[elektro-etc] Siessen!
Acs Gabor
levlista at e8e.eu
Mon Aug 5 19:11:13 CEST 2013
Még egy csöppnyi adalék.
Mikor kezdtem az engedélyeztetési eljárást, X volt az előadó, akihez
tartozott az én területem. Volt is nálam a lakásban, a könnyeivel
küszködve mondta, hogy mi lesz most vele, hogy véget ért a fideszes
vezetés, most nagyon nehéz világ jön.
Később tőle elvették az ügyet, és átrakták Y-hoz. Aki elmondta, hogy nem
is kellett volna azt a 80 aláírást tanúkkal mindennel összegyűjtenem,
amit X előírt.
Utána X-et kirúgták.
Eltelt 1-2 év, X-et visszavették, akkor egy darabig senki sem tudta
kihez tartozom, végül kiderült, hogy Y-hoz.
Majd mikor mentem leadni a használatbavételit, már újra Fidesz volt, de
X-et újra kirúgták.
Ekkor kerültem Z-hez, akit akkor vett fel a hivatal.
Ő is volt nálam, mindent becsülettel elmondtam neki, ő megértő volt, sőt
megkértem hogy egyszer találkozzunk 3-asban, ő, Y, és én, hogy Y is
megerősítse, tényleg ő mondta hogy...
Megtörtént, tehát Z már mindent tud.
Most, mikor megjött az elutasító határozat, felhívtam Z-t, és kérdeztem
hogy mégis mit tud az ügyemről, és miért tartott fél évig, mire
elutasítottak?
Azt mondja, át kellett adnia az ügyemet T-nek, annyira sok a dolga, és
neki meg eddig tartott, amíg rájött hogy mi hogy van.
És kirúgták Y-t.
Na akkor kezdtem beszélni a csoportvezetővel, hogy mit hogy tudna
elfogadni, mi lehetne az ügyem megoldása. Akkor hívott be 9-re az
irodájába, ott volt vele Z is, szépen elmondtam a történetet, mit hogyan
lenne jó, azt mondta ha szerzek a statikustól ezt és ezt, sokat javul az
esélyem, hogy megkapjam mégis a használatbavételit.
Volt egy napom elérni a statikust, szabadságolás, minden, végül nagy
nehezen elértem pénteken, hogy megkaptam a szakvéleményt.
Ma hívtam a melóm után a csoportvezetőt, hogy akkor bevihetném-e a
fellebbezést és a szakvéleményt, mielőtt beadom hivatalosan, hogy nézze
meg, formailag megfelel-e az elvárásainak.
Azt mondja, ő most erre nem tud időt szakítani, de különben is áttették
az ügyemet egy másik valakihez, de most siessek és gyorsan adjam le a
fellebbezést az ügyfélszolgálaton.
Gábor
2013.08.05. 18:46 keltezéssel, Acs Gabor írta:
> Telefonban a Csoportvezető:
> -Jöjjön be hozzám holnap 9-re.
> -Rendben, köszönöm!
> -Majd szóljanak fel, ha megérkezett.
>
> Másnap 9 előtt 3 perccel a bejárattól balra ügyintézési pult hosszú
> sor, nénike ügyet intéz, a borítékjait szorongatja, jobbra az őr
> pultja monitorokkal.
> Szólok az őrnek: -Jónapot kívánok, xyhoz jöttem, legyen szíves felszólni.
> Nézi a listát... -Nincs leadva a neve.
> -Akkor legyen szíves felszólni.
> -Menjen a túloldalra a pulthoz, ott szólnak fel.
> Megkeresem az állam a padlón, hitetlenkedve kérdezem: -Vegyek
> sorszámot, várjam végig a sort, ahhoz, hogy valaki felszóljon?
> -Igen.
>
> Ma telefonban a csoportvezető:
> -Siessen az ügyfélszolgálatra, még ma adja le!
> Szerencsémre emlékeztem, hogy az ügyfélszolgálatot elköltöztették tök
> máshova, 3 utcával odébb, és hogy 6-ig nyitva van.
> 5.30-kor érkezem. Sorszám az automatából, építési ügyek. Kiírja egy
> tábla a számom, de ott állnak, jön az őr, kérdezi mire várok, mondom
> építési, azt mondja siessen, az 5-ös pultnál már várják.
> Ott megtudom, hogy náluk nincs okmánybélyeg, vissza kell menni a régi
> cím melletti okmányirodába, de ott már nem biztos, hogy van ilyenkor
> posta. Mondom jó, akkor megyek a nagypostára. Nő kérdezi az őrtől,
> hogy nyitva van-e az okmányirodában a posta. Az azt mondja, lehet, de
> nem hiszem. Nő azt mondja, akkor siessek az okmányirodába. Mondom,
> inkább megyek a postára, az a biztos. De az messzebb van. Siessen,
> mert 6-kor ki kell lépnem a gépből.
>
> Postán a sorszám-automatán nincs olyan gomb, hogy okmánybélyeg, meg
> olyan sincs, hogy értékesítés, csak csomagfeladás, csekkbefizetés meg
> ilyenek. Nyomok egy általános gombot, majd kérdezősködök és megtudom,
> hogy azt a shopban lehet kapni, ahol a játékokat, meg ilyesmit.
>
> Boldogan nyitok be 5.45-kor az ügyfélszolgálatra, csakhogy az zárva
> van. Elkezdem ököllel verni az ablakot, erre kijön a biztonsági őr,
> aki 10 perce 3-szor is beszélt velem, többek közt elmondta hogy talán
> nyitva a posta, és azt kérdezi, mit akarok. Mondom: -Jöttem a bélyeggel.
> -Zárva vagyunk, csak adóügyben jöhet be.
> -De hiszen az előbb még ott álltam az építési ügyek ablakánál, és
> megbeszéltük, hogy jövök vissza a bélyeggel!
> -Na jó, jöjjön. DE SIESSEN!
>
> Szakítok egy sorszámot az építési ablakhoz, nincs ott senki más
> kuncsaft, az előbbi szám után következőt kapom. 5:50-kor már megyek is
> kifelé, az őr nyitja az ajtót. Már épp kilépek, amikor gondolom, csak
> megkérdezem, miért kellett nekem annyira sietni?
> -Mert sokan voltak.
> -De hiszen nem volt rajtam kívül senki!
> -De azt maga nem tudhatta.
> -Ön viszont tudta!
> -Igen, de csak az adóügyekben engedtem be bárkit, mert szociális
> ügyekben még 6-an voltak.
> -(......) értem.....
More information about the Elektro-etc
mailing list