[elektro-etc] felélt jövő
Famulus Számítástechnika
hwsw at famulus.hu
Mon Feb 2 10:55:57 CET 2009
> Hát akkor ha a vezetők felelősségéről beszélünk, ez a vajdák sara, hogy
> nem tartanak rendet az alattvalóik között. Az ugye közhely, hogy nem
> állíthatunk minden uborka mellé egy rendőrt. Kicsit olyan ez a
> társadalom, mintha visszafelé mennénk a civilizációból az állatok felé.
> Jellemzően az erősebb győz akár az utakon, akár a falusi
> uborkaültetvényeken.
> Nem tudom, cigóéknál ez hagyományosan pontosan hogy' megy, de
> feltételezem, ott is van, akit a közösség elismer, akár a fizikai ereje,
> akár a kapcsolatai, vagy tudása miatt. Ezeknek lenne lehetőségük
> kiemelkedni, példát mutatni, de nem teszik, mert úgy kényelmesebb.
> Legalábbis a harlemben, mert a normális világban léteznek megbecsült,
> tisztességes cigányemberek, meg dúsgazdagok, meg 'védettek'.
>
> Itt is bejön ugye a jó magyar mentalitás, mindenki megoldja a dolgokat,
> ahogy tudja, a saját érdekében, de nem a közösség érdekei szerint. A
> csóró megy a segélyért, a listatárs viszi az adóját szlovákba, a másik
> számlákat vásárol, a jó kapcsolatokkal rendelkező TV székházat ad bérbe,
> ugyanez kicsiben elhordja az autópályaépítkezésről az üzemanyagot, a
> másik lefizeti a rendőrt, az meg zsebre dolgozik, az önkormányzat
> végérvényesen lebombázza a város antik épületeit, a képviselő rinyál
> pártállástól függetlenül a bkv-bérletért, stb. Erre tényleg igaz, ha nem
> tetszik, el lehet menni egy normális világba, de ez pár évtizeden belül
> nálunk nem fog megváltozni.
>
> Ki kell ábrándítanom a jobbos-hívőket, az MDF óta folyamatosan,
> mindegyik éra alatt a saját szememmel látom, személyesen ismerem azokat,
> akik/akiket megvesztegetnek minisztériumokban, önkormányzatoknál,
> kórházakban, hogy könnyebben menjenek a döntések. Ez igaz a nővérkétől,
> a liftestől kezdve az osztályvezetőn keresztül az államtitkárokon át fel
> egész a csúcsokig. De elég csak arra gondolni, a bankok a mi
> országunkban mekkora legendás profittal dolgoznak, mint a pióca ott
> lógnak mindenen, szintén kormányokon átívelően.
....a bunozes tehat fel van osztva kasztokra.
Lebukni kb. sehol nem nagyon szokas...
Hanyat dobtal fel ...ha ismered oket ?
Mennyivel kulonb emberek ezek,
mint a sima utcai rabolok...?
KJ
> Gábor
More information about the Elektro-etc
mailing list