[elektro-etc] hivatali ügy
Acs Gabor
levlista at e8e.eu
Mon Jul 29 12:55:19 CEST 2013
Beszéltem a mostani előadóval, azt mondja csak akkor lett volna értelme
beadni a módosítást, amíg még nem csináltuk meg. Tehát ez itt évek óta
kész van, a használatbavételi előtt hiába adtam volna be, kijönnek és
ellenőrzik, és látják hogy már kész van.
Most sem állhatok neki hogy megcsináljam ami az eredeti tervekben volt
(nem is lenne értelme, mivel ugye az a rossz), mivel az eljárásnak
jelenleg vége, és engedély nélkül végeznék akkor engedélyhez kötött
építési tevékenységet.
Most akkor a 30 rugó lesz a szerencsejáték a fellebbezéssel, vagy bejön,
vagy nem, más út nem nagyon látszik.
Gábor
2013.07.28. 23:42 keltezéssel, Kovács József írta:
>
>
> 2013.07.28. 22:16 keltezéssel, Acs Gabor írta:
>> Mielőtt elindítom, akkor még lett volna?
>
> Igen.
>
>> Mert akkor tömegesen kaphatják be, az az előadó, aki azt mondta,
>> adjam be,
> > és nem azt, hogy nyújtsak be valami módosítási kérelmet,
>
> Igen, bekaphattya.
>
> az építész aki a megvalósulásit készítette,
>> ahelyett hogy mondta volna mit nyújtsunk be helyette,
>
> Ő is bekaphattya.
>
>
>> a felelős műszeki vezető, aki megcsinálta a nyilatkozatát ahelyett,
>> hogy szólt volna...
>
> Neki nem dolga jogi rész tisztába rakása, csak a műszaki.
> De, a terv eltérés miatt észlelnie kellett volna, hogy NINCS TERV!
> És keresni ...
>
>> Már ha tényleg akkor még lehetett volna valami engedélymódosítást kérni,
>> tervmódosítást beadni.
>
> Hivatalból... addig lehet, amíg ÉRVÉNYES az eredeti és
> - nem buktál le egy ellenőrzés során az eltéréssel
> - nem adtál be lakhatási engedély kérelmet
>
> Most kb. két kiút van....
> - átlépnek a gondon, bár ez nem tűnik túl esélyesnek
> - korábban jött az ötlet, hogy ESETLEG felfüggeszteni
> a mostani eljárást és tervmódosítás, új eljárás....
>
> A harmadik eset a fennmaradási+bünti
>
> -------------
>
> Ezzel az baj, hogy ~ 2 évvel ezelőttig sok minden belefért
> a megvalósulási tervbe ezért nem volt szokás
> az engedély módosítás menetközben....
>
> Azonban, már 2 éve módosult a rendszer.
> - egy csomó dolog engedély mentes lett
> - cserébe az engedélyt komolyan kell venni
>
> A hatóság komolyan is veszi, mert pénzt hoz...
> A tervező-kivitelező-ÉPÍTTETŐ viszont lassan kapcsol.
>
> Merugye egyik sem olvas szakmai jogszabályt....
> Mert minek olvasna... így szoktuk oszt jó lesz az.
> Pedig az utóbbi 2-3 évben gyökeresen megváltozott
> az építkezések jogi környezete !!!
> Nagyon kelle(ene) figyelni.
>
> ----
>
> Ahogy sok más környezet is...
> kezdve az Alkotmáynnal és 200-300 törvény átírással.
> Bezárva a PTK/BTK párossal.
>
>
> Valahogy a népek nem érzékelik, hogy
> a fidesz tényleg fülke-forrdalmat csinált és a
> 2/3-al kibaszottul átrendezte a jogi környezet!
>
> Levannak ragadva a népek néhány állítólag
> demokrácia csökkentő lépésnél, miközben
> ezek csak bakfitty jelentőségűek ...
>
> A durva változás a társadalmi-gazdasági viszonyokban vannak!!!
> Itt egy egésze más társadalmi-gazdasási rend alapjai
> épültek ki, mint ami 2010-ig volt.
>
> A bankok-nagycégek már kezdik megsejteni.
> A kicsik és a köznép még ezután fog fennakadó
> szemekkel rácsodálkozni... és értetlenkedni.
>
> Az újabb rendszerváltás gyakorlatilag már megtörtént.
> És az ország vagy 90%-a még nem vette észre :-(
>
> KJ
>
>> Gábor
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list