[elektro-etc] http://hataratkelo.blog.hu/2012/10/25/ezert_kellett_eljonnunk_magyarorszagrol

Kovács József kj at faldeko.hu
Thu Jun 12 15:35:11 CEST 2014


2014.06.12. 15:18 keltezéssel, Karoly Kovacs írta:
>
> Egyébként én tudni vélem a választ a kérdésedre. Annak idején itt 
> ezerszer jobb volt, mint a NDK-ban, ők itt ragadtak, az akkori 
> helyzetnek megfelelő, jó döntést hoztak, családot alapítottak, de ma 
> már feltételezhetően nem fiatalok.

50-55 között

> Ebben a korban pedig már egyrészt nehéz mozdulni (még akkor is, ha az 
> eredeti hazájukba térnének vissza), másrészt ha itt van mondjuk egy 
> házuk (csak példa), a mai helyzetben szarért-húgyért sem lehet eladni, 
> tehát a kezdő tőkéjük szinte semmi lenne egy német ingatlanvásárláshoz.
> De tegyük fel, hogy mégis sikerül, s kap mondjuk 20 milliót a házáért! 

Nyugodtan számolj esetükben 50 millával...

> (És akkor az átlag fölött becsültem.) Ez ugye 65-70e Euro. Szerinted 
> mit lehet kapni ennyiért Németországban? Mert szerintem nem sokat. 
> Akkor pedig már inkább marad. És akkor még nem beszéltünk az egyéb 
> apróságokról, amelyek a ma már nyugdíjas korú (vagy a felé közelítő) 
> németeket maradásra bírja. Pl. a magyar nyugdíjból nem tudom, mire 
> futná Németországban, még akkor is, ha tegyük fel, hogy Mo-on relatív 
> jó nyugdíjat kap.

Tipikusan közép/felső vezetők mára 1-2 milla/hó netto fizetéssel, nagy 
cégeknél.
Richter, MOL, Graboplast, stb.

KJ

> Károly
>
> Kovács József wrote:
>> Hozzuk szóba a másik oldalt is...
>>
>> Jómagam több mint féltucat volt NDK-ást ismerek közelről,
>> akik valaha itt végeztek a  vegyészkaron .....
>> ...és a mai napig nem mentek ki Németországba.
>>
>> Ebből a szar Magyarországból!
>>
>> Pedig nekik van ott családjuk, nem probléma nyelv sem.
>> Befutott mérnökök, keresett szakirányban.
>>
>> Nos ők vajon miért maradtak?
>> Budapesten, Veszprémben, Kazinbarcikán, Pécsett.
>>
>> Őket nem zavarja ez az állítólag kibírhatatlan-élhetetlen ország?
>>
>> KJ
>>
>>
>> 2014.06.12. 10:21 keltezéssel, Karoly Kovacs írta:
>>> Ebben az elmenetel-hazajövetel dologban senki nem lehet okos.
>>>
>>> Sok olyan embert ismerek, aki már akkor rosszul érzi magát, ha egy 
>>> napig külföldön van. Azt akarom ezzel mondani, hogy ha egy ilyen 
>>> ember valamilyen oknál fogva arra kényszerül, hogy mégis külföldre 
>>> telepedjék, vagy csak ott vállaljon munkát, előre látható, hogy nem 
>>> fog tudni megszokni, biztosan visszaköltözik. Ilyenkor persze az 
>>> otthoni huhogók kórusa beindul, hogy lám. Pedig egyszerűen csak a 
>>> honvágy űzte haza az illetőt.
>>>
>>> Aztán vannak olyanok, akik az ég adta világon sehol sem találják meg 
>>> a számításukat, nekik mindig máshol lenne jobb.
>>>
>>> Valóban nem könnyű dolog magyarként egy idegen országot megszokni. 
>>> Nekem szerencsém van, hogy itt élek a szomszédban, 3/4 óra alatt 
>>> hazaugrom egy kis tóalmási csípős kolbászért és társaiért, de pl. 
>>> amikor a lányom 8+ évig élt Amerikában, bizonyos dolgoktól 
>>> (pontosabban a hiányuktól) igencsak szenvedett (pedig ő fiatal). A 
>>> rossz érzése mérséklődött, amikor rátalált egy jó amish boltra. 
>>> Szerinte az ott kapható élelmiszerek minősége úgy, ahogy 
>>> megközelíztette azt, amit egy magyar elvár. Egyébként pedig komoly 
>>> erőfeszítésébe került "rendes" kaját felhajtani. Itt Ausztriában sem 
>>> könnyű, pedig az osztrák konyha (történelmileg keveredvén) 
>>> meglehetősen jó, de bizonyos dolgokat egyáltalán nem ismernek, vagy 
>>> másként ismernek. A napokban csináltunk megint egy jó nagy kübli 
>>> kovászos uborkát, a szomszédom mindig megnyalja mind a tíz ujját 
>>> tőle (az osztrákok is ismerik, de máshogyan, kissé íztelenebbre 
>>> készítik).
>>>
>>> Károly
>>>
>>>
>>>
>>> -----
>>> A(z)  üzenetben nem található vírus.
>>> Ellenőrizte: AVG - www.avg.com
>>> Verzió: 2014.0.4570 / Vírus adatbázis: 3964/7664 - Kiadás dátuma: 
>>> 2014.06.12.
>>>
>>>
>>
>>
>
>
>
> -----
> A(z)  üzenetben nem található vírus.
> Ellenőrizte: AVG - www.avg.com
> Verzió: 2014.0.4570 / Vírus adatbázis: 3964/7664 - Kiadás dátuma: 
> 2014.06.12.
>
>



More information about the Elektro-etc mailing list