[elektro-etc] Szemét

(G)feri elektroslista at freemail.hu
Thu Jun 23 18:13:21 CEST 2011


Acs!

2011. június 22., 12:54:12, írta:

AG> Akkor az nem is olyan drága, hogy van egy telkem amit örököltem, még ház
AG> sincs rajta. Ez a Szentendrei szigeten van, és a Kaposvári 
AG> városgazdálkodási vállalattól kapom évente a 8500-as számlát 
AG> szemétszállításra. Évente ha egyszer kimegyek leszedni azt az 5 tő 
AG> parlagfüvet, nehogy azért is megvágjanak.

Általában  a legtöbb helyen nem kötelező a szemétdíjat fizetni, pl. ha
nem  laksz  ott,  stb.,  csak  erről  kurvára hallgatnak. Én is Bp.-en
évekig  fizettem  az üresen álló házunk után, míg véletlenűl kiderűlt,
hogy  erre  senki  sem  kötelez.  Betelefonáltam, hogy mostanában nem lakunk ott,
mondták  készítsem  a kerítés mellé belűl a kukát, ha majd arra járnak
elviszik.  Szomszéd látta, hogy jött egy kukákkal megrakott teherautó,
egy  több  méteres  kampós  betonvassal  kihalászták  a kukát, aztán a
következő  számláktól  már  nem volt kukásdíj.Fiamékkal szemben levő néni is elment
szoc.   otthonba,   tőle  még  a  kukát  sem  vitték el,(lehet nem ért
el a vasuk addig :))  ) viszont mikor a
szomszédja  elé rakta az ő kukáját, mert útban volt a kocsijának, azt nem ürítették
ki a szemételszállítók (a sofőrnél van nyilvántartás, hogy ki fizet).

-- 
Üdvözlettel,
 (G)feri                            mailto:elektroslista at freemail.hu



More information about the Elektro-etc mailing list