[elektro-etc] Etanol

umnyo umnyo at freemail.hu
Fri Oct 3 13:06:11 CEST 2014


Sziasztok,

Etanol használat, számomra egy új érdekességgel szolgált.

Talán tudjátok, van egy 4 üteműre átalakított simsonom, ami ráadásul etanolosan is működik. Azaz van egy etanolos meg egy benzines karbim is hozzá, az etanolos megfelelően átfúvókázva. 

Télen ezzel járogattam, majd tavasztól félre lett téve, mert elővettem a nagyobbat. És 5-6 hónap után tegnap gondoltam egyet, előveszem, megyek vele egy kicsit még téli üzemmód előtt. Leállítva etanollal volt, az a karbi volt benne. 3 km után leállás, nem kap anyagot. Hazatoltam, karbi szétszed, és elég durva volt a látvány – hasonlatos, amit már benzinnél ismert. Nem használat után kicsapódás, csak ott olyan sötét színű "gyanta" jellegű. Az etanolból is kicsapódott valami. Olyan rizsszem szerűségek alakultak ki benne, fehér színűek, kb. ötödakkorák mint a rizsszemek. Mintha tele lett volna fonálféreggel.

Természetesen az úszó által vezérelt, és a szintért felelős kis elzáró „szelep” úgy ahogy van belekötött, és csak épphogy ment át rajta valami cseppenként, nem nyított ki. Negyed óra alatt szétszedés, kipucolás és ment is tovább a vas.

Felmerült bennem, hogy valamit feloldott esetleg, de
- a tankon lévő benzincsap le volt zárva a hosszú időszak alatt, így onnan nem kaphatott semmit, csak később ami a tankban volt.
- esetéleges gumialkatrészek, csövek feloldódásának mizériája - ez nem igaz, egy tömítés van a tank és a karbi között, plusz egy 20 cm-es üzemanyagcső, ezek hibátlan állapotban vannak
- a tankból külön engedtem ki etanolt, abban nem volt semmi ilyen anyag, szép tiszta és megfelelő állagu volt

Esetleg a karbiból fél év alatt elpárolgott etanolból visszamaradt valami lehetett, viszont hogy a szelep is bekötött... Az meg nem az alján van, hanem mindjárt a bejövő benzincső csonkjánál.

Engem kicsit meglepett, hogy az etanol is képes ilyesmire, azt hittem az „eláll”.  Bár ki tudja milyen adalékok vannak benne…

Attila




More information about the Elektro-etc mailing list