[elektro-etc] Vádlibajnok

[Acs Gabor]

Tudtommal a mély hangok irányérzéketlensége nem az ember tulajdonsága, 
hanem a fizikáé, a magasak sokkal irányítottabban, sávban terjednek, a 
mélyek inkább gömb-szerűen.


Gábor

2014.12.16. 19:40 keltezéssel, Karoly Kovacs írta:
> Kötözködik a nyavalya! :) Szerintem pont te ragadtál le annál, hogy 
> zeneileg nem értelmezhetők a mély hangok (először még a magas 
> hangokról is írtál).
>
> > Továbbra is úgy vélem, hogy ezeket a nagyon mély hangokat zeneileg az
> > emberek nem tudják értelmezni.
> Jóska! Most sajnos azt kell mondanom, hogy ehhez kellett volna némi 
> zenét tanulnod. De ezt becsület szavamra nem bántásból vagy 
> kötözködésből mondom!!!
>
> Az a helyzet, hogy minden zenei mű, legyen az komolyzene vagy popzene, 
> a basszus hangmenetre épül(*). Ez egészen egyszerűen azért van így, 
> mert az emberi fül így érzi szépnek, és erre nagyon érzékeny. Nagyon 
> is számít (zeneileg), hogy hol van az a basszus hang. Még egy zeneileg 
> nem hozzáértő ember is nagyon meghallja, ha a basszusgitáros félrefog. 
> Vagy pl. néha hallani zeneművek (főleg popzenei művek) próbájánál ill. 
> olyan felvételeinél, amelyekben nincs ott a basszus, hogy milyen 
> rettenetesen szólnak. Az ember egyszerűen így van kitalálva, hogy kell 
> a zenében a basszus. És amint írtam is, nagyon érzékeny a fülünk rá. 
> (A irányára azonban szinte egyáltalán nem. Ezért van általában 
> multimédiás hangfalaknál csak egy darab basszus sugárzó doboz.)
>
> Megj.(*): Olyannyira fontos a basszus menet, hogy pl. a barokk korban 
> szokás volt, hogy a zeneszerzők csak egy dallamocskát "dobtak fel" a 
> hozzá tartozó basszus menettel együtt (tehát nem az összes hangszert 
> kottázták le). Ebből már a képzett játékosoknak simán el kellett tudni 
> játszani a művet polifonikus hangszereken is (pl. orgona, csemballó, 
> később zongora) vagy kamarazenekarral. A sokak által ismert Albinoni 
> Adagio is ilyen mű volt, a ma hallható formájában nem Albinoni írta, 
> hanem Remo Giazotto a XX. sz. elején. A mű teljes címe: R. Giazotto: 
> Adagio Tomaso Albinoni témájára és számozott basszusára.
>
> A zongora és basszusgitár példádnál (az alsó húroknál) mindkét 
> hangszer közel hasonló felharmonikus tartalommal rendelkezik. Amit Te 
> írsz, az nem a felharmonikusok miatt van, hanem az ún. megszólalási 
> tranziens okozza (írtad is: máshogy pengetik ill. ütik meg).
>
> Károly
>
> jhidvegi wrote:
>> Karoly Kovacs wrote:
>>
>>> Ehhh! Ezek szerint magad is utána néztél, s akkor mégis méást írtál az
>>> előbb! :)
>>>
>>> Idézlek:
>>> "Az a rémséges gyanúm ugyanis, hogy a legmélyebb basszusgitárhang
>>> környéke, szóval jópár hanggal felette is már alatta van a zenei
>>> hallhatóságnak."
>>
>> Szerintem bírkózószart reggeliztél, muszáj kötözködnöd.
>>
>> Továbbra is úgy vélem, hogy ezeket a nagyon mély hangokat zeneileg az
>> emberek nem tudják értelmezni. Az más kérdés, hogy van olyan ember (és
>> ez nem az emberek), akik akár jóval mélyebbeket is tudnak, de azért
>> elkísérletezgetnék velük, hogy lebuktassam őket. Szerintem sikerülne.
>>
>> A zongora nem jó példa, mert annak a húrjait nagyon tőben ütik meg,
>> ezért ezek a hangok rohadt sok felharmonikust tartalmaznak, amik
>> megfelelő viszonyban állnak az alapharmonikussal, és ezek a
>> felharmonikusok eligazítást adnak arról is, hogy az a hang zeneileg mi
>> is. De még a legjobbak is lehet, hogy nagy bajba kerülnének, ha
>> színuszos hangokkal találkoznának. Megintcsak: le lehetne buktatni őket,
>> hogy bizony már nem hallják zeneileg.
>>
>> A basszusgitár közelebb áll a színuszoshoz, bár azt is lehet úgy
>> pengetni, hogy nagyon ne az legyen.
>>
>> hjozsi
>>
>
>