[elektro-etc] mi is lehet a kormanyzati uszitas mogott
Acs Gabor
levlista at e8e.eu
Thu Sep 3 20:17:38 CEST 2015
Én nem állítom, hogy most terroristák betelepítése folyik, de nem
tudhatom. az biztos, hogy nem tiszta ügy, miért nincsenek papírjaik,
illetve ha vannak is, azt mi hogyan azonosítjuk, hogy valódi-e. stb.
Rengeteg a kérdés, és nem látom megoldhatónak, viszont az önvédelmünkről
muszáj gondoskodni. Azzal együtt, hogy sajnálom azt, akit bántanak a
hazájában, még mindig nagyobb felelősséggel tartozom a kölykeimnek, mint
nekik, akikről nem tudhatunk biztosan semmit.
Kicsit olyan ez, mint a segély, amit szoktam emlegetni, hogy van mondjuk
10 ezer valódi rászoruló, akik azért fogják elbukni a segélyt, és éhen
halni, mert 100 ezer azt hazudja, hogy ő is rászoruló. Így nem az lesz a
gyilkosuk, aki egyszercsak elzárja a segélycsapot, hanem az, aki
ellehetetlenítette a rendszert.
Ebben az esetben is, ha mondjuk a mai napon már több a menekült Itt,
EU-ban, Töröko.-ban és Libanonban, mint amennyi lakossága valaha volt
Szíriának, akkor sajnálattal, de le kell zárni a határokat, mert ebből
baj lesz. Magyar o. eddig sem volt olyan fényes helyzetben, hogy a
következő években képes legyen pár millió arab integrálásáról gondoskodni.
Gábor
2015.09.03. 20:07 keltezéssel, Balázs Bámer írta:
>> ...és kiírt egy nemzeti konzultációt, hogy mondja meg az utca embere, mi
>> ilyenkor a teendő.
> ...miközben Romániában:
> http://www.origo.hu/nagyvilag/20150901-menekultek-migransok-ausztria-romania-europai-tanacs.html
>
> szia: Balázs
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list