[elektro-etc] Tenyleg ki-e is... ?

Acs Gabor agabor at electrodesign.hu
Mon May 19 12:57:53 CEST 2008


Nem azt mondtam, hogy nem hiszem, hanem hogy ez természetes dolog a 
kapitalizmusban, és elhiszem, hogy így van! Vannak gazdag magyarok is, akik 
nemzsidók, meg vannak nagyon sokan gazdag zsidók is, számomra tökmindegy egy 
ember származása. Ha igaz, hogy a zsidó pénzemberek kiközösítenek minket, az 
ugyanúgy diszkrimináció faji alapon, mintha a magyarok teszik ezt velük, így 
ez is elitélendő. De hasonlóan elmondható -tudtommal- pl. a hit gyülekezetes 
emberekről, hogy úgymond egymáson segítenek, tehát ha bekerül közéjük egy 
kőműves, a másik azzal fogja csináltatni a házát. Hallottam már hasonló 
összefogásról a Fideszesek között is, de komolyan: nem akarok politizálni. 
Az ilyen jellegű összetartást pedig mégsem tudom elitélni. Én is adtam már 
százezres utalásos számla kiséretében alkatrészt elektros listatársnak úgy, 
hogy akkor találkoztunk először. Nem szívesen ugyan, de szorult helyzetben 
volt, ezzel segítettem neki, egy külsős ezt biztos hogy nem kapta volna meg 
tőlem. Hogy egy másik példával éljek: Nem hiszem, hogy Te valaha adnál át 
munkát utalásos számlával egy cigónak. Ők pedig egymás között simán 
elbizniszelnek szóbeli megállapodás alapján. Ugyanígy a zsidókat tényszerűen 
kiközösítik évezredek óta, meg tudom érteni, ha pl. üzletben jobban bíznak a 
sajátjaikban.


Gábor

----- Original Message ----- 
From: "Fuzesi Arnold" <arnold.fuzesi.lista at gmail.com>
To: <elektro-etc at tesla.hu>
Sent: Monday, May 19, 2008 12:23 PM
Subject: Re: [elektro-etc] Tenyleg ki-e is... ?


> Sztem sokan pont igy vannak a vilag kenyes dolgaival.
> Nem neznek dolgok utan, nem foglalkoznak vele melyrehatoan stb.
> Ralegyintenek es aztmondjak "nem hiszem"....
> Közben meg ezer jele van annak  h vmi nagyon nem smakkol...
> Nincs azzal baj ha az ember nem foglalkozik ezzel es ralegyint.



More information about the Elektro-etc mailing list