[elektro-etc] Csaknem 100 milliárd üthette tegnap a devizahitelesek markát
Acs Gabor
levlista at e8e.eu
Thu Jun 5 15:15:53 CEST 2014
Akkor azt nem érted, hogy két-féle rizikóról beszélünk. Az egyik rizikó
anno az volt, hogy el fog mászni a hivatalos, nemzetközi devizaárfolyam,
vagy a kamat. ez akkor nem tűnt valószínűnek, pl. egyetlen gazdasági
szakértő sem számolt ezzel, mint reális lehetőséggel. de ettől még
létező kockázat volt, amivel számolni kellett.
A másik, hogy a szerződésben lévő kiskapukkal vissza fog élni a bank.
Ezt magamban úgy rendeztem, hogy nem reális kockázat, mert a bank ezt
nem engedheti meg magának, egyrészt erkölcsileg, másrészt üzletileg, de
ha mégis megpróbálná, nagyon komoly állami felügyelet alatt állnak. Ez
az utóbbi feltételezésem bukott meg, nem érzem hogy ebben én lennék a hibás.
Egyébként ezeket a kis stikliket előre nem lehetett tudni, nem voltak
hajlandóak előre szerződés-mintát kiadni. Úgy foglalóztad le a lakást,
hogy nem tudtad, milyen kis trükkök vannak a szerződésben, így mikor az
orrod elé tolták, ott már nem volt visszaút. A szerződéskötés is
egyoldalú volt, mert abból választhattál, hogy aláírod-e vagy nem, de ha
nem, akkor is már ki kellett volna csengetni a hitelbírálatot,
értékbecslést stb.
Szóval azzal vádolsz, hogy azt a rizikót vállaltam magamra, hogy az
állami szervek semmit sem fognak csinálni, és a bank ott fog átverni,
ahol csak tud? Akkor ilyen alapon inkább semmit se csináljon az ember,
úgy gondolom. És még engem szoktak azzal vádolni, hogy bizalmatlan vagyok!
Gábor
2014.06.05. 14:58 keltezéssel, Pataki István írta:
> Szia!
>
> Erről:
>
>>>> meg. Nagyon örülnék, ha ezt mind keresztülvernék rajtuk, és így
>>>> igazságot szolgáltatnának. Nekem tuti sok száz e. kárt okoztak.
>>>>
>>>> Gábor
>
>> Rendesen elmagyarázták, sőt alá is íratták azt a papírt, amin el van
>> magyarázva a kockázat. Ha nagyon kell, elő is tudom keresni, ezzel
>> itt nincs gond, hogy nem lehetett tudni a kockázatot.
>> Már eleve mire alkalmas egy olyan lény, aki ezt magától nem tudja? De
>> elmondták neki. ez nem hivatkozási alap, felvette, fizesse is vissza.
>> Mintha a játékteremben reklamálnék, hogy vesztettem. Akkor minek
>> mentem oda?
>>
>> Gábor
>
> Meg erről:
>
> ----- Original Message ----- From: "Acs Gabor" <levlista at e8e.eu>
> To: <elektro-etc at tesla.hu>
> Sent: Thursday, June 05, 2014 2:05 PM
> Subject: Re: [elektro-etc] Csaknem 100 milliárd üthette tegnap a
> devizahitelesek markát
>
>
>> A CHF hitel egy jó konstrukció volt. Előre kiszámoltam, hogy ez nekem
>> meddig éri meg, és a forduló közelében mindenképp kiléptem volna. A
>> probléma a csalással van, elég ha ezt az egy mondatomat jegyzed meg.
>>
>> Gábor
>
> Igaz, ezt később írtad, de idevág. Utolsó mondatoddal (részben)
> egyetértek, de nem fogalmaztam ennyire keményen, ugyanis jogilag
> valószínűleg nem áll meg a minősítésed.
>
> Üdvözlettel
> pi
>
>
> ----- Original Message ----- From: "Acs Gabor" <levlista at e8e.eu>
> To: <elektro-etc at tesla.hu>
> Sent: Thursday, June 05, 2014 1:59 PM
> Subject: Re: [elektro-etc] Csaknem 100 milliárd üthette tegnap a
> devizahitelesek markát
>
>
>> Te most mégis miről beszélsz?!
>>
>> Gábor
>>
>> 2014.06.05. 13:13 keltezéssel, Pataki István írta:
>>> Mintha éppen Te írtad volna néhány hsz-sal ezelőtt, hogy a polgár
>>> magára
>>> vállalta a rizikót. Ezek után úgy érvelni, hogy jó-jó, de ekkorát? Igen
>>> ekkorát, mert ha minden maradt volna a kezdeti feltételek szerint,
>>> akkor
>>> a hitelesek jobban jártak volna a "hülye" forinthiteleseknél. Akkor ki
>>> szaladt volna közülük bíróságra, hogy "de mi szeretnénk még fizetni,
>>> mert az mégsem tisztességes dolog, hogy a forinthitelesek rosszabbul
>>> járnak".
>>>
>>> Ezzel együtt is az állam dolga lett volna olyan szabályokat hozni,
>>> hogy a bankok ne élhessenek (ennyire) vissza az erejükkel.
>>>
>>> pi
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list