[elektro-etc] Szemöldök? > liberó

Pataki István pataki.istvan at freemail.hu
Mon Dec 8 13:44:20 CET 2014


Bár rendszeresen rendelek netről mindenfélét, én sem kenyeret, sem húst, 
sem gyümölcsöt, sem zöldséget, sem egy csomó más árut nem netről kívánok 
rendelni, hanem helyben megnézem, és azt és annyit veszek, amit az 
előzetes elképzelésem és a kínálat alapján helyben kikalkulálok. A 
vásárlásom "standard" része ennek a fele talán, ha meg úgyis elmegyek, 
akkor miért rendeljem azt külön?

Másik az áruismeret. Én olyan bugris vagyok, hogy minden 
nagybevásárlásnál elém kerül valami új, amiről esetleg még nem is 
hallottam, megnézem, elolvasom, és előfordul, hogy egy próbát teszek.

Ezen kívül nekem a közös vásárlás egy program, amikor részben egy 
következő időszak tervezése is történik, időnként veszünk egy-egy 
tartós(abb) fogyasztási cikket, gyakran többszöri megnézés és 
megfontolás alapján.

Ez az egész vasárnap misztifikálás egy álságos téma, lehet szemellenzős 
klerikalizmus, lehet erőfitogtatás, esetleg sületlen ötlet, amit csak 
azért nem utasított vissza a kormány, mert mégsem fogja meghazudtolni a 
"keresztény partnert". Vannak annyira tökösek, hogy ha hülyeséget is 
találtak ki, ahhoz akkor is a végtelenségig ragaszkodnak. Aki meg 
hasznot fog húzni belőle, az érthető módon azonnal lecsap. Hasznot 
viszont érdekes módon mindig a barátok húznak.

Különben meg aki folyamatos üzemben dolgozik, az miért is más? Az már 
nem ember? Annak nem kell(ene) a családi vasárnap nyugalma? Miért kell 
utazni, fűteni, műteni, világítani, rádiót hallgatni, tv-t nézni, 
koncertre/színházba járni vasárnap? A kalauznak, a jegyszedőnek, a 
művésznek miért nem jár ez? Miféle szabály az, amit csak a kivételek 
tömege erősít?

Követelem, hogy vasárnap csak a családi erűművek adjanak áramot, a 
családi közlekedési cégek szállíthassanak utast, a családi színházak 
tarthassanak előadást!


Üdv
pi


----- Original Message ----- 
From: "gyapo" <gyapo at freemail.hu>
To: <elektro-etc at tesla.hu>
Sent: Monday, December 08, 2014 11:00 AM
Subject: Re: [elektro-etc] Szemöldök? > liberó


Kovács, you wrote:
KJ> Nincs többlet költség a bót zárva van, abból fussa.

OK, hogy ott keletkezik egy megmaradó pénzösszeg, viszont ha nincs
automatizált raktár, ami összeszedi ember nélkül a rendeléseket, és
föltételezzük, hogy sokan rendelnének, mert vasárnap tudnának
vásárolni de akkor zárva, akkor sok embernek kellene a raktárban
összevadászni a sok csomagot, és az nem olcsó.
Tehát a meglévő infrastruktúra nem arra készült, hogy nagy mennyiségű
netes rendelést teljesítsen, hanem a vásárló saját erőből szedi össze
a cuccot, ráadásul egy halom fölöslegeset is, amit közben meglát. Ez a
többlet is kiesik, meg a vásárló helyett valakiknek kell összeszedni.
De én örülnék neki, ha ugyanannyiért idehoznák, autó se kopna, benzin
se fogyna, időm is több maradna szabadon.

Üdv.: gyapo




More information about the Elektro-etc mailing list