[elektro-etc] Auchan kontra Af(c)lAā?~vilAf Ā!g
potyo
potyo.ada at gmail.com
Wed Jan 20 13:53:54 CET 2010
Lássuk be, hogy ehhez az iskolarendszer is hozzájárul. 17 évig járni
iskolába, hogy az embernek egyetemi diplomája legyen 24-25 éves
korára, eléggé felesleges dolog. Középiskolát simán ki lehetne hagyni,
és akkor 20-21 éves korára már munkája lehetne, még egy-két év és
saját lábára állna. Ehhez csak az kellene, hogy a sok felesleges
dolgot, amit megtanítanak az emberrel és utána 90%-át úgyis elfelejti,
egyszerűen ki kellene hagyni a tantervből. Szerintem ez is hozzájárul
a társadalom elöregedéséhez, hiszen ha egy fiú/lány a fiatalságát arra
áldozza, hogy egyetemre járjon, akkor soknak nem telik neki arra, hogy
eközben elutazzon erre-arra, világot lásson, társasága legyen, stb.
Aztán amikor munkábaáll, akkor utána pótolja be ezeket, és nem csoda,
hogy 30 éves kor felett házasodnak össze és vállalnak gyereket, akit
szintén 25 évig támogatni kell, ahelyett, hogy csak 20 évig kellene,
és akkor esetleg beférne egy helyett kettő vagy kettő helyett három
gyerek, és így nem öregedne el a társadalom. Tehát szerintem itt van a
dolog elcseszve, hogy 10-12 évig az orvos, a villamosmérnök, a
közgazdász mind ugyanazt tanulja, a tanultaknak 60-70%-át 1-2 héten
belül, ha nem méghamarabb el is felejti, mert sosem érdekelte, sosem
kötötte le a dolog, de azért megtanultatják vele, meg kell a
felvételizéshez az átlag, meg stb. Ahelyett, hogy csak a fontos
tantárgyakat néznék a felvételinél, és aki orvos akar lenni, az
leszarhatná, hogy milyen jegye van fizikából vagy aki műszaki szakmát
választ, leszarhatná, hogy milyen jegye van földrajzból...
J. D. <aradsega at gmail.com> írta (2010. január 20. 13:10):
> Inkább az utána következő 30 év.
> A legtöbbje csak addigra válik felnőtté, addig a szülői támogatáson lógnak.
> :-)
>
>
>
> -----Eredeti üzenet-----
> Feladó: "Xorn" <toth.endre at gmail.com>
> Címzett: <elektro-etc at tesla.hu>
> Elküldve: 2010. január 20. 7:47
> Tárgy: Re: [elektro-etc] Auchan kontra Af(c)lAâ?~vilAf Â!g
>
>
> Az nem annyira. De az utana kovetkezo 20 ev... :-)
>
> Best regards,
> Andy
>
> 2010/1/19 potyo <potyo.ada at gmail.com>:
>> A gyerekcsinálás az extrém sport? :-))) Bár végülis voltak, akik
>> közben kaptak szívinfarktust meg hasonlókat...
>>
>> Kósa Tibor <ha1us at t-online.hu> írta (2010. január 19. 23:05):
>>> Kézcsók a nagys'asszonynak! hatalmas igaza van!
>>>
>>> -----Original Message-----
>>> From: elektro-etc-bounces at tesla.hu [mailto:elektro-etc-bounces at tesla.hu]
>>> On Behalf Of Xorn
>>> Egyebkent meg felesegem azt mondta, es nagyon igaza van, hogy ezek
>>> addig ilyen nagylegenyek/leanyok, amig qrvara unatkoznak otthon
>>> es/vagy nem tudnak mit csinalni a penzukkel. Hazasodjanak meg,
>>> csinaljanak 2-3-4 gyereket, meglatjak majd, mi az az extrem sport! :-)
>>>
>>> Best regards,
>>> Andy
>>>
>>>
>>
>>
>
>
>
>
>
> __________ Information from ESET NOD32 Antivirus, version of virus signature database 4788 (20100120) __________
>
> The message was checked by ESET NOD32 Antivirus.
>
> http://www.eset.com
>
>
>
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list