[elektro-etc] nemhárítjákát

gyapo gyapo at freemail.hu
Sat Jul 20 17:46:26 CEST 2013


> Az tény, hogy iskolában, ahol csak arra kell koncentrálni, könnyebb.
> A követelményeknek megfelelést, kötelességet, határidő betartását is 
> leginkább itt lehet megtanulni.

> Munka mellett az alapokat elsajátítani már nehezebb, mert kevés idő jut
> arra, hogy közvetlenül nem releváns dolgokkal foglalkozz.

Mégis a tanulás nagyobb része történik így. Mert ha mindent nappali 
iskolában szeretnénk megtanítani, akkor halálig tartana az iskola.

> Ez általánosságban azért nincs így. Az "magas szintű" dolgok 
> elavulhatnak egy idő után, de az alapok nem értéktelenednek el.

> Az algebra és mértan ma is működik, vagy pl. az Ohm törvény és a 
> fizikai, kémiai, stb. alapok ma is nagyrészt érvényesek.

Az érettségi körébe tartozók igen. Én inkább a szakmai dolgokra 
gondoltam, akár szakmunkás akár felsőbb szinten. 
A 80-as évek elején az egyik tanár csinált egy színes kiegészítő
egységet az iskolaszámítógéphez egy kisebb bőrönd méretben, és tudott
rajzolni színesben 320x240 pixel körüli méretben. És nagy csoda volt
akkoriban, ma már csak mosolygunk a ttl ic temetőn.
Én még tanultam elektroncsöveket, ilyen kapcsolásokat, ma már mire 
megyek ezzel a tudással?
Aki nem tanul folyamatosan, mondjuk műszaki témában, annak a diplomája 
még wc papírnak se lesz jó 10-20 év múlva.

> Akinek az alapok megvannak, meg tudja tanulni hozzá a felsőbb szintű 
> dolgokat, akinek nincs, annak _elérhetetlen_!

Ez OK, érettségizzen mindenki és tanuljon tovább.

> Ezt megfelelo modon elo kell kesziteni, rendszerezni!!! (mi az amit 

Ezt mondom én agyból tanulásnak, amikor valaki olyan tanít, aki 
átlátja a témát, gyakorlott problémamegoldó és ért a tudás átadásának 
technikájához, módszereihez, valamint nyelvileg kellően fölkészült a 
gondolatok közvetítéséhez. Összefoglalva: jó tanár.

Üdv.: gyapo



More information about the Elektro-etc mailing list