[elektro-etc] felélt jövő
Charles Hoss
charles.hoss at gmail.com
Thu Feb 5 22:26:29 CET 2009
Hofferek Attila írta:
> Várszegi Péter írta:
>> A cigányság elleni növekvő ellenszenvnek két nagy oka van egyrészt a
>> kialakult sztereotípiák, aminek akárki akármit mond VAN alapja a
>> másik pedig a cigány fajvédők, aki minden inzultust, gyanúsítást ami
>> cigányok ellen irányul, még akkor is, ha semmi köze ahhoz, hogy az
>> elkövető cigány-e, üvöltve botrányt csapva, rasszistázva kikérnek
>> maguknak.
>> Ezeket a megélhetési, elmebeteg fajvédőket kéne először a
>> cigányságnak elzavarni utána egy normális vezetőséget felállítani aki
>> tesz értük valamit.
>> Nekünk már elegünk van abból, hogy mi nem cigányok fizessünk, mi
>> tegyünk meg mindent a cigányság felemelkedéséért, miközben a vezetőik
>> és saját maguk nem sokat tesznek.
>> Tegyenek ők a kialakult kép megváltoztatásáért, ez az ő dolguk.
>> A becsületes, rendes cigányoknak a legrosszabb, tudom, hogy nagyon
>> nehéz helyzetben vannak, de valamit ki kell találniuk.
>
> Én is akarok tenni ellene illetve értük, csak látnám legalább a
> jószándékot. Most például kifejezetten pozitívan érintett, hogy a
> vajdák többsége elküldte a retekbe ezt a cigánygárdázós
> elmeháborodottat, inkább a problémákkal kellene foglalkozni, mondták.
> Nagyon sok okos vezető van köztük, csak a kevés hangos túlordibálja
> őket, nagyon nehéz dolguk van.
mert a politika altal tamogatott "diszcigany" oriasi elonyben van egy
gyoziken nevelkedo generacional .
a borsodi vajda pl tipikus peldaja annak aki tenyleg tenni akar ertuk .
de a jelenlegi vezetesuk a cuslag modell jegyeben fogant .
bye
dexter
>
>
More information about the Elektro-etc
mailing list