekult_kommentelo_talalkozik_migrans_talalkoznak/>
>
> Hmm..
>
> KI
>
>
>
>> -----Original Message-----
>> From: elektro-etc-bounces at tesla.hu [mailto:elektro-etc-bounces at tesla.hu]
>> On Behalf Of Jozsef Valkai
>> Sent: Thursday, September 17, 2015 4:11 PM
>> To: elektro-etc at tesla.hu
>> Subject: Re: [elektro-etc] Szijjártó javaslatai
>>
>> Azert nem kell ennyire isteniteni.
>>
>> --
>> --
>> Valkai Jozsef
>> +36 70 36 28 147
>> vjozsef at valkai.net
>> lat: +47.30.43.94
>> lon: +19.9.9.39
>>
>>
>> 2015. szeptember 17. 16:02 írta, <huffanto at gmail.com>:
>>
>> > http://24.hu/kozelet/2015/09/16/europa-nagy-embere-lehet-orban/
>> >
>> >
>> > "Orbán az elmúlt hetekben kiemelkedett a magyar politikai realitásból,
>> > és elsőként a rendszerváltás utáni politikusok közül,
>> > világpolitikailag is értelmezhető szereplővé vált."
>> >
>> >
>> > > On 17 Sep 2015, at 15:17, jhidvegi <jhidvegi at gmail.com> wrote:
>> > >
>> > > Gondolhattam volna, hogy a listamail még erre, a fidesz
>> > > nézőpontjából
>> > nézve tőlem pozitív dologra is valami szemétséget ír.
>> > >
>> > > Még hogy csak nálam. Eddig csak fikázások és szemétkedések
>> > > hangzottak el
>> > a fideszesek szájából itthon is, az eu-ban is. Ez a gondolatkör, amit
>> > most a szijjártó előadott, vagy kihagyta a viktort, és maga állította
>> > össze (még meg is lakolhat érte), vagy valami nyomás hatására
>> > felébredtek, gondolkodtak, minttudomén.
>> > >
>> > > Korábban csak retrográd, elfogadthatatlan dolgokat beszéltek, és
>> > > főleg
>> > tettek.
>> > >
>> > > Ettől függetlenül az elég xar ügy, hogy mindez, amit a szijjártó
>> > elmondott, nem sokkal hamarabb az eu vezetők valamelyikének a szájából
>> > volt hallható.
>> > >
>> > > Egy biztosnak tűnik: Valami ilyesmi lesz a megoldás, különben
>> > iszonyatosra duzzadhat a népvándorlás.
>> > >
>> > > Hasonló gondolatot más, nemfideszes elemző, politikus szájából is
>> > lehetett már hallani. Hogy-hogynem, kicsit korábban pl Jeszenszki
>> > szájából, aki végülis majdnem fideszes. Lehet, hogy végre-valahára
>> > megkérdezték a véleményét.
>> > >
>> > > Nekem az is figyelemreméltó dolog, ahogy a belinkelt videóban a
>> > szijjártó beszélt: Nem felolvasta a szöveget, hanem úgy mondta el,
>> > ahogy valamit az mond el, aki érti, amit mond, sőt, maga találta ki
>> > vagy gondolta végig sokszor.
>> > >
>> > > Persze mindez csak a javaslatokra vonatkozik. Amivel bevezette, hogy
>> > miféle emberek azok, akik a rendőrökre támadtak, és hogy ezeket sose
>> > fogják semmiféle célból beengedni, meg akik erről az egészről
>> > írtak-írnak-írni fognak, azzal már nem tudok egyetérteni, de ez lényegtelen
>> is, felejthető.
>> > Nem tudok egyetlen szijjártói vagy más fideszvezetői megszólalásról
>> > sem, ami akárcsak ráközelít gondolatiságában, szinvonalában ehhez a
>> > megszólaláshoz.
>> > >
>> > > Kíváncsian várom a folytatást, hogy mi fog ezekből a javaslatokból
>> > megvalósulni, és ha bármi is, akkor mikor. Ha az egész elhal,
>> > pillanatnyi felvillanás, minden megy tovább, mint eddig, hát az elkeserítő
>> lenne.
>> > >
>> > > hjozsi
>> >
>
More information about the Elektro-etc
mailing list