[elektro-etc] Kisebbségben érzi magát az átlagmagyar

[Ábrahám Gábor]

> Nem tudom, hogy ott milyen körülmények vannak, ha áll még az eredeti 
> krematórium (fedett, zárt épület), az égéstér köveibe beivódva a zsír, a 
> csontok hamuja, miért ne lehetne érezni?

Auschwitz egy szép rendezett laktanya. Van benne egy múzeum,
szobányi hajjal, műlábbal, szemüveggel, meg nem tudom még mivel,
mert nem mentem végig rajta.

A megsemmisítő tábor rész Birkenau volt, de ott sem áll,
már a krematórium, mert felrobbantották.
Nem lehet érezni a szagot, fizikailag nem lehet érezni semmit.

Meg lehet próbálni érezni, mondjuk azt, amit Fahidi Éva leír az
Anima rerum - A dolgok lelke című könyvében.
Állsz a rámpán, meztelenül a szakadó esőben és semmid nincs.
Nincs a világon semmi, ami a tiéd lenne.
Néhány hónapja, még egy megbecsült debreceni polgárcsalád
zárdában nevelkedő tagja vagy, és már semmid nincs.
Nincs testvéred, aki túl fiatal volt (11), nincs anyád (39),
aki egy pillanatig habozott elengedni a kisebbik gyereke kezét,
és ez elég, hiszen az effélével úgyis csak gond van. Hasonló
okból azonnal ment gázba az unokatestvére, a néhány hónapos
gyerekével. Nincs apád, aki ugyan az érkezés után még kapott
néhány hét haladékot. És nincs meg a többi 50 rokonod se.
Ezt érezheted, ha akarod.

De sétálhatsz is egy szép füves területen, ahol van néhány
düledező barakk. Látszanak a beépített többemeletes ágyak,
meg a latrina, ahol vagy 50 ember ült egymás mellett.
Érezni meg csak azt érzed, hogy szépen süt a nap.

(A könyv egyébként nem az auschwitzi részek miatt érdekes,
abból lehetett eleget olvasni, hanem az előzmények miatt.
Hogy hogy élt egy zsidó polgárcsalád, hogy szakítja szét őket
Trianon. Hogy veszítik el mindenüket, és miért gondolják
az utolsó percig teljes naivitással, hogy nekik becsületes,
adófizető állampolgárként, akik a helyi közösség megbecsült
tagjai semmi bajuk nem lehet.)

Gábor