[elektro-etc] Belőlük kérek CSAK, ha már muszáj

Acs Gabor levlista at e8e.eu
Sat Sep 5 15:12:03 CEST 2015


Tessék, ez is egy olyan szöveg, amit szinte szó szerint már én is 
elmondtam, nem tudom hol voltak akkor azok, akik számon kérik az 
álláspontomat.
Azt is elmondtam, hogy bementem a menekültek közé ott a Keletiben, és 
egyáltalán nem úgy néztek ki, mint aki menekült, buli hangulat volt, 
életerős, fiatal férfiak zömmel. Úgy ültek ott a korlátokon, padlón, 
mindenütt, mintha nyaralni lennének. Biztosra veszem, hogy ezeknek csak 
egy része a valódi menekült, a többi meg vagy csak úgy jött, vagy 
céllal, nem rendes céllal. de már mikor írtam ezt...

Gábor

2015.09.05. 15:05 keltezéssel, Arnold Füzesi írta:
> Egy ásotthalmi képviselőnő gondolatai:
> "Ha háború elől menekülve mentem az életem, akkor boldog vagyok, hogy Budapesten vagyok és türelemmel várom a hivatalos ügyeim intézését, mert itt béke van, itt biztonságban vagyok, itt nincs háború, itt nincs életveszély. Sőt, ugyanilyen boldog vagyok Görögországban, Törökországban, de még Szerbiában is, ezekben az országokban is béke honol. Lehet, nem wellness szállodákban helyeznek el azonnal, de béke van és én azt kerestem.
> A fent említett helyeken akkor lázongok, őrjöngök és üvöltöm megvadulva, hogy "Germany, Germany", ha egyetlen céllal jöttem ide: egy gazdag ország segélyéből megélni. Akkor nem háborús menekült vagyok, hanem egy egyszerű törvénysértő, illegális bevándorló.
> Ugyanezen analógián elindulva, ha én szerencsétlen szír vagyok, akkor bármi áron magamnál tartom a papírjaimat, irataimat, hogy ezt bizonyítani tudjam. Hogy mindenhol tudjam lobogtatni: íme, én háború elől menekültem, segítsetek. Ha a telefonom, tabletem sikerül Magyarországig épségben megőrizni, akkor talán a hivatalos irataimat is...
> Ha nem vagyok szír, akkor eldobom, széttépem, kidobom és elásom az irataimat, majd bemondásra szírnek vallom magam, mert ma Magyarországon az a szír, aki annak vallja magát, bár erről hivatalos papírja egy darab sincs.
> A bevándorlók döntő többsége egy fencit sem tud felmutatni. Nyilván, okkal, mert olyan országból érkezik, ahol béke van. Német munkás emberek pénzén eléldegélve szeretne Nyugat-Európában megtelepedni és végtelenül sérti, hogy ebben holmi regisztrációs, törvényes (!) eljárásrendekkel késleltetve van.
> Ha háború elől menteném az életem, ugyanolyan boldogan ücsörögnék Budapesten, mint Belgrádban vagy mint Berlinben. Mert megmenekültem. Hálás lennék annak az országnak, amelynek a földjén békében hajthatom álomra a fejem és keresném, hogyan tudnám a saját ügyem intézését előremozdítani, együttműködnék, várnék és megköszönném a segítséget, érkezzen az bármilyen formában és tempóval.
> Mindeközben a szegény "háborús", "szír" "menekült" olyan kritikán aluli szemétkupacok között hemperegve, röhögcsélve múlatja két őrjöngés és ökölrázás közt az időt, ami ép ésszel felfoghatatlan.
> Olyan jó lenne gondolkodni picit, mielőtt tüntetünk értük, a kormány bevándorláspolitikája ellen (mondom ezt még nem kormánypártiként is) és mindegyiküket egy kalap alá véve szírmenekültezünk ész nélkül. Több, mint 60% közülük bizonyítottan nem háborús térségből érkezik. Legalább a tényeket próbáljuk meg felfogni, ha látni nem is akarjuk azt, ami a szemünk előtt zajlik.
> Gyönyörű szép gondolatsor azt olvasni mindenütt, hogy háború elől én is így menteném a gyermekeimet. Azonban, még egyszer összegezve: döntő hányaduk NEM háború elől menekül, NEM szír, de ha még véletlenül az is, az sem nem jelenti azt, hogy joga van rongálni, civilizálatlan módon szemetelni és ellenszegülni.
> Kulturált embernek még menekültként is meg lehetne maradni..."
>
> Arnold
> Sent from my iPhone
>
>>
>> Acs Gabor wrote:
>>> Itt már az emberek azonosíthatósága is kérdés. Ha valaki elveszti
>>> minden okmányát, azt akár élete végéig pattogtathatnák az országok
>>> körbe egymás között.
>



More information about the Elektro-etc mailing list