[elektro-etc] német genyózás
Karoly Kovacs
psat55 at yahoo.de
Thu Aug 14 11:42:22 CEST 2014
Nem pontos a fogalmazásod, és nem idézted be az eredeti cikket, tehát
nem derül ki, miről is van szó.
Ugyanis két eset lehetséges:
1. most ment oda, de nem talál melót - ez esetben jogos a korlátozás, 6
hónap után ne csak "felélje" az állami segítségeket, hanem keressen
valami melót (indulásnak bármilyet);
2. régóta ott él, dolgozott is már x évet, tehát már produktív munkával
és sok-sok ezer Euróval gyarapította az államkasszát (adó formájában) -
ez esetben valóban genyózás.
> Főleg, hogy közben osztja az t észt másoknak pl. nekünk az
> uniós egységből. Mondjuk, ha a tőle történő gagyi kaja.
> behozatal ellen próbálunk fellépni.
Egyrészt igazad van (mert én sem akarok xar német kaját enni), másrészt
pedig Te állandóan a piacról és a versenyről okosítasz bennünket, akkor
ugye a magyar mezőgazdaságnak is lenne lehetősége a magyar piacot
(jobban) ellátni, illetve Németországba (többet) exportálni (ha azt nem
baxta volna szét az összes kormány az elmúlt 25 évben).
Károly
Kovács József wrote:
> Az unió alapító tagja és a demokrácia nagy híve... Németország.
>
> Arra készül, hogy korlátozza az uniós polgárok szabad tartózkodását?!!!
> Hisz, 6 hónap után kiakarja tiltani azokat, akik nem találnak addig
> melót ott...
>
> Szembe menne az unió egyik FŐ alapelvével, ciki.
>
> Főleg, hogy közben osztja az t észt másoknak pl. nekünk az uniós egységből.
> Mondjuk, ha a tőle történő gagyi kaja behozatal ellen próbálunk fellépni.
>
> Miközben:
> "Az egységes belső piacnak mindennapi realitásnak kell lennie,
> nem csak nagy nemzetközi multinacionális vállalatok, hanem
> az európai ügyfeleik számára is"
>
> - fogalmazott Michel Barnier belsőpiacért
> és szolgáltatásokért felelős uniós biztos
>
> -----
>
> Hol vannak ilyenkor a máskor oly nagyarcú liberálisok, jogvédők, civilek?!
>
> KJ
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list