[elektro-etc] megint dokik -tegnapi eset

[Szlifka Tibor]

2013. február 18. 23:29 Acs Gabor írta, <levlista at e8e.eu>:

> Milyen egy pánikroham? Mit érez olyankor az ember? Ez egy ok nélkül
> kialakuló, végtelen nagy szorongásérzés? Aminek nincs is tárgya, csak maga
> a szorongás? Hasonló a félelemhez?
>

Hát ezt baromi nehéz leírni még nekem is, aki tapasztalom. Nem is szokott
menni, tehát lentit csak irányadónak írom, a valóság rosszabb. (Ellenben a
sok pszichiáter úgy leírja (végletekig leegyszerűsítve), mintha lenne bármi
fogalma is róla..)

Valóban egy indokolatlan szorongásból, ill. korábbi berögösödött rossz
emlékek okozta, esetleg mindenféle indok nélküli félelemből/szorongásból
kialakuló lelki-testi rosszullét. Pszichésen hirtelen és erősen feltámadó
szorongásból indul. Emiatt szabadulni akarsz a szituációból. Ha tudsz, van
esélyed elkerülni a rohamot, ha nem, akkor roham lesz. Pár másodperced van
rá, nem több. Majd hihetetlen erős szorongás érzés (azért nem jó a félelem
szó, mert az más érzés, de ilyen fokú szorongást nem tapasztal egészséges
ember soha). Mellette hihetetlen erős légszomj, szív kiugrik a helyéről,
nekem spéci erős hányinger is (és hányás, ami miatt még nehezebben kapok
levegőt), forróság érzet (egy szál alsógatyában télen mínuszban lazán
elvagyok egy órácskát, ha épp roham van), izzadás, kezek merevedése. Olyan
fajta helyzet, amiből bármi áron (ismétlem: _bármi_áron_) szabadulnod kell.
Olyankor lazán kivetkőzöm magamból, és nem érdekel ki áll az utamba, de ha
nem enged szabadulni a szituációból, végsőkig fogok küzdeni ellene. Persze
pl. egy emeletek között megálló lift esetén nincs kivel, olyankor nincs
menekvés. Sokan írják, hogy halálközeli élmény, de leginkább pszichiáterek
tollából olvasom ezt, de szerintem nem halálközeli, hanem inkább az lehet
igaz, hogy hasonló mértékű, de sokkal tovább tartó csúcsponttal (nem
tizedmásodpercek, másodpercek, hanem percek, netán óra, órák).
Legszívesebben fejbe lőném olyankor magam, hogy vége legyen. És ha valaki
olyankor a kezembe adna egy stukkert, nem kétlem, hogy meg is tenném.
Szerencsésebbek elájulnak.
A lényeg, hogy nagyon komplex érzés, nem tudom megfogalmazni. Amit
olvastál, azokat add össze és szorozd fel a vélt egyéni tűrőképességed fölé.

És minden egyes roham után erősen szűkül az élettered, hisz félsz magától a
pánikroham kialakulásától, és úgy szervezed az életed, hogy minél kisebb
valószínűséggel forduljon elő. Bezárkózás, maximálisan kiszámítható
életvitel (minden nem várt fordulat, pl. dugó egy úton = pánik).
Igazán kemény rohamom már nem volt kb. két éve. De csak az általam nagyon
behatárolt, ingerszegényre kialakított életvitelnek köszönhetően
(szerencsére munkahelyemen és családban is türelmesek, még ha nem is
értik). Ennek ellenére mindig próbálkozik, és nem enged ki a szűk
élettérből. Arra a pár másodpercre szokott elkapni, amíg el nem kezdek a
szituból menekülni, ill. szorosan a határmezsgyéjén vagyok még úgy fél-egy
óráig, amíg nem kezd hatni a marék hirtelen bevett és túladagolt gyógyszer.
Ez még nem roham, ekkor még csak a nagyfokú hőségérzet, kissé nehéz légzés
és fel-felbukkanó nagy erejű szorongás van. Ha a túladagolt gyógyszer
elkezd hatni, utána arra a napra K.O. Az agyad még jár ugyan, de felkelni
már alig bírsz.
(Három éve, amikor olyan életciklusom volt éppen, hogy mindennaposak voltak
az erős rohamok, érdekes volt megfigyelni, hogy annyi gyógyszer volt már
bennem, hogy szó szerint csak négykézláb tudtam mászni, a mozgásközpont
szinte teljesen kikapcsolt, de még akkor is pörgött az agyam és tartott a
roham. Szó szerint már csak kúsztam a hókupac tetején (alsógatyában), és
mégis teljesen élesen tudtam azon gondolkodni, hogy mit tegyek, merre
meneküljek, hogy jobb legyen - nem mintha lett volna hova, hiszen az éles
gondolkodás nem azt jelenti, hogy a helyes dolgokat teszed. Hiába tudja az
ember, hogy mit kell tenni pl. a légszomj ellen, ha a teendő elsőre pont
hogy fokozza a légszomjat. De ha meg tudnám tenni azokat, amik logikusak és
kellene, nem lennék beteg).

Amúgy manapság minden piszlicsáré dologra ráfogják, hogy pánikbeteg az
illető. Szerintem különbséget kellene tenni azok között, akik már átéltek
valós pánikrohamot, és akik "csak" szoronganak valamilyen szinten, félnek
bizonyos szituktól, de nem tudják mi az a pánikroham.

A roham kialakulásának mechanizmusa egyébként teljesen jól ismert, a
lehetséges jó irányú beavatkozások is. Csak nem veszik számításba, hogy az
ember ha be tudna avatkozni a folyamatba, akkor nem lenne beteg:)
Gyógyszerekkel tompítható a mellékhatásaikkal együtt élve, de jelen állás
szerint gyógybogyókkal nem gyógyítható. Vannak próbálkozások más téren:
agykontroll, autogén tréning, kognitív viselkedés terápia. Ez a rohammal
járó pánikbetegségeknél többnyire hasztalan (legalábbis nálam teljesen az),
egyéb szorongásos megbetegedéseknél kitűnő segédterápia lehet.
--
tibi