[elektro-etc] Kresz

jhidvegi jhidvegi at gmail.com
Sat May 26 11:36:31 CEST 2012


Kovács József wrote:

>> Na és ettől minden gyorsabbá vált? Nem hinném.
>
> Mivel a szabad sávba azok mentek (nyilván), akik nem fostak
> mert simán betudnak sorolni a totojázok közé, így

Ezt a mentalitást ismerem, és nem tartom követendőnek.
Volt régebben, hogy valami akadály volt asszem az M3-on, de az egyik lehajtó úgy 
van kialakítva, hogy aki lehajtott, és meggondolta magát, az vissza tudott jönni 
1-2 km után.
Nem értettem, miért állunk, mint lófax a hidegvízben, aztán nagy mérgelődve 
jöttem rá, hogy azért, mert az "ügyesek" lehajtottak, aztán itt szépen 
visszajöttek a pályára, és a kettő közötti autóforgalom gyakorlatilag megállt.

Szóval nem lesz gyorsabb az, ha van egy egysávos forgalom, és ide rövidebb távra 
beraknak még egy sávot, mert ez csak az ügyeskedőket segíti. Sőt, inkább úgy 
kell felfogni, mint egy forgalomlassító eszközt. Az összesorolásnál a percenként 
átjutó autók még rutinos vezetők esetében is kevesebben vannak, mintha az egész 
nem lenne.

Persze, ha van hosszú 2 sávos szakasz (pl 4-es út), ahol van alkalom elmenni a 
lassúk, pl teherautók mellett, az más tészta.

> Csak kellett egy példa adó :-)
> Aki megmeri törni az agyatlan közmegegyezést...

Szóval nem, ez az agresszívebben előnyhöz juttatása azon az áron, hogy a nem 
agresszívek még sokkal lassabban jutnak majd előre, és összességében lelassul a 
forgalom.

El tudom képzelni, hogy ez is magyar módi, és ilyet nem találsz pl az 
osztrákoknál se már.

hjozsi 



More information about the Elektro-etc mailing list