[elektro-etc] Tecso

k_tibor k_tibor at freemail.hu
Sat Aug 6 15:52:44 CEST 2011


A környékünkön 300 m-es körzetben van három estig nyitva tartó
kisbolt, egy Smatch, és egy magyar diszkontáruház. Amikor 2000 után
nyílt a városban Interspar és Tesco, semmi nem változott. Na jó,
néhány éve rövidítették az esti nyitvatartásukat és kettő már nincs
nyitva vasárnap délután sem. Érthetetlen módon néha mégis próbálkozott
valaki egy-egy újabb garázsbolt nyitásával, gyenge készlettel,
vegetált pár hónapig, aztán bezárt.
Egyébként 1999 augusztus elején végigjártam a város (dunántúli
megyeszékhely) sportboltjait kempingfelszerelések után. Sem sátrat,
sem hálózsákot nem tudtam venni (bár nagyon udvariasak voltak és
készséggel megrendelték volna). A következő évben nyílt meg az
Interspar, ahol ilyen gondom nem volt.
De seregnyi apróbb-nagyobb dolog van, amit nem tudtam venni sehol,
amíg a multik nem voltak itt. Hiába érték egymást a kisboltok,
mindenhol ugyanazt a tucatárut árulták. Úgy rémlik, a lengyelek a
rendszerváltás után tíz évig nem engedték be a hipermarketláncokat,
hogy a helyi vállalkozóknak legyen ideje megerősödni. A tíz év itt is
megvolt, de a kínálat nem javult.
Amikor a Tesco megnyílt, a nép megrohanta a tízezer forintos
mikrosütőért és a kétezer forintos kenyérpirítóért. Utána a
belvárosban is lehetett kapni hasonló áron.

k_tibor

Friday, August 05, 2011, 8:50:54 AM, fabi wrote:

f> Nem vagyok én a bevásárló központok ellen, mindenki ott vásárol ahol
f> szeretne, de nagyon bánnám, ha a hatalmas tőkehátterüket és piaci
f> erőfölényüket kihasználva ezek kipusztítanák az amúgy működőkepés kisebb
f> boltokat és azután meg mindenki mehetne hozzájuk vásárolni.



More information about the Elektro-etc mailing list