[elektro-etc] nemhárítjákát tanulnitanulni

Acs Gabor levlista at e8e.eu
Sat Jul 20 16:03:02 CEST 2013


Na igen. Csakhogy én már általánosban sem tudtam magolni, egy vers 
megtanulása számomra abszolút megoldhatatlan. Ugyanakkor idióta 
szlogenekből, hülye mondókákból meg milliónyi van a fejemben.
A mi időnkben abszolút lexikális tudás volt az elvárás, most már 
állítólag nem így van. De pl. egy orvosi egyetemet biztos vagyok benne, 
hogy igen nagy arányú lexikális tudással lehet csak elvégezni, rengeteg 
info van benne, amin nincs mit megérteni. Rá is szoktam csodálkozni, ha 
orvossal beszélgetek, hogy séróból miket tudnak pillanatok alatt 
elővarázsolni.

Volt osztálytársam középiskolában, akitől kérdezett valamit a 
fizikatanár, és emlékszem, hosszú másodperceket kellett várni, amíg 
odatekert az agya a bemagolt szövegben a megfelelő részhez. De látni, 
hallani is lehetett rajta, ahogy felmondta, mint egy robot olyan volt.

Nekem azért sok hátrányom származik a pocsék emlékezőképességből, a 
műveltségem gyakorlatilag nem létezik, pedig lehetne, de nem bírom 
megjegyezni amit hallok-olvasok. Csak mindennek a lényegét 
szintetizálom, de a bölcsészekkel való beszélgetésben az kevés, hogy 
volt egy csávó, aki odament a másikhoz, és mondott valami olyasmit...


Gábor


2013.07.20. 15:45 keltezéssel, charles hoss írta:
> van egy kor es info mennyiseg amikor az ember tud magolni - aztan mar
> rendszerez es szintentizal .
> ha magolokent nyalsz be valamit egeszen mas erteke lesz mint ha melysegeben
> erted meg es hasznalod a tudasodat .
>
> bye
> dexter
>
>
>
> 2013. július 20. 13:15 Acs Gabor írta,<levlista at e8e.eu>:
>
>> Saját magamról úgy vélem, hogy gondolkodni, problémát felismerni és
>> megoldani tudok, de tanulni nem, lévén pocsék a memóriám. Kíváncsi lennék,
>> hogy köztetek is van-e ilyen.
>>
>>
>> Gábor
>>
>>
>> 2013.07.20. 2:08 keltezéssel, Kovács József írta:
>>
>>>   Rá kéne már ébredni, hogy tanulni és gondolkodni nem a diplománál kell
>>>> elkezdeni, Hanem még 8-10 évvel korábban, általános iskolában.
>>>>
>>> Írtam én arról, hogy mikor kell elkezdeni?!
>>>
>>> --------
>>>
>>> Annyit írtam csak, hogy ....
>>> Tanulni, tanulni, tanulni.
>>>
>>> Mert, a végén SOKKKKAL esélyesebb lesz
>>> a tanult-kiművelt ember a szegény sors elkerülésére.
>>>
>>> -----
>>>
>>> Azért, köszönöm hogy nevem láttán
>>> a szokásos vörös posztó indulatból ugyan,
>>> de írtál a témához egy hasznos kiegészítést.
>>>
>>>
>>> Az is teszik, hogy remek gondolatolvasó is vagy!
>>> Hisz magabiztosan beleírtad a világba, hogy
>>> ÉN mit vettem a fejembe és mit akarok bizonyítani.
>>>
>>> Egyszerűen-nagyszerű, ahogy hitelesen elmondod
>>>
>>> nekem,
>>> aki szegény, tanyasi családból MÁR
>>> réges-rég megszerezte a diplomát és hasznosította is...
>>>
>>> Te
>>> aki (tudtommal) még diploma nélkül írígykedsz
>>> és utálkozol az éhbér közeléből, tehát egyelőre
>>> csak elméleti alapon osztod a témában az észt:
>>>
>>> Azt, hogy mikor és hogyan kell elkezdeni
>>> gondolkodni, tanulni, feljebb emelkedni.
>>>
>>> Csak az a bibi ebben, hogy én vagyok az aki a te korodra már
>>> alighanem túl volt azon, amibe te még bele sem kezdtél.
>>>
>>> De, legalább azt már jobban tudod nálam, hogy hogyan fogsz
>>> utolérni, ha egyszer netán felszívod magad és lenyomsz :-)
>>> Tudásban, életszínvonalban ...
>>> Kezdésnek jól jön az ilyen magabiztosság :-)
>>>
>>> Mert lehet, hogy én szarul csináltam a dolgot anno és most is.
>>> De, azért végig szenvedtem, megcsináltam és élvezem ez előnyeit.
>>>
>>> Tehát, veled ellentétben én már a gyakorlatból tudom miről beszélek.
>>> Ezért próbálok kitörési utat mutatni
>>> a mókuskerékből az olyanoknak mint pl. te is.
>>>
>>> Akik nem hülyék, csak foglyai a "lehetetlen"
>>> és "a jó ez így nekem" önigazoló elméleteknek.
>>>
>>> -----
>>>
>>> Mondjuk nem ártana, ha a nevem nem váltana ki belőled rohamot.
>>> De, ez csak önuralom kérdése, ami szintén tanulható.
>>> És nagyon hasznos képesség ám...
>>>
>>> KJ
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>
>>>



More information about the Elektro-etc mailing list