[elektro-etc] Egy (szinte biztosan) elkúrt lelépés kezdete
Kovács József
kj at faldeko.hu
Wed Jun 4 11:01:57 CEST 2014
2014.06.04. 10:36 keltezéssel, Kormos Imre írta:
> Én mindig bizakodva olvasom ezeket a számokat, de például Győrben a cégünk napokon belül talál programozót, ha éppen kell, 200 bruttóért. Tízszeres túljelentkezés mellett.. Általában fiatalokat, de egyáltalán nem hülyegyerekeket, akik két sort sem tudnak begépelni..
>
> A különbség a magyar és a német helyzet között az, hogy aki itthon erőszakos, nagyhangú, törtető, az megtalálja a számítását, de aki (szerintem) normális természetű, azt nem fizetik meg. Na, ők mennek ki, aztán vagy simán jól keresnek ezzel a természettel is, vagy megtanulják a törtető magatartást, és utána itthon is boldogulnak.
>
> Nem akarom megint kezdeni, de én ezeket az egyszerűen dolgozni szerető, de nem törtető embereket sajnálom. Akik nem tökös polgárok. Akik nem akarnak falkavezérek lenni. Ettől még nem kellene éhbéren tartani őket.. De mondom, ezzel nem fogunk egy nevezőre jutni, ne is próbálj meggyőzni :)
A kapitalizmus lényeget fogtad meg...
Az elején említett emberkék pedig, egyszerűen alul árazzák magukat.
Kénytelenek, mert az állásban lévők is azt teszik!
A munkavállalók hibásan lövik be az elvárásaikat.
Mit tenne a céged, ha nem volna jelentkező csak 600-ért?
Hát annyit adna... :-)
Jelenleg a magyar munakerő fejébe beleverték az
"örűjjé, hogy kapsz ennyit is ..." igét és be is szopta.
Az alul árazással a munkaerő saját magával baszik ki, ennyi.
Vajon miért nem kap itt a városban 300-ért se hiány embert a munkaadó?
Mert nincs balek, aki ennyiért adná magát...
Vajon miért kapnak a sógornő újonnan felvett informatikai fejlesztői
bruttó 750-et ?
... mert a meglévőkből 3 lelépett, mivel hiába kért a 600 helyett ennyit.
Így hát elmentek oda ahol megkapták.
A munkaadó meg kénytelen az újaknak mégis megadni a 750-t.
Mert valahogy nem sorakoznak a tettre kész fiatalok a csak 200 ezres
igénnyel.
Miért nem húznak el Győrből pl. a sógornőékhez a netto 130 helyett a
netto 390-ért?!
Ennyivel nem drágább az élet pesten :-)
KJ
> KI
>
>
>
> ...
>> Az adóbevallások szerint 175 ezren keresnek netto 500 fölött.
>> A valóság (cégtulajok, szürkén fizetettek) ennél is jóval több.
>>
>> A netto 300-350 már tömegesnek mondható fizetés.
>> ...és már ez is a hazai átlag ~2X-ese.
>>
>> Ez úgy 4000 EUR kinti (német/osztrák) fizetéssel elérhető életnívót jelent.
>> Ami azért kint sem tömegesebb, mint itthon...
>>
>> Igazából épp ezért nem értem, azt aki jobb életnívó miatt megy ki.
>> Közölük elég kevés éri el azt a szintet KINT IS amit itthon elért!
>>
>> Valójában nem is ezt szokták emlegteni, sőt ezt a témát kerülik :-) Hanem,
>> azt, hogy "jobb az élet" kint...
>> Értsd: nyugisabb, biztonságosabb.
>>
>> Magyarul, kevésbé kell felszívnia magát, mert a kinti alsó-közép szint amit
>> még a képességei alapján erőlködés nélkül elérnek, az kicsit "kényelmesebb"
>> élet, mint a hazai alsó-közép szint ...
>>
>> Aminek a fő oka az a bizonyos fejlettség béli különbség.
>> Amit paritáson számolva 150-200% a nyugat javára.
>>
>> Avagy ami kint alsó-közép az itthon már inkább erős közép nívó...
>> Tehát itthon többet kell letenni érte az asztalra.
>> Aki képes erre a többre az viszont nem is akar elmenni.
>> Mert minek is menne...
>>
>> KJ
>>
>
>
>
> -----
> A(z) üzenetben nem található vírus.
> Ellenőrizte: AVG - www.avg.com
> Verzió: 2014.0.4570 / Vírus adatbázis: 3955/7618 - Kiadás dátuma: 2014.06.03.
>
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list