[elektro-etc] Különvélemény kizárva
trebi at algoritmic.hu
trebi at algoritmic.hu
Fri Jul 2 13:09:38 CEST 2010
Topybear wrote:
>> Márpedig a párt a támogatásért cserébe elvár némi frakciófegyelmet a
>> bejutás után. (Persze csak a Fidesz, a kocsog, a többiek csak csupa
>> merő szívjóságból kampányolnak a képviselőjelölteknek, és tolják a
>> pénzt az ő kampányukba is, és utána semmit nem várnak el cserébe. :)
>>
>
> Nem, a Fidesz az, aki úgy tűnik, hogy a különvélemény gondolatát is
> ördögtől
> valónak tartja.
Egy nyavalyát. Csak annak nem a parlamentben van a helye, hanem előtte, az
előkészítés során. Akinek meg folyamatosan más a véleménye, mint a
pártjának, az keressen magának más pártot. (Előtte persze 6 hónapig
függetlennek kell lennie.)
Mint ahogyan ez előfordult az MSZP-ben is párszor.
>> A csak listás választásnak az a hátránya, hogy igen sokszor
> kormányzóképtelen parlament jön létre.
>
>> Érdekes egyébként, ahogy veszítenek az elvtársak, egyből elkezdenek
>> meditálni, hogy nem jó ez a rendszer mégse. :)
>>
>
> Kikre is gondolsz most és milyen ügyben? Mert a kritika nem az
> eddigi/jelenlegi rendszert érintette, hanem azt, amit éppen most
> valósítanak
> meg.
Hát ja, új rendszert épít a Fidesz. A demokrácia helyett most az
orbánokrácia következik, sajnos nincs mit tenni. :)
> Szerintem az az érdekes egyébként, hogy vannak, akik szidták az előző
> kormányt egy csomó dolog miatt, na azok most hasonló és ugyanolyan
> dolgokért
> foggal körömmel védik a Fideszt - de leginkább Orbánt. :)
És mi ebben az érdekes? Nekem az elmúlt 8 évben is eléggé fedte a véleményem
a Fideszét, meg most is. Lehet hogy ez furcsa, de hát ez van.
Szerintem inkább az az érdekesebb, ha valaki eddig szoci volt, most meg
hirtelen fideszes lett, esetleg fordítva.
Trebitsch
More information about the Elektro-etc
mailing list