[elektro-etc] ke'nvesztes
jhidvegi
jhidvegi at gmail.com
Wed Aug 16 10:58:03 CEST 2006
Attila Sass wrote:
Kicsit már kevés az idom az emilezésre, ezért szemezgetek.
> Hívo embernek az egyház nem szolgáltató vállalat. Értem, hogy kívülrol
> így tunik, mint ahogyan a családon belüli dolgok is, zsebpénz is
> fizunak tunhet. Ezen túl azt is meg kellene adóztatni. Én eltemettem
> Édesapámat, számomra teljesen más élményem volt errol s az Egyházról,
> mint amit itt írtak.
Ez így rendben van, de nem tetszik nekem pl ez a "családon belüli" szemlélet
akkor, amikor a nagyobb közösséget károsítja meg egy-egy felekezet. Már
írtam: az egész felekezet vásárolt mobil flotta szolgáltatást úgy, hogy a
sokezer ember egymás között ingyen telefonálhat. Ez rendben is van, ha ezt
adja a szolgáltató, de nyilvánvaló, hogy ha ez elharapózna, pl az egész
katolikus egyház is megcsinálná, akkor a többiek mobildíjai jelentosen
emelkednének, vagy elmaradna jelenos csökkenés.
Nem tudom az egyházakat önmagukon belül minden szempontból családnak
tekinteni.
És van még egy bajom ezzel. A nem családon belüli így megközelítve egyfajta
idegen. (Netán idegen szívu is lehetne.) Nemtom, átmegy-e, értheto-e, de
létrejön egy jószándékból kiinduló kiközösítés. Erre van példa pl
településeknél. Vannak Mo-on is helyek, ahol nem tudsz ingatlant venni, mert
nem fogadnak be. De ha alagúteffektust alkalmazol (elobb bérelesz valamit
1-2 évre), utána veszel ingatlant, már talán sikerül. (Ez konkrét, nem mellé
beszélek.)
> Figyelembe kell venni azt is, hogy a történelmi Egyházaktól javakat
> vettek el, amik meg úgy keletkeztek, hogy adományt adtak az emberek az
> egyházaknak. Ennek komenzálásaként alakult ki a vatikáni szerzodés,
Ez rendben, de nem ismerve a szerzodés részleteit, ez már örök idokre szóló
kompenzációt fog jelenteni? Mert akkor vegyék el tolem a szkópomat (régen
egy 100-asért vettem), és cserébe évente kompenzáljanak legalább ennyivel,
de lehet többel is, és örökölheto módon, tehát a gyerekeimet, az
unokáimat... is, ameddig a család létezik, vagy inkább mindörökkön örökké.
:-)
> Szerintem az nem demokratikus, hogy mindenki az 1%-ról dönt. Vagy
> adják oda mindenkinek, aztán csináljon vele amit akar, de ha adó,
> közteher, akkor igazságtalan az, hogy a kisnyugdíjasnak kisebb a
> szava a támogatásban mint a nagytokésnek.
Ebben egyetértünk. Ebben az 1%-osdiban az a félreértés, hogy az emberek azt
gondolják (észrevettem jópárszor), hogy a sajátjukról döngenek. Pedig ez nem
az övéké, ez már adóbevétel, ez már közpénz. És valóban, ha már közpénzrol
döntünk, ugyanazok az elvek kellene, hogy érvényesüljenek, mint amikor más
közdologban (pl képviseloválasztás) döntünk.
(Bár néha elojön belolem a kisördög, és ilyeneket gondolok, hogy választások
elott iq tesztet vagy tájékozottsági vizsgát kéne tenni, és ennek
eredményével súlyozni a szavazatot, de belátom, hogy ez a visszaélések
boséges tárháza lenne. De tényleg nem tudom, hogy lehetne elérni, hogy egy
fontos kérdésben a tökhülye és a vérprofi szavazata ne azonos súlyú legyen.
Lehet, hogy ez a demokrácia rákfenéje. Ez lehet az oka annak, hogy egy halom
vérre menoen súlyos kérdésben nem lehet szavazással dönteni. Mint pl az,
hogy most betolják-e a moderátor rudakat egy atomeromuben vagy ne. Vagy hogy
mekkora legyen egy távvezeték sodrony keresztmetszete. Arra már volt példa,
hogy a pi értékét megszavazták. De az elektronspinrol csak azért nem történt
még ilyen, mert ahhoz tudni kéne a köznek, hogy van ilyen fogalom
egyáltalán. :-)
hjozsi
A demokrácia attól is az,
> hogy a közügyekben hiába fizet többet a közösbe, egyaránt egy
> szavazat.
More information about the Elektro-etc
mailing list